Rendszerhiba miatt számláztak túl az önkormányzatoknak
Mik ezek?
XBalogh Miklósnak gondjai vannak a villanyszámlákkal. Vagyunk néha így páran az országban, de ez polgármesteri gond a falu közvilágításának ellenértékéről. A településvezető íróasztalán levél, számlák, szerződés, sőt még egy közvilágítási naptár is. Egy nagy levegővétel után – a házigazda segítségével – belemélyülünk a papírokba.
Az idei év februárjában az E.ON Energiaszolgáltató Kft. levelet küldött az önkormányzatnak. Ebben többek közt ez áll: "... a biztonságos és kedvező villamos energia ellátáshoz szükséges villamos energia mennyiséget már lekötöttük, így Önöknek további 22 hónapig, 2013. december 31-ig változatlan energia díjat garantálunk közvilágítási célokra. Költségvetésükben így ezt már biztosan tervezni tudják. Érdemes most aláírni a fenti időszakra vonatkozó szerződést, mert a lekötött mennyiségünk korlátozott..."
Az önkormányzatnál is úgy gondolták, hogy érdemes aláírni a szerződést, meg is tették. Az okmány, sok más mellett, arról is szólt, hogy az egységárak tartalmazzák az általános rendszerhasználati díjakat.
Aztán érkeztek a számlák. A márciusi és az április összevonva, a májusi egy hónapra. Meglepően magas végösszegekkel. Az idei említett három hónap összfogyasztása majdnem a kétszerese, kért összeg több mint a duplája az elmúlt év ugyanazon három hónapjához képest.
Az ugye felsőbb körökben már eldöntetett, hogy számlán szereplő energiadíj és energiaadó általános forgalmi adója 25 százalékról 27 százalékra emelkedett. A fogyasztás alapján számított tarifa is annyi, amennyi. De az új számlákon ott huncutkodik a rendszerhasználati díj is. Két hónapra – márciusra és áprilisra – bruttó 163 565 forint, májusra 79 146 forint.
Az a rendszerhasználati díj, amelyet az aláírt szerződés szerint tartalmaz az egységár.
Balogh Miklós polgármester telefonon kért segítséget a számlagondok megoldásához az E. ON ügyfélszolgálatától.
– Hosszas beszélgetés során a vonal másik végén lévő hölgy közölte, hogy ha rossz a számla – és szerinte biztosan nem jó –,visszakapjuk a pénzünket. Arra a kérdésemre, hogy mivel vélhetően egy számítógépes program alapján számláznak minden önkormányzatnak, mi lesz a többiekkel, nagyon egyszerű választ kaptam. Ha észreveszik a vélhetően tévedést, és jelzik a gondjukat, ők is visszakapják a pénzüket. Azt hiszem, ez nem egészen európai szintű ügyintézési mód – jegyezte meg Balogh Miklós.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





