LMP-s dicséret, MDF-es kritika az MSZP-s felajánlásra
Mik ezek?
XPénteken sajtótájékoztatót tartott Kilián Géza, az MSZP tatabányai országgyűlési képviselőjelöltje. Hangsúlyozta: neki nincs vagyoni jellegű takargatnivalója, és reméli, politikai ellenfeleinek sincs. A szocialista jelölt úgy döntött, hogy már most, a nyilvános vagyonnyilatkozata mellett mindenki számára elérhetővé teszi felesége és gyermeke vagyonnyilatkozatát is honlapján.
Egyúttal felkéri a többi párt képviselőjelöltjét, hogy ők is tegyék átláthatóvá saját vagyoni helyzetüket, illetve családjuk vagyoni viszonyait.
Megkérdeztük a megyeszékhely többi országgyűlési képviselő-jelöltjét is:
Bencsik János (Fidesz-KDNP): – Kétségbeesett emberek kétségbeesetten gondolkodnak és cselekszenek. Remélem, hogy jelölttársam Tatabánya gondjaival is kíván foglalkozni: a városban új munkahelyeket kell teremtenünk.
Vágó Sebestyén (Jobbik): – Egyik fontos pontja a Jobbik programjának a politikus-bűnözés megszüntetése, ezért szerintünk a ciklus végén kötelező vagyonosodási vizsgálatot kell tartani a képviselőknél az 5000 lélekszámnál nagyobb településeken, a kisebb helyeken pedig szúrópróbaszerűen. Természetesen mandátumszerzés esetén alávetem magam a vagyonosodási vizsgálatnak.
Ludányi Tamást, az MDF tatabányai jelöltjét nem értük el. Jagarics Ferenc, a párt megyei elnöke: – Szemfényvesztés! Akár a szűkebb baráti kör nevére is át lehet íratni a vagyont. A számon kérésen, a törvényeken kell jelentősen szigorítani.
Szilágyi László (LMP): – Mindenképpen dicséretes a felajánlás, szép gesztus, de a vagyonnyilatkozat csak a jéghegy csúcsa. Az LMP például már több mint egy éve előállt az antikorrupciós 12 ponttal, de a pártok nem nagyon reagáltak rá.
Bencsik János felesége nyílt levél keretében tett eleget a szocialista kérésnek. Bencsikné egyben vendégségbe is invitálta a Kilián-családot.
– Érdekes, hogy Kilián úr számára a jelenlegi helyzetben jelölttársai feleségeinek és gyerekeinek vagyonnyilatkozata jelenti a legnagyobb problémát. Azt gondolom, hogy az ország jelenlegi helyzetében egy parlamenti képviselő-jelölt számára vannak ennél fajsúlyosabb kérdések is, amelyekkel valóban foglalkozni kellene – olvasható Bencsikné Szász Mónika közleményében.
- Egyébként mivel családunk eddig is nyitott életet élt, semmilyen különösebb problémát nem jelent a vagyoni helyzetünkről történő beszámolás, de ennek nem az a módja, hogy erre férjem, egy jelölttársa felszólítására utasít engem. A mi családunkban az engem érintő kérdésekről magam döntök. Mivel úgy érzékeltem, hogy ez a kérdés Kilián úr számára valamiért most minden egyéb problémánál, gondnál fontosabb, úgy döntöttem, hogy nyílt levélben közzéteszem a vagyoni helyzetünkről szóló beszámolót, hátha ezzel segítek őt megnyugtatni. Egyúttal azt is gondoltam, hogy meghívom Kilián urat és családját vendégségbe, mert ez talán segít neki egy kicsit feloldódni, és megismerve családunk életét, talán többet tud a Tatabányán élő emberek valódi problémáival, gondjaival foglalkozni. – fogalmazott Bencsikné Szász Mónika.
Bencsikné Szász Mónika nyílt levelét INNEN letöltheti
Bencsikné Szász Mónika levelére Kilián Géza viszontválaszt küldött. A képviselőjelölt nyílt levelének szövegét ITT olvashatja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 143 hozzászólás érkezett-
143. Vagyon? 2010. február 10. 00:07
Tisztelt Hozzászólók, Politikusok!
