Széltornyok épülnek Bábolna határában
Mik ezek?
XA nyár folyamán hét darab szélerőművet állítanak fel a város határában. A létesítmény összesen 15 megawatt kapacitású lesz.
A beruházó a győri székhelyű Pannon Szélerőmű Kft, melynek ügyvezetője, Dr. Hoffmann László elmondta: összesen hat darab 2 megawatt és egy darab 3 megawatt teljesítményű széltornyot állítanak fel, melyek szeptemberben kezdik meg az energiatermelést. A tavalyi évben a spanyol érdekeltségű Iberdrola Renovables SA. Magyarország legnagyobb szélerőmű-parkját építette meg Kisigmánd – Ács – Csém – Nagyigmánd településeken. Ez összesen 62 darab 2 MW névleges teljesítményű szélturbinát jelent. Első lépésben 2009. februárjában Kisigmánd határában állítottak fel 25 szélkereket. A tornyok 100 méter magasak, összsúlyuk 5,8 tonna, a lapátok hossza pedig 44 méter. Egy turbina 1500-1800 lakás éves energiaszükségletét biztosítja. Ezt követően a tavalyi évben 37 további tornyot állítottak fel az említett településeken. A bábolnai beruházással a megyében összesen 69 szélturbina termeli majd az áramot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint helyettesítheti-e a szélenergia a hagyományosat?
- Igen, hosszútávon szinte teljesen. 38.47%
- Nem, mert az olajlobbi erősebb. 15.39%
- Az alternatív energiaforrások együttesen igen. 46.16%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. kárló100 2010. május 26. 17:35
Én személy szerint NEM támogatom, mert: a környező települések semmiféle hasznot nem húznak belőle, az összes előállított energia Ausztriába megy.
Ismerek bennfenteseket, tudom miről beszélek... -
8. gramercy 2010. május 26. 12:08
jo lenne Oszintenek lenni
a VERT-be az index cikke szerint tiz ev alatt 120 milliard forintot dotaltunk! DOTACIO
ebbol kb. FEL GIGAWATT szeleromuvi kapacitast lehetett volna telepiteni, jo reszet ausztriaba (ahol van szabalyozo eromu) exportalni, massziv profittal
de nem, dotaljuk csak a barnaszenet es ezerszamra allitsuk elo a rakosokat
hanyingerem van amikor arra gondolok, hogy ez a varos LESZAVAZTA a szeleromuvek epiteset -
7. kerekapa 2010. május 26. 11:52
5-nek Maga szerint a Wért miatt drága villany akkor önt csak sajnálni tudom.Azért drága mert szeretet vezetőink annak idején hosszútávú szerződéseket kötöttek a külföldi!! tulajdonba levő erőművekkel csak ezzel nem dicsekednek.Már nincs mezőgazdaságunk ,nem lesz saját energia forrásunk ,eladjuk vízkészletet ön szerint ez így jó ,mezőgazdaság annak idején eltartotta az országot sőt még exportált is nem keveset ,mit mondott Bajnai az ország 80%!! importál ez a haza védelme gratulálok !!!
-
6. swallow 2010. május 26. 10:22
Folytatás, mivel a rendszer lenyelte:
Ezek közül az úgynevezett szénfillér - amely az ország egyetlen, még működő mélyművelésű szénbányájának veszteséges működését kompenzálja - az év végén megszűnik, mivel a Vértesi Erőművet kiszolgáló márkushegyi bányában ekkor végleg leáll a termelés. Egy másik ilyen elem az áramárban a kötelező átvételi tarifa, amely eredetileg a megújuló energiaforrások támogatására szolgált, ma azonban az így befizetett kilowattóránként mintegy 7 forintos összeg háromnegyedét a kapcsoltan villanyt és hőt is előállító erőművek kapják kézhez. Információink szerint e tényező okoz bizonytalanságot egyelőre abban, hogy konkrétan mekkora lesz majd a júliusi áramdíjcsökkenés."
Egy szélerőművekből álló világméretű hálózat amerikai kutatók számítása szerint az egész emberiség áramszükségletét fedezni tudná. Most először mérték fel a szélenergia globális potenciálját.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a szélenergia potenciálja jócskán meghaladja a szükségleteket: szélkerekek segítségével elméletileg világszerte akár 1,3 millió terawattóra áramot is lehetne termelni évente - írta a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) az Amerikai Tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva. -
5. swallow 2010. május 26. 10:20
Remélem bezérják a bokodi erőművet, mert csak azt láttam, hogy tömegével hordták be az erdőt, és az áram miattuk is drágább volt.
HírTv-ről:
"Jelentősen olcsóbb lehet a villamos energia a lakossági fogyasztók számára július 1-jétől - tudta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint a leendő kormány arra kérte az energiaipari szereplőket, vizsgálják felül a tarifákat, hogy a szabályozás befolyásolásával vagy egyéb módon miként lehetne mérsékelni a díjszabást.
szóvivő rámutatott, hogy az árképzés számos olyan elemet tartalmaz, mely gyakorlatilag keresztülfolyik a szolgáltatókon. Ezek közül az úgynevezett szénfillér -
4. Vindicta 2010. május 26. 08:01
elvben szép és jó a szélerőmű,de mivel időszakos energia,számítani rá csak feltételesen lehet. ha meg túl sokat termel,nem megoldott az energia tárolása.( magyarul: nem lehet bármennyi szélenergiát betenni a rendszerbe ) ezért jobb pl a biomassza. no nem arra gondolok,mikor kamionszámra termelik a Vértes fáit a bokodi erőműbe,hanem a szennyvíztisztítók,állattelepek hulladékára.
-
3. kerekapa 2010. május 26. 07:36
Tisztelt gramercy ön csacsiságot ír ,vannak jóval szelesebb országok ott is vannak erőművek csak ilyen szélturbinákkal nagy városokat ellátni nem lehet . A Wért kapcsán meg megint a dolgozók bűnhődnek a vezérek meg lenyúlták a pénzt.
-
2. gramercy 2010. május 25. 23:59
na, ez kell, nem VERT lenyuzo Zrt
-
1. swallow 2010. május 25. 20:13
A szélerőműparkok környéki települések megbízhatnának egy energetikust, hogy kalkulálja ki, mibe lenne, ha a települések leválnának az e-on-ról, és saját hálózatot építenének ki. Gyanítom, olcsóbb lenne kiépíteni a települési hálózatot, és a szélerőműtől venni az áramot, mint az áramkiszolgáltót fizetni a végtelenségig. Ahogy a csatornázás meg lett oldva saját erőből és támogatással, ugyanúgy ezt is lehetne. Úgyis állandóan azt hangoztatják, hogy zöldenergiát használjunk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









