Dorog nyerte a Buzánszky-kupát
Mik ezek?
XA Buzánszky-kupán hat, tizenkét éves fiatalokból álló csapat nevezett, köztük határainkon túliak is. A megnyitón Tittmann János polgármester abbéli reményének adott hangot, hogy a felnőtt válogatott Svédország felett aratott győzelme megteremti a jó alaphangulatot, míg Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a múlt és a jelen „szerencsés találkozásáról” szólt, utalva ezzel az U-12-es korcsoport és Buzánszky Jenő együttes jelenlétére.
Az Aranycsapat legendás jobbhátvédje a torna előtt a Popovics György és az MLSZ által felajánlott labdákat látta el kézjegyével, amelyket aztán a résztvevő együtteseknek ajándékoztak.
Az embertelen hőség dacára kiváló összecsapásokat, technikás focit és néhány ígéretes tehetséget is láthatott a közönség. Ekképp vélekedett Khéner László, az labdarúgószövetség megyei igazgatója is: – Remek pályán, színvonalas, nagy iramú mérkőzéseket játszottak a fiatalok. A dorogiak örülhetnek, megérdemelten tartották otthon a kupát.
A díjakat dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és dr. Kancz Csaba, a megyei labdarúgószövetség társadalmi elnöke adták át. Buzánszky Jenő szerint akik itt negyedikek voltak, azok legközelebb harmadikok lesznek, a másodikokból pedig első válhat, ha kellő akarattal dolgoznak tovább.
– A múlt a miénk volt, az elkövetkező időszak a tiétek lehet – köszönt el az ifjú labdarúgoktól a labdával még mindig kitűnő viszonyt ápoló „Kazal”.
A hatcsapatos torna végeredménye:
1. Dorogi FC
2. Galántai Labdarúgó Szövetség korosztályos válogatottja (Szlovákia)
3. Lábatlani ESE
4. Zoltek SE Nyergesújfalu
5. FC Esztergom
6. Rajnai Labdarúgó Szövetség korosztályos válogatottja (Németország)
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





