KEMMA

A Tatabánya Fc játkosmustrájában ezúttal nem egy újabb focista, hanem Pőcze Miklós, a csapat gyúrója mutatkozik be. A hatvankilenc esztendős masszőr "megjárta hadak útját" a csapattal, hiszen majd' húsz esztendeje – kisebb-nagyobb megszakításokkal – kezeli a játékosok sérüléseit, izomfáradtságát. A klub folyosójáról nyíló apró masszírozó helyiséget igazi szentélynek tartja Miklós, ahová ha belép, megszűnik a világ. 

– Hogyan került a Bányászhoz? Miért pont a labdarúgás, esetleg űzte is ezt a sportágat?
– A katonaság után Tatára nősültem, itt fociztam 1965-től a Tatai Vasipari Szövetkezet, majd a THAC csapatában egészen hetvenkilencig. Befejeztem a labdarúgást, és Tatáról kezdtem el a masszőriskolába is járni. Meghirdettek egy állást 1981-ben az FC Tatabányánál, és felvettek, az akkori masszőr, Sándor Imre – vagy ahogy mindenki ismeri, Tubi – keze alá dolgoztam, dr. Lakat Károly pedig a csapat vezetőedzője volt. Eredetileg egyébként mezőgazdásznak tanultam, aztán sport- és fürdőmasszőri szakmát szereztem, de pedikűrös képesítéssel is rendelkezem. Tizenhárom esztendőn keresztül kezeltem a játékosokat itt, aztán amikor kiestek az élvonalból, nekem is szednem kellett a "sátorfám". Majd 2007-ben P. Nagy László szólt, hogy lenne számomra hely az alakulatnál, én pedig boldogan jöttem vissza.

– Ki tudna emelni egy-egy emlékezetesebb – pozitív vagy negatív – időszakot pályafutása hosszú éveiből?
– Mindig arra törekedtem, mióta ezt a szakmát művelem, hogy az én munkámból adódóan soha ne essen csorba az együttes teljesítmény. Szeretem a rendet, és ha az eszközeim glédában sorakoznak a polcon. Ahogy a szertárban és a pályán, itt is folyamatos a szekálás, ugratás, viccelődés. Azoknak a játékosoknak, akiknek lazább a bokaszalagjuk, átkötjük, bandázsoljuk a lábukat, így orvosolva a problémát. Mostanában az a módi, hogy a fiatalabb futballisták mindig kitalálják, hogy nekik is kell, így 6-8 "bokásom" már biztos van. Persze számos nyomdafestéket nem tűrő sztori van a tarsolyomban, de ezeket nem lehet írni. De követtem el kisebb-nagyobb hibákat is, amikor például nyáron jöttünk vissza az osztrákoktól az edzőtáborból, megálltunk Bükön, hiszen felkészülési meccset vívtunk a Vas megyei településen. Fejbe rúgták a találkozón a mi Bélánkat, azaz Sitku Illést. Hanyatt-homlok rohantam be a pályára, de nem vizet vittem be nagy igyekezetemben, hanem vitamonos, ragadós löttyöt, és azzal öntöttem nyakon szegényt, hát előfordulnak ilyenek is... De Tubihoz is tudok kötni néhány történetet, róla tudni kell, hogy előszeretettel zrikált mindenkit, el tudta magát adni, valószínű ezért is jutott addig, hogy a válogatott gyúrója lett. Tehát Splitben, egy edzőtáborban vettünk részt, hozta magával a műkígyóját, ami teljesen élethűnek látszott. Azzal ijesztegette a turistákat, aztán a hangosbemondó figyelmeztetett minket, hagyjuk már abba.

– A Tatabánya jelenlegi szakmai stábjával, Kiprich Józseffel, Vincze Istvánnal is dolgozott, amikor még játékosok voltak? Akadt olyan csapatösszetétel, mely közel állt a szívéhez?
– Piluékat még ifista korukból ismerem, nagyra tartom őket, hiszen aktív labdarúgóként komoly karriert futottak be. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt más világ járt, a futballisták sokkal több tiszteletet mutattak, más mentalitásban játszottak, jobban elismerték az ember munkáját, mint manapság. Amikor például a Csapó Karcsi és Szabó Gyuri rúgta a bőrt a stadionban, az egy felejthetetlen korszak volt nekem is. Egy-két edző természetesen ám kérte, hogy gyúrjam meg, ilyen volt Dalnoki Jenő, és Bacsó Pista bácsi is.

– Igazi "régi bútordarab" a kék-fehéreknél, volt olyan sérülés a pályán, ami tényleg megrázta?
– Akkor tényleg megijedtem, amikor a Vass Norbi nyelve hátracsúszott az egyik tréningen. Összefejeltek egyik csapattársával, a masszőr iskolában azonban tanultunk ilyen fogást, nem okozott gondot a megoldás, de megfulladhatott volna. Előfordult még egy eset, amikor Mázi Tamás kapus ugyancsak egy edzésen szenvedett sérülést, neki nyílt törése volt, elég súlyos volt a sérülése.

– Fogalmazhatunk úgy is, megjárta a "hadak útját" már a csapattal. Meddig tervezi, hogy a Tatabánya együttesénél marad?
– Az volt az eredeti elképzelésem, hogy úgy menjek nyugdíjba, hogy az alakulat felkerül az NB I-be. De nem tudom mikor realizálódik ez az elképzelés, most hogy tényleg adott az anyagi háttér nálunk, így könnyebb a helyzet, és talán a fiúk is odateszik magukat.
Örömteli, hogy most sokkal több eszköz, krém áll a rendelkezésemre, mert volt olyan nehéz időszak is, amikor a saját kontómra vásároltam a munkámhoz szükséges nélkülözhetetlen dolgokat.