KEMMA

 Martsa István, a szobrász száz esztendeje, fivére, bátyja, Alajos négy évvel korábban, 1908-ban született. Az esztergomiaknak (is) mindketten igen fontosak; a személyes ismeretség a mai idősebbeket elsősorban az utóbbihoz, Lali bácsihoz köti.

Ő már 1920-től a városban élt, vált nemcsak esztergomivá, hanem egy itteni alkotó-művészi kör legfőbb mentorává, szervezőjévé. Fotográfus volt, prózai foglalkozásként könyvtárigazgató – ott, a hatalmas egyházi gyűjtemények árnyékában mégis tudott valami eredetit adni: „Amikor az 1952-es év végével Esztergomba helyeztek, atyai barátom, Fülep Lajos mondta nekem: Martsát keressed!” – írja Zolnay László régész, akit, mint oly sokan másokat, büntetésből raktak ki a fővárosból Esztergomba.

Nem tudván, csak jót tesznek vele, mert itt igazán épülhetett a Keresztény Múzeum, a Balassa Múzeum s a helyi művészek, jogászok, értelmiségiek, tanárok kiváló körében.

De Lali bácsi olyannyira a szervezője volt ennek a közösségnek, hogy egy alkalommal, mikor valamiért  el kellett utaznia (ritkán tette, gyermekkori szánkóbalesetből adódó rossz járása miatt) az egyik helyi festő felháborodottan kiáltott fel: „Hol a Martsa?! Hát jövünk! Nála ugyanis hajnalig lehetett dumálni, iszogatni, trécselni; nem csak jó szervező, hanem rossz alvó is volt…"

És kiváló fotográfus. Bejárta a Közel-Keletet, fél Magyarországot, valamennyire Nyugat-Európát: város-, emberképei, művészportréi iskolateremtő erejűek.

A kiállításon fotói mellett néhány nagyszerű bútordarabja is látható; ezek valamikor a könyvtárban voltak – jelen sorok írója diákként és könyvtárköltöztetőként ott teázhatott mellette a nagy öregek közelségében. Tersányszsky Józsi Jenő, Berda József, Czóbel Béla, Mucsi András, Dévényi Iván, Barcsay Jenő napi vendégei voltak.

Fotói közül talán a legismertebb Babits Mihály utolsó portréja, híres a Tersánszky-sorozat, kiváló Móricz Zsigmond képe.

Testvére, István személyében kevésbé ismert, munkái azonban a városban láthatók; legfőképp a Bottyán-szobor van sokak tudatában. Illetve csak volt..., hiszen a Széchenyi tér átépítése óta a Városháza előtti tér helyett az udvaron díszeleg, lova nyakában kötél… körötte parkoló autók, munkagépek, kerékpárok., romok.

Másik helyi munkája a volt zsinagóga előtt áll, a mauthauseni magyar emlékmű pályázatára készítette a megrázó alkotás 2,5 m magas eredetijét, amelyet végül Auschwitzben, a haláltábor magyar kiállításához kapcsolódóan állítottak fel 1965-ben. Ezt a kicsinyített méretű változatot 1985-ben állították, már az alkotó halála után, ezért a szobrot a helybeli öntőmester, Czuczai József munkálta meg. Harmadik helyi munkája az anya és gyermeke, ez a Vaszary Kolos Kórház főbejáratával szemben látható. 1952-ben állították fel.
Szobrászként különösen izgatta a kisplasztika; a mostani tárlaton számos ilyen alkotása látható.

A Martsa család két neves fia Pozsonyban született, Trianon után kerültek a városba: István villanyszerelő szakmát tanult, majd segédként az esztergomi Elektromos Műveknél dolgozott. A háború után Csorba Géza ösztönzésére a Magyar Képzőművészeti Főiskolára iratkozott, ahol 1945-1950-ig Csorba Géza, Ferenczy Béni, és Beck András voltak a mesterei. Főiskolai évei vége felé Ferenczy Béni tanársegédje lett.

1947-ben jelent meg kiállításokon. 1951-től a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt, s 1960-ig tanított itt, majd a szobrászat előadója lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén. Kisplasztikákon és kisméretű portrékon kívül számos érmet mintázott. Szabadtéri szobrai szerte az országban láthatók; a lehetőségekhez képest sokat utazott; tanulmányúton járt Olaszországban, Vietnamban, Mongóliában.

Külön érdekessége a kiállításnak, hogy a Duna Múzeum Európai Közép Galériájának harmadik termében a Martsa fivérek munkásságát, életét bemutató rövidfilmeket vetítenek, amelyek kifejezetten az esztergomi kiállításra készültek. A megnyitón a kiállítást Martsa Piroska, a Martsa Műterem és Művészkert vezetője, szobrászrestaurátor művész mutatta be vetített képes előadáson a közönségnek.