A nemzetközi sajtó Kassai Viktorról
Mik ezek?
XPierluigi Collina, az UEFA-nál a játékvezetők első embere sajtótájékoztatón ismerte el, hogy a találatot meg kellett volna adni. Hangsúlyozta, emberi hiba történt, aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie.
Sepp Blatter, FIFA-elnök is indokoltnak tartja a gólvonal-technológia bevezetését.
„Öt bíró van már a pályán, és a labda ötven centiméterrel a gólvonal mögött van. Képesek voltunk egyenlíteni, de nem adták meg nekünk a találatot” – mondta Oleg Blohin ukrán szövetségi kapitány, aki szerint Kassai akkor is hibázott, amikor Andy Carroll a könyökölt, de nem ítélt, továbbá John Terrynek is volt egy szabálytalansága, amiért sárga lapot érdemelt volna.
Az angol Eb-keretből kimaradt Rio Ferdinand pedig azt írta a Twitteren, hogy az angolok visszakapták a sorstól azt, amit 2010-ben elvett a világbajnokságon Frank Lampard meg nem adott góljánál.
Juhász Roland, a magyar válogatott védője: A magyar játékvezető rossz döntést hozott a keddi Anglia - Ukrajna (1-0) Európa-bajnoki mérkőzésen, amikor úgy ítélte meg, hogy az ukrán Marko Devics lövése után a gólvonalon kívül pattant le a labda a kapufáról. „Remélem nem befolyásolja Kassai sorsát ez a hiba, de mivel már a játékvezetőknél is csapatmunka folyik, félő, hogy lesz következménye..."
A The Sun például őszinte meglepetéssel nyugtázta, hogy egy nyilvánvaló gólt nem adtak meg az ukránoknak: "Ennél közelebb nem juthat Ukrajna a gólhoz…a visszajátszások megmutatták, hogy az assisztens vagy a negyedik/ötödik bíró nem látta, hogy a labda áthaladt a gólvonalon...elképesztő, megdöbbentő! Ugyanakkor Terry mentése is hihetetlen és hősies volt" – teszi hozzá a bulvárlap tudósítója.
- Egyértelmű gól volt, nem? Az asszisztensnek látnia kellett volna, nem is hiszem el, hogy nem sikerült neki. Nagy szerencse ez Angliának, de az ilyen tornákon arra is szükség van. Nagyon nagyon nagy mázlink volt! – mondta a korábbi szövetségi kapitány, Graham Taylor, aki a BBC Sportnak Donyeckben "szakértősködött".
Hasonló véleményen volt a BBC sportfőszerkesztője, Phil McNulty is:
- Nagy szerencsével menekült meg Anglia, mivel Marko Devic lövése egyértelműen a kapuba került, mielőtt Terry kikanalazta volna a labdát. Most megint megmutatkozott, hogy semmi értelme a plusz bíróknak a pályán – értékelt globálisabban a szakíró.
"Nem hiszem el. Ott van a partjelző, plusz még egy ember az alapvonalon. Öt méterre áll, és nem látta? Hihetetlen” - ezt már a korábbi angol válogatott Chris Waddle mondta a BBC-ben.
A BBC Sports egyébként közvetlenül az eset után élő közvetítésében azzal viccelődött, hogy van egy új orosz partjelzőjük, Vad II István – utalva az 1966-os vb-döntőre, amikor a szovjet partjelző kétes körülmények között adta meg Geoff Hurst gólját az NSZK ellen.
A BBC a találkozó után a meccs legjobbjának választott Steven Gerrardot is megkérdezte az esetről.
- Mindig kell egy kis mázli...anélkül nem teljesíthetsz jól sohasem – hangzott a diplomatikus válasz a Liverpool-ikon szájából.
Nem csak a szigetországi, de a nagy nemzetközi lapok is kiemelten foglalkoztak az esettel, a spanyol Marca például 3-ast adott a tízes skálán Kassai Viktornak, a lesállást, majd az azt követő meg nem adott gólt is felrótták neki egy szerintük elmaradt ukrán büntető mellett.
"Két kulcsmomentumban is hibázott. Nem látta, hogy a "gólpasszt adó" Milevskiy lesen volt, aztán azt, hogy Terry már a kapuból rúgja ki a labdát. Továbbá Terry kezezésénél tizenegyest kellett volna adnia a magyar bírónak" – írja a madridi lap, amely "Súlyos hiba: A labda bent volt, Ukrajna mégis gól nélkül maradt" című írásában a gólvonal-technológia bevezetését sürgeti, amellyel szerinte most is elkerülhető lett volna a baj.
Az ugyancsak hispán AS-nél (cím: "A magyar Kassai elvett egy gólt Devictől, ami az 1-1-et jelentette volna") megemlítik, hogy már a gólt megelőző akció is lesről indult, valamint emlékeztetnek a 2010-es vb-re és Lampard góljára, illetve Geoff Hurst emlékezetes, 1966-os találatára is, amin azóta is vitatkoznak.
A német Bild "Ellopott gól mentette meg Angliát" címmel fotót is jelentetett meg az esetről, azt írják, azért esett ki a házigazda, mert a bíróknak totális "blackout-juk" volt, kvázi hirtelen csődöt mondtak, azaz teljesen leblokkoltak.
A szintén német közszolgálati csatorna, az ARD állandó szakértője, a korábbi német válogatott és sikeres Bayern-futballista, Mehmet Scholl élő adásban fogalmazta meg véleményét:
- Néztem a gólbírót, szemmel láthatóan rossz a lelkiismerete. Pontosan tudta már utána, mi történt. Tökéletesen helyezkedett, látnia kellett volna, hogy bent van a labda, de emberből van, az emberek pedig hibáznak néha – védte picit Vad II Istvánt Scholl.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





