Barcson úszott el a veretlenség
Mik ezek?
X
Jegyzőkönyv
Labdarúgó NB II., Nyugati-csoport
Barcsi SC – Enternet-FC Tatabánya 2-0 (1-0)
600 néző, vezette: Pintér (Király, Huszár)
Tatabánya: Németh V. – Almási, Forgács, Simkó, Köntös – Farkas V., Vass (Kovács I.) – Szalai, Deme, Kollár – Farkas J. (Kocsis D.). Vezetőedző: Herédi Attila.
Gólszerző: Koller 28. p., Pavicevic 57. p.
Kiállítva: Forgács 20. p., Almási 61. p.
Aztán a játékrész derekán egy bírói „túlkapás” következményeként tíz emberre olvadt a Bányász, és nem sokkal később már az eredményben is hátrányba került.
Szünet után igyekezett egyenlíteni a vendég együttese, ám ehelyett újabb gólt kapott, majd ismét egy nagyon véleményes kiállítás következett. Almásival szemben igyekezett a hazaiak játékosa elégtételt venni, erre Pintér játékvezető a tatabányai védőnek mutatta fel a második sárgát, ami egyben búcsút jelentett a zöld gyeptől.
Kocsis még lőtt a Bányásznak egy kapufát, Deme pedig egy szabályos gólt is, de ezt – tévesen – lesállás miatt annulálta az indiszponált dirigens...
Herédi Attila: – Az első félidő közepétől nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, és nem is úgy alakultak a dolgok. Motivált ellenféllel találtuk magunkat szembe, ám semmilyen meglepő dolgot nem produkált a Barcs. Forgács kiállítása, enyhén szólva is véleményes. Tíz emberrel már nagyon nehéz lett a dolgunk, de szünet után is becsülettel küzdöttünk. Almási piros lapja után azonban már nem igen volt esélyünk. A vereségen túl az is elkeserít, hogy két alapemberünk ezen a hétvégén nem játszhat.
P. Nagy László, a Tatabánya pályaedzője: – Nem kaptunk lehetőséget arra, hogy egyenlő létszám és feltételek mellett dőljön el a rangadó. Jó ellenféllel csaptunk össze, aki különösen fordulás után jól kontráztak. Ennek ellenére számomra érthetetlen, miért van az, hogy az NB II. színvonalánál már csak a játékvezetés gyengébb?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