Önök/Ti milyen vagyon, és annak bevallásáról beszéltek? Nyitott kapukat döngetünk. Akinek van esze -legalább egy csepp- az a korrupt vagyont nem jegyzi, főleg nem vallja be. Hogy mondta a Feri? 1000 apró trükk? Simán. Géza "nyilatkozata" br. 300e Ft családi bevételről számol be. Ez kb. 120-140e nettó lehet. Nem vagyok könyvelő sem banki szakember, de az biztos hogy egy 9millió forintos hitelt ebből törleszteni képtelenség. Kizárt. Tekintve, hogy az élet sem olcsó, pláne egy kandalló(cserépkályha?). A plakátkampány méretei, költségei arcpirítóak. Szerencsére néhány Hazafi már korrigált pár pofatáblát a valóságnak megfelelően. Vágó Sebestyén és az Ő vagyonnyilatkozata még sajnos nem időszerű. Bárcsak az volna... és akkor be írhatná: Audi 80 évj.: 1992!!! Vagy Michl Miklósé (Jobbik II.sz.v.k.) aki konkrétan éjjeliőr egy fatelepen (érdemes Miklóst egy lakossági fórumon meghallgatni, megkérdezni). Pedig testvére "élpolitikus" a jó értelemben. Ezzel arra szerettem volna rávilágítani, hogy Michléknél kizárható a családi panama ami biztató, Sebestyénnél pedig észre fogjuk venni ha netán belevág hirtelen egy építkezésbe mint a......... (ugye ide több lehetőség is adódik) Annak pedig akinek kétségei vannak, ajánlom tekintse meg a HÁBORÚ A NEMZET ELLEN (dvd) című filmet! Többek között, Bencsik Jánossal ismertetik a filmben az országunk helyzetét. Aki átlátja mi valóban a helyzet, az eleve kizárja az egész "ceremóniából" az SZDSZ, MDF, MSZP -a Bencsik miatt nem írom ide a negyediket- lenyúlószervezeteket. Kilián Gézára pedig Tatabányán van szükség. Ősszel várjuk, remélem magasan bejut a Tanácsba. Menjen mindenki VÁLTOZTATNI! Szebb jövőt! -
142. 141-nek! 2010. február 9. 22:15
Üdv!
Most légy ügyes és gratulálj magadnak! Kezet is foghatsz magaddal! Remek észrevétel, szerintem rajtad kívül senkit nem zavart!
Nem baj, ezért tart itt ez ország, mert tele van ilyen emberekkel...
-
141. hihi 2010. február 9. 21:08
138-ra, Kedves Hozzászólóknak.
Működik ám Freud. Az vagyon írva B. János felesége kapcsán: A kedves x-edik. Amit ugye úgy illik olvasni, hogy ixedik. Én elsőre úgy olvastam, ex-edik, mert így tűnt logikusnak. De rájöttem, hogy magyartalan:) -
140. Varga József 2010. február 9. 17:50
Kedves Kilián Géza!
Felhívom a figyelmedet, hogy nekem még mindig nem válaszoltál.
-
139. Ambrusics Jolán 2010. február 9. 17:11
Olvasom a hozzá szólásokat, hát felháborító! Kilián Géza tanár, önkormányzati képviselő. Mindkettőből kitűnő. Nem a párt állás a fontos, hanem, milyen ember. EMBER!
-
138. Kedves Hozzászólók! 2010. február 9. 17:06
Folyamatosan szemmel tartom a hozzászólásokat és szomorúan veszem észre, hogy néhány illető, nekiállt észt osztani, mintha neki olyan sok lenne! Mivel ezek a hozzászólások remekül alkalmasak arra, hogy több ember vitázzon egymással, ezért nincs szükség arra, hogy 2-3 okostojás ossza nekünk/nektek az észt!
Egyébként a véleményem ezzel a témával kapcsolatban hasonló, mint a fórumozóké...
