Új határidővel, de megvalósul a Vértes Agórája program

Mik ezek?
X– Minden korábbi híresztelés ellenére dinamikusan újra indul a Vértes Agórája projekt. A megvalósítás határidejét 2012 december 31-re módosította az illetékes szervezet, amely erről már értesítette önkormányzatunkat – jelentette be Schmidt Csaba polgármester.
A városvezető elmondta: a projekt lebonyolításával megbízott munkatársak eddig is gyorsított ütemben dolgoztak az új eljárás szakmai előkészítésén, így minden adott a sikeres kivitelezéshez. Emlékeztetett: a beruházás összértéke 1,8 milliárd forint, az önkormányzati önrész ennek a tizenöt százaléka.
– Ezek az összegek a rendelkezésünkre állnak – erősítette meg Schmidt Csaba.
Az önkormányzatnak önhibáján kívül kell új eljárást lefolytatnia a kivitelező kiválasztására. A korábbi pályázatkor az egymással versengő cégek a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, olyan műszaki tartalmak és jogosultsági kritériumok miatt, amelyekre a városnak nem volt érdemi ráhatása.
A Vértes Agórája projekt célja, hogy a Közművelődés Háza (a Tatabányai Múzeummal együtt) meglévő épületéből, teljes felújítással és bővítéssel, multifunkcionális közösségi központ létesüljön.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Major Anna 2011. május 27. 16:04
Csak már kész lenne, tíz éve ezt ígéri minden párt!
-
2. merengő 2011. május 20. 13:22
Az speciel engem is nagyon érdekel, hogy az utakra mégis mikor méltóztatnak költeni.
-
1. gramercy 2011. május 20. 10:43
nagyszerű, nagyszerű
és az utakra mikor fogunk költeni? esetleg arról is lehetne itt egy riport hogy gyakorlatilag a város összes főutcáját újra kellene húzni
http://imageshack.us/photo/my-images/687/14716029.jpg/
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









