Martsa-tárlat a Duna Múzeumban
Mik ezek?
XMartsa István, a szobrász száz esztendeje, fivére, bátyja, Alajos négy évvel korábban, 1908-ban született. Az esztergomiaknak (is) mindketten igen fontosak; a személyes ismeretség a mai idősebbeket elsősorban az utóbbihoz, Lali bácsihoz köti.
Ő már 1920-től a városban élt, vált nemcsak esztergomivá, hanem egy itteni alkotó-művészi kör legfőbb mentorává, szervezőjévé. Fotográfus volt, prózai foglalkozásként könyvtárigazgató – ott, a hatalmas egyházi gyűjtemények árnyékában mégis tudott valami eredetit adni: „Amikor az 1952-es év végével Esztergomba helyeztek, atyai barátom, Fülep Lajos mondta nekem: Martsát keressed!” – írja Zolnay László régész, akit, mint oly sokan másokat, büntetésből raktak ki a fővárosból Esztergomba.
Nem tudván, csak jót tesznek vele, mert itt igazán épülhetett a Keresztény Múzeum, a Balassa Múzeum s a helyi művészek, jogászok, értelmiségiek, tanárok kiváló körében.
De Lali bácsi olyannyira a szervezője volt ennek a közösségnek, hogy egy alkalommal, mikor valamiért el kellett utaznia (ritkán tette, gyermekkori szánkóbalesetből adódó rossz járása miatt) az egyik helyi festő felháborodottan kiáltott fel: „Hol a Martsa?! Hát jövünk! Nála ugyanis hajnalig lehetett dumálni, iszogatni, trécselni; nem csak jó szervező, hanem rossz alvó is volt…"
És kiváló fotográfus. Bejárta a Közel-Keletet, fél Magyarországot, valamennyire Nyugat-Európát: város-, emberképei, művészportréi iskolateremtő erejűek.
A kiállításon fotói mellett néhány nagyszerű bútordarabja is látható; ezek valamikor a könyvtárban voltak – jelen sorok írója diákként és könyvtárköltöztetőként ott teázhatott mellette a nagy öregek közelségében. Tersányszsky Józsi Jenő, Berda József, Czóbel Béla, Mucsi András, Dévényi Iván, Barcsay Jenő napi vendégei voltak.
Fotói közül talán a legismertebb Babits Mihály utolsó portréja, híres a Tersánszky-sorozat, kiváló Móricz Zsigmond képe.
Testvére, István személyében kevésbé ismert, munkái azonban a városban láthatók; legfőképp a Bottyán-szobor van sokak tudatában. Illetve csak volt..., hiszen a Széchenyi tér átépítése óta a Városháza előtti tér helyett az udvaron díszeleg, lova nyakában kötél… körötte parkoló autók, munkagépek, kerékpárok., romok.
Másik helyi munkája a volt zsinagóga előtt áll, a mauthauseni magyar emlékmű pályázatára készítette a megrázó alkotás 2,5 m magas eredetijét, amelyet végül Auschwitzben, a haláltábor magyar kiállításához kapcsolódóan állítottak fel 1965-ben. Ezt a kicsinyített méretű változatot 1985-ben állították, már az alkotó halála után, ezért a szobrot a helybeli öntőmester, Czuczai József munkálta meg. Harmadik helyi munkája az anya és gyermeke, ez a Vaszary Kolos Kórház főbejáratával szemben látható. 1952-ben állították fel.
Szobrászként különösen izgatta a kisplasztika; a mostani tárlaton számos ilyen alkotása látható.
A Martsa család két neves fia Pozsonyban született, Trianon után kerültek a városba: István villanyszerelő szakmát tanult, majd segédként az esztergomi Elektromos Műveknél dolgozott. A háború után Csorba Géza ösztönzésére a Magyar Képzőművészeti Főiskolára iratkozott, ahol 1945-1950-ig Csorba Géza, Ferenczy Béni, és Beck András voltak a mesterei. Főiskolai évei vége felé Ferenczy Béni tanársegédje lett.
1947-ben jelent meg kiállításokon. 1951-től a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt, s 1960-ig tanított itt, majd a szobrászat előadója lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén. Kisplasztikákon és kisméretű portrékon kívül számos érmet mintázott. Szabadtéri szobrai szerte az országban láthatók; a lehetőségekhez képest sokat utazott; tanulmányúton járt Olaszországban, Vietnamban, Mongóliában.
Külön érdekessége a kiállításnak, hogy a Duna Múzeum Európai Közép Galériájának harmadik termében a Martsa fivérek munkásságát, életét bemutató rövidfilmeket vetítenek, amelyek kifejezetten az esztergomi kiállításra készültek. A megnyitón a kiállítást Martsa Piroska, a Martsa Műterem és Művészkert vezetője, szobrászrestaurátor művész mutatta be vetített képes előadáson a közönségnek.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