Hogyan lehet valaki egy olyan város képviselője, ha 60 km-re lakik innen?
Hogy is van az, hogy ha olyan tökös legény a mi Bencsikünk, akkor az x-edik asszonykája válaszol egy nem is neki címzett levélre, csak azért, hogy megmutassa, hogy ő is van ám (valahol)!?
Géza jól csinálta!!!
Remélem, hogy ő képvisel majd engem és az összes többi tatabányait!
Köszönöm, hogy elolvasták! -
137. egy tatabányai 2010. február 9. 15:59
Tisztelt Fórumozók!
Végigolvasva mind a 136 hozzászólást, rendkívül lehangoló jövőkép körvonalazódik mind az áprilisi, mind pedig az őszi önkormányzati választásokig. Szörnyű még belegondolni is, hogy az ezen a fórumon is tapasztalható elvakult indulat még csak erősödni fog a jövőben. Miért nem lehet kultúráltan kampányolni? Miért kell a számunkra nem szimpatikus jelölt emberi méltóságába taposni? Miért akarunk az ellenfelünkből ellenséget kreálni és a földbe döngölni.
Tisztelt Fórumozók! Kezdjünk egy új mozgalmat, mégpedig a kultúrált hozzászólások mozgalmát. Menni fog, csak akarni kell!
Ami a fórum témakörét érinti, a véleményem a következő:
Kilián Géza megpróbálta tematizálni a következő pár hetet a vagyonnyilatkozat, ami jó ötletnek tünhetett a tanácsadóinak, de visszafelé sült el, főleg akkor, ha a tatabányai önkormányzat minden tagjára és azok családtagjaira is kiterjesztenénk a nyilvánosságot. Higgyék el lennének nagy meglepetések.
Én úgy gondolom, hogy Bencsikné Szász Mónika egy nagyon kultúrált hangvételű levélben válaszolt, amelyre Kilián úr válasza nagyon "érdesre" sikeredett. Gyanítom, hogy a levelet nem ő irta, mert ő annál tisztességesebb és jóindulatúbb (csak azok a tanácsadói ne lennének).
Egyébként sok sikert kívánok a jelölteknek és egy tisztességes, kultúrált kampányt, amelyhez mi magunk is hozzájárulhatunk hozzászólásaink hangvételével.
Köszönöm a figyelmüket. -
136. csecsen 2010. február 9. 11:46
Ébredjetek már fel!!!
A Bencsikné írt egy levelet, abban felsorol pár ingatlant. (nem keveset egyébként)
DE!!!!
A VAGYONNYILATKOZAT RÉSZEKÉNT KITÖLTENDŐ LÉNYEGES RÉSZEKET NEM HOZTA NYILVÁNOSSÁGRA
- JÖVEDELEM
-GAZDASÁGI TÁRSASÁGBAN VALÓ RÉSZESEDÉS, TULAJDON, ÜZLETRÉSZ
- BANKSZÁMLA ÁLLÁSA
- MEGTAKARÍTÁSOK, ÉRTÉKPAPÍROK, BEFEKTETÉSEK
- NAGY ÉRTÉKŰ MŰTÁRGYAK, GYŰJTEMÉNYEK
ERRŐL HALLGAT MINDENKI!
KIT NÉZNEK HÜLYÉNEK???
NEM AZ A LÉNYEG, HOGY A KILIÁN MENJEN-E TEÁZNI, HANEM AZ HOGY NEM HOZTÁK NYILVÁNOSSÁGRA A VAGYONNYILATKOZATAIKAT!!!
CSAK A KILIÁN! EZ A TÉNY!!! -
135. ljubov 2010. február 9. 10:59
Szimpatikus gyerek ez a Géza :-) Az eddigiek alapján Ő és csakis Ő lehet aki minket képviselhet a parlamentben.
Fiatal, képzett, TATABÁNYAI :)
NYERNI FOGUNK!!!! -
134. Egy vélemény... 2010. február 9. 09:43
Hajrá MAGYARORSZÁG !
Hajrá Becsik !
Hajrá fidesz!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









