Elhagyták Sidi Péter klubját a legjobb sportlövők
Mik ezek?
XA versenyzők közleményükkel szerették volna tisztázni jelenlegi helyzetüket, miután a Nemzeti Sport szombati száma szerint távozásukról a komáromi klub elnökét hivatalosan senki nem értesítette.
"A kvótaszerző időszak tavalyi zárása után, októberben arra az elhatározásra jutottunk, hogy az olimpiára és világversenyekre való felkészülésünket nem kívánjuk a Komáromi Olympia SE versenyzőjeként végezni, mivel a 2011. februári ígéretekből szinte semmi sem valósult meg - áll a közleményben. - Szakmai felkészülésünket a klub nem oldotta meg az ott töltött kb. 7 hónap alatt. A Komáromi Olympia SE elnöke, Sidi Péter februári átigazolásunkkor egy előre aláírt átigazolási lapot is biztosított, ha meggondolnánk magunkat és újbóli átigazolási szándékunk lenne."
"Az akkori megállapodás szerint jártunk el - folytatódik a dokumentum -, amikor jeleztük felé eligazolási szándékunkat, illetve felhasználtuk a részünkre előre biztosított átigazolási lapot. Amatőr sportolók vagyunk, sportolói szerződésünk a Komáromi Olympia SE-vel nem volt. Átigazolásunk az MSSZ-ben múlt év végén hivatalosan megtörtént, melyet a MOB illetékeseinél is jeleztünk."
A világ- és Európa-bajnoki dobogós, illetve döntős eredményekkel rendelkező sportlövők jelezték, egyetlen céljuk, hogy a jövőben is eredményesen szerepeljenek a komoly viadalokon:
"Ehhez nyugodt felkészülés szükséges, ezért átigazolásunkkal kapcsolatos kérdésekkel és más viszálykodással nem kívánunk foglalkozni. Célunk, és feltételezzük ez minden sportlövészetet szerető versenyző és szakember közös célja: az olimpián és világversenyeken való jó szereplés!"
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









