Ötágú csillagot rajzoltak a szocialista képviselő arcképére
Mik ezek?
XEgy oroszlányi férfit gyanúsít a rendőrség önkényuralmi jelkép használatának vétségével. A Jobbik február 21-ei, oroszlányi bányász művelődési házban tartott pártrendezvényén ugyanis olyan szórólapokat osztogatott, amelyen Keleti György MSZP-s országgyűlési képviselő arcképére ötágú csillagot rajzoltak.
Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kemma.hu kérdésére elmondta, nem a párt tagja, aktivistája volt az elkövető.
– Az egyik oroszlányi önkormányzati képviselő tett feljelentést a rendőrségen. Kiderült, hogy egy oroszlányi magánember készítette és terjesztette a szórólapokat, amelyen az önkényuralmi jelkép volt. A férfit pénteken előállítottuk, a szórólapokat lefoglaltuk – mondta.
Dr. Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség sajtószóvivője megerősítette a Kemma.hu információit, és azt is elmondta, a vétség miatt pénzbírságot szabhat ki a bíróság.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 22 hozzászólás érkezett-
22. muradtefvik 2010. március 7. 19:22
Ott voltam és nem láttam, hogy ilyen szórólapot osztogattak volna. S ha valóban lett volna ilyen szerep ott a rendezvényen, akkor én biztos vok benne, hogy az ott levő Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai kipenderítették volna. Nem jelentették volna fel, de kirakták volna a személyt.
-
21. raczimre 2010. március 6. 10:41
8. Szent Koronatanon alapuló magyar alkotmányt és természetesen parlamentalizmust.
7. Örülünk jobbikosok a Kuruc.info támogatását, viszont semmi köze sincs a Jobbikhoz. Viszont mert támogatnak és a Jobbikkal kapcsolatos dolgokat a maga alpári módján, de hitelesen közli le.
6. Mert semmi bizonyíték nélkül, konkrét igazolás nélkül már 7 hónapja kusolnak budaházyék a börtönben. Ami az MGM és MGE perek után igen csak koncepciós gyanús.
5. Jobbik a politikai erő. Gárda a fizikai és katonai erő, amely az emberek és a párt biztonságát szavatolja.Magyar Orvosok Szövetsége egészségügyi,szellemi részlege Atilla Király Népfőiskola, gazdasági erő Magyar Nemzeti Védegylet.
4. Lényegében annyi köze van, mint Vágónak az MSZP-hez.
3.A Jobbiknak és a nyílt koncepciós perben elítélt Magyar Gárdának mivel feloszlatták ezáltal egyáltalán semmi köze nem lehet hozzá. Viszont az Új Magyar Gárda Mozgalom az létezik és avval szövetségben áll.
2. Egy szövetségről szól azon törvényesen müködő szervezetek részéről akik azt vallják, hogy nem volt rendszerváltás csak genxter váltás.
1 Ő is azon szövetségbe tartozott még júliusban, amely nem volt elitélve és csatlakozott ezen szövetséghez Toroczkayval együtt. -
20. merengő 2010. március 5. 00:07
már mindenkinek volt szerencséje megcsodálni, hogy milyen szépen be tudsz vágólapozni egy sületlenségektől hemzsegő halmazt, amit papagáj módjára ismételgetsz. Talán ha saját gondolatokkal is előrukkolnál és nem a kurucinfora támaszkodnál, mint "hiteles" hírforrásra..
-
19. Egy vélemény 2010. március 4. 09:03
A baloldalra szavazok:
- mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.
- mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.
- mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.
- mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.
- mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.
- mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum kőrúton március 15.-én.
- mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.
- mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedíg ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .
- mert hiteles előttem (LI) Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.
- mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket a hízlalt libák árát.
- mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket, PL: Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémium, + 3-5 havi bért jutalmul,
MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 milló m.bért+ 32,8 millió éves prémium + 3-5 havi bért jutalmul,
Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + éves prémium 24,7 millió + 5 havi bért jutalmul, stb.
- mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.
- mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy kanadai cég kereshetett rajta két milliárdot.
- mert a völgyhidat úgy építették méreg drágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.
- mert a M6-os úton sikerül alagutat építeni az alíg néhány méter magas löszfalba.
- mert a makói gázmezőket sikeresen eladták kanadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap hazánk belőle
- mert szeretem, amikor romlik a forint.
- mert tényleg nem emelték a gáz árát.
- mert hazudtak éjjel-nappal.
- mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
(mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj..)
- mert a 4-es Metro 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).
- mert a Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.
- mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Grippenek átadásán.
- mert integráció címén végre vannak ***** osztálytársai a gyermekeinknek és mert a Lauder ***** iskolában is vannak ***** diákok.
- mert 8 év alatt hazánk adóssága 8 ezer millárdról 19 ezer millárdra nőtt, én szeretek adósságban dúskálni.
- mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig...
- mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.
- mert olyan szabad országban élünk ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről.
- mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.
- mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.
- mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is.
- mert drága pénzen terveztek nekünk kormány negyedet, amiből semmi nem lett (hála Istennek) csak költségei vannak.
- mert bkv, máv, offshore.
-mert kedvenc pártom lassan megalakíthatja börtöntagozatát
stb,stb,stb
-
18. Radikals 2010. március 4. 07:24
Vajnai Attila is használt vörös csillagot mégis felmentettég Stasburgban.
