Vadkantámadás emlékére állítottak oszlopot
Mik ezek?
XÜnnepélyes keretek között avatták fel szombaton, a Vértes ölén megbúvó kis faluban azt az emlékoszlopot, amit az Esterházy família állíttatott még 1838-ban egy szerencsés kimenetelű vadászbaleset emlékére.
Százhetvennégy évvel ezelőtt az Esterházy család vendégeként a Várgesztes fölött magasodó Vadász-dombon vadászott Trenk báró, akivel egy felbőszült vadkan szembefordult, de a báró szerencsésen túlélte a támadást. Ennek emlékére akkor ott egy márványoszlopot állíttatott a terület birtokosa. Az idők folyamán az erdőben lévő oszlop ledőlt, környezete is elhanyagolttá vált, majd később a Vértesi Erdőgazdaság tatabányai központjának udvarára került.
Az ünnepségen megjelenteket Menoni Gabriella polgármester köszöntötte, majd Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója ismertette a helyreállítás történetét. Mint elmondta, egy évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a társaság által őrzött emlékkövet újra az eredeti helyszín közelében állítsák ki annak rendbetételét követően. Így mostantól a községháza melletti parkban ismét teljes szépségében emlékeztet a márványoszlop a több mint százhetven évvel ezelőtti szerencsés kimenetelű vadászbalesetre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





