Felpörögtek a bányászok
Mik ezek?
XFegyelmezetten védekezett mindkét együttes, így csak nehezen indult be a gólgyártás. A két csapat harminc percen keresztül fej-fej mellett haladt. Többnyire a hazaiak „dirigáltak”, de két gólos előnyüket például úgy packázták el, hogy kétszer is odaadták ellenfelüknek a labdát, hadd szerezzenek úgynevezett könnyű gólt… A találkozó első felében egy 0-6-os sorozatot is produkált a Carbonex , és csak az utolsó pillanatokra sikerült felpörögniük a „bányászoknak”.
Szünet után gyorsan egyenlítettek az eperjesiek. A tendencia tehát folytatódott: „csak kéz-a kézben, fej-fej mellett” Aztán Melus bravúrjainak köszönhetően megugrott a Tatabánya. Nagyon elkapták a Debre tanítványok a fonalat.
A közönség vastapsától kísérve szebbnél szebb gólokat lőttek a kék-fehérek, miközben a szlovák gárda egyre hitehagyottabbnak tűnt. Az igazsághoz tartozik, hogy az Eperjesnél három játékos is kisebb sérüléssel bajlódott, őket pedig kímélte a trénerük.
A hajrára eldőlt minden.
Állandósult a 7-8 gólos hazai előny, és ez már a meccs lefújásáig meg is maradt. A fordulást követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak Halászék, masszívabbá vált a védekezésük, és ennek ez lett az eredménye.
Feltette az i-re a pontot
Mihal Melus a hazaiak hálóőre, aki egykor éppen a Tatran játékosa volt, bizonyára jól ismerte kollégája, Jakub Krupa szokásait. Ugyanis a legtermészetesebb mozdulattal, a negyvenedik percben, egy nagyjából negyvenméteres dobással a félpályán „kolbászoló” eperjesi kapus hálójába ívelte a labdát. Ezzel a tatabányai portás feltette az i-re a pontot, hiszen a második félidőben végig remekelt.
Kézilabda, férfi, Barátság-kupa
Carbonex KC – Tatran Presov (szlovák)
32-25 (14-13)
Tatabánya, Földi Imre sportcsarnok, 400 néző, vezette: Horváth P., Marton.
Tatabánya-Carbonex KC: Szente – Kanyó 1, Halász 4, Dénes 2, Nagy T. 4, Harsányi 4, Urban 2. Csere: Melus 1 (kapus), Kányai, Diaz 4, Kocsis Cs. 3, Kiss Á. 5, Sutka, Székely 2. Edző: Debre Viktor.
Kiállítás: 6, illetve 6 perc
Hétméteres: 6/5, illetve 3/2
Az eredmény alakulás.: 5. p.: 3-1, 11. p.: 4-4, 22. p.: 10-9, 26. p.: 10-12, 39. p.: 20-16, 50. p.: 27-19.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