Minden rendszernek megvannak az alattvalói nem csak a királyságnak.
A multikra vonatkozó kérdésre választ találhattok SoDi blogján:
http://blog.jobbstart.hu/?p=900 -
17. merengő 2010. március 3. 22:29
morcos, a sportszerűség azt diktálja, hogy aki először kérdez, az kapjon először választ. Tehát mi lenne, ha elöször szépen pontról pontra válaszolnál kerecsen kérdéseire, aztán majd utána beszélgethetünk arról, hogy tényleg az e a legnagyobb baj, hogy ki kinek a temetésére ment el? Addig meg ne követelőzz!
-
16. morcoso8 2010. március 3. 21:02
Kerecsen! Voltál benn, de megint nem a kérdésről írtál. Még egyszer, hátha kétszer elolvasva megérted:
Keleti György vajon ott volt Vili bácsi temetésén? Ha nem, miért nem?
Vajon, ha az áldozat cigány lett volna, nem igyekezett volna-e ő és csapattársai azonnal a temetésre? -
15. Lámpatest 2010. március 3. 20:12
Nem hinném, hogy direkt Keleti György volt a célpont, és mivel fogalmam sincs ki tehette, nem is látom értelmét, hogy azon vitatkozzak, mi volt az indíték.
Viszont volt egy fórum, ahol a kérdéseimre nem kaptam választ. Hátha majd itt:
Ha lehetne, konkrét válaszokat szeretnék a konkrét kérdésekre.
Meghallgattam jó pár jobbikos képviselőt, jól odafigyelve a programra. Igyekeszem tájékozódni.
Az elmúlt egy hónapban a következő tanulságokat vontam le:
1. A Jobbik olyan kérédeseket vet fel, amik tényleg érdeklik az embereket, és valós problémák állnak mögöttük (munkanélküliség, korrupció, széthulló erkölcsök.
2. Ha az ember nem kezd el gondolkodni a hallottakon, akkor akár magával is ragadhatja az előadók retorikája, mert olyan érzelmi szálakat pengetnek meg, amik az emberek alapjaiban találhatók. Gondolok itt identitásra - nemzet tudat, aztán félelmekre - bűnözés, munkanélküliség. És még sorolhatnám.
Csakhogy. A programban adott válaszok, nem valós válaszok - legalábbis nekem, és engedtessék meg, hogy legyen saját véleményem, gondolatom. Bár az egyik hozzászóló azt mondta, hogy megjegyzik maguknak azokat, akik nem az ő oldalukon állnak...
Azért kérdezni csak szabad?
Tudják már oroszok is, hogy átveszik a szabolcsi almát? Ha hipp-hopp kirakják a multik szűrét, hol fog dolgozni az a sok ember, amíg fel nem építik a beígért cukorgyárakat meg mezőgazdasági feldolgozó üzemeket, traktorgyárakat?
A szent korona tagja a magyar nemes, de az egyszerű magyar ember, mondhatnám a paraszt, az nem. Az csak az alattvalója! Kik a magyar nemesség? Majd a Jobbik megmondja???
Meg a szent koronáé a magyar föld. És ezt megmondta már valaki a burgenlandi osztrákoknak is?
Az egyik képviselő az előadásában ennél a résznél azt mondta, hogy ha jó volt a királyság több száz évig magyarországon, akkor most miért ne lenne jó. És ki lesz a király???
És kinek volt jó a királyság? Azoknak a tömegeknek, akiket évszázadokn át a sötét feudális viszonyok nyomorban tartottak, és például Dózsa alatt fellázadtak. Meg azokat a feudális, úri viszonyokat kéne visszaállítani, amik ellen Kossuth, Széchenyi és a felvilágosodás nagy magyar gondolkodói küzdöttek?
Hirtelen ennyi kérdés fogalmazódott meg bennem.
Ja, meg ott van még a csendrőség is. Hagyományőrzésből azt akarják vissza állítani. Miért nem '48-as huszárokat?
Lámpatest
-
14. Kerecsen7 2010. március 3. 17:48
Meggyanúsított egy jobbikos vezetőt a Központi Nyomozó Főügyészség a Budaházy György vezette Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet ügyében.
Tavaly április 8-án a nyomozók készítettek felvételeket egy százhalombattai házkutatáskor. Focilabdába rejtve találtak rá robbanószerekre, amelyeket a gyanú szerint Budaházy György utasítására országgyűlési képviselők házánál akartak felrobbantani. De a lőszerek között 9 mm-es töltények is voltak, ezek főleg pisztolyhoz illetve géppisztolyhoz készülnek. A Budaházy-ügy kapcsán hétfőn Rihó Krisztiánt - a Jobbik bicskei elnökét - is kihallgatták. -
13. morcoso8 2010. március 3. 17:42
Kerecsen, csak azért mert a hír éppen Oroszlányból jött. Onnan, ahol 4 cigány brutálisan meggyilkolt egy rendes, tisztességes nyugdíjas embert, egy idősebb cigány biztatására!
No, szóval csak ezért: Keleti György vajon ott volt Vili bácsi temetésén? Ha nem, miért nem?
Vajon, ha az áldozat cigány lett volna, nem igyekezett volna-e ő és csapattársai azonnal a temetésre?
No, ezek után talán óvatosabban a kérdésekkel! Majd ha válaszoltál arra, hogy van-e az országban cigánybűnözés, utána kérdezz!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









