Csernoviczki Éva: Érmet akartam szerezni!
Mik ezek?
XA 25 éves magyar dzsúdós a bronzéremért a súlycsoport egyik legeredményesebb versenyzője, a világbajnok és kétszeres vb-második, Ázsia-bajnok japán Fukumi Tomoko ellen lépett tatamira, aki eddigi három találkozójukat megnyerte. Fukumi három győzelemmel jutott az elődöntőbe ahol egy győztesnek tűnő meccset elvesztve jutott a bronzmeccsig. A tavaly világbajnoki bronzérmes, a 2008-as pekingi olimpián pedig hetedik helyezett Csernoviczki első találkozóját megnyerte, a negyeddöntőben kikapott, majd a vigaszágon ismét győzött.
Az ExCeL központ cselgáncstermében telt ház, ötezer néző előtt akció nélkül telt el az első két perc. Az összecsapás felénél a japánt megintették a bírók. Egy perccel a vége előtt az ellenfél indított egy támadást, amit Csernoviczki megkontrázott, de a földharcban nem szerzett pontot. Negyvenöt másodperc volt hátra, amikor Csernoviczkit is figyelmeztették. A hátralévő időben nem történt akció, következett a háromperces, az első pontig tartó hosszabbítás, melynek elején a japán nekiugrott Csernoviczkinek, aki azonban jól védekezett. A vezetőbíró ekkor elküldte szőnyeg mellől edzőjét és édesapját, Csernoviczki Csabát, a tatabányai dzsúdós pedig szinte rögtön ezután egy ippont érő dobással kiharcolta a győzelmet.
A Csernoviczki Éva a magyar cselgáncssport nyolcadik érmét szerezte, s az ötödik bronzot. Legutóbb húsz éve, az 1992-es barcelonai olimpián állhatott fel magyar dzsúdós a dobogóra.
- Mindenképpen érmet akartam szerezni - nyilatkozott boldogan Csernoviczki Éva, aki felidézte, hogy a negyeddöntőben elvesztett találkozó után csaknem elájult, és kellett fél óra, hogy jobban legyen. "Világversenyen bronzmérkőzésen még sosem tudtam japán cselgáncsozó ellen nyerni, nagyon örülök, hogy ez éppen az olimpián sikerült. Az ellenfelem a világranglista-vezető, s korábban még soha nem győztem le. Az indításai nem voltak veszélyesek, az volt a lényeg, hogy magamra figyeljek. A hosszabbításra nem fáradtam el fizikailag, de még inkább kellett koncentrálnom.
A győztes dobásról elmondta, hogy ezt beszélték meg edzőjével, egyben édesapjával, mert az előző mérkőzésen a román versenyző is így győzte le Fukumit.
- Remélem, ez az érem lendületet ad a többieknek is. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, már holnap folytatódhat az éremszerzés - mondta.
Csernoviczki Csaba elárulta, azért küldték el a szőnyeg mellől, mert nagyon kiabált:
- Azt kifogásoltam, hogy a japán passzív, inteni kellene. De jót tett, hogy elküldtek, Éva plusz adrenalint kapott ettől, és odavágta a japánt.
Vasárnap a 66 kg-os Ungvári Miklós lép tatamira a magyar küldöttségből.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. frantic 2012. augusztus 4. 21:20
közvetlen???? na neeeeee.....de ez a téma már nem ide való.....
-
9. coladio 2012. július 30. 23:17
Frantic! Évi is Csaba ugyanolyan közvetlen, abszolút nem beképzelt, mint amikor megismertem őket. (8 éve). Ha tényleg örülnél az éremnek, akkor azzal kezdted volna, nem csak úgy a végén megemlíted.
-
8. frantic 2012. július 30. 17:24
Peetee! Az olimpia előtti időszakra írtam amit írtam.... és tévedsz. Az Olimpia sem jogosít fel senkit arra ,hogy nagy arcú legyen. (ezek szerint nem nagyon ismered Évikét és apukáját!? ) És mint írtam. Büszke vagyok az éremre főleg ,hogy tatabányai!!! A gyengébbek kedvéért még egyszer! GRATULÁLOK A MAGYAR ÉREMHEZ!!!! Hajrá Magyarok hajrá Magyarország és Szebb jövőt!
-
7. Peetee 2012. július 30. 11:55
Évinek gratulálok, az előttem szóló irigy pöcsök meg kapják be. :)
A nagyarcúskodásnak én nem sok nyomát láttam, de egy olimpiai érem 1 picit fel is jogosít a nagyarcra....szerintem.
Megnézném a Ti arcotokat is, ha valamiben sikeresek lesztek... -
6. parizer miki 2012. július 30. 08:17
No, megvan az érem! Ezután már be lehet szállni a gigantikus szexpartiba. A mostani olimpián 150 ezer óvszerből gazdálkodhatnak a sportolók, tehát köbö 15 jut per kopf. Már ezért érdemes oda kijutni.
-
5. frantic 2012. július 30. 06:48
Jamie007. Köszönöm! AZ!
Gratulálok a második tatabányai éremhez!!! -
4. Jamie007 2012. július 29. 19:34
frantic
silány életed lehet.. -
3. fehér ember 2012. július 29. 17:13
Gratulálok!
-
2. persze-persze 2012. július 29. 17:06
Volt kitől örökölnie...
Az éremhez viszont én is gratulálok! -
1. frantic 2012. július 29. 15:18
Na ettől az éremtől még nagyobb lesz az arca! (ami amúgy sem kicsi) Mint Magyar éremnek, gratulálok....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





