Leukémiás kisfiúnak vonultak fel a harckocsik Tatán - fotók!

Mik ezek?
XA hatéves lurkó kérését a Csodalámpa Alapítvány juttat el a honvédelmi miniszterhez. Hende Csaba közbenjárására Henrich Patrik nagy álma vált valóra. Csütörtökön, a 25. Klapka György lövészdandárnál díszsorfal fogadta a legénykét. A tárca vezetője, Benkő Tibor, a honvédvezérkar főnöke, valamint Sándor Zsolt, a dandár parancsnoka ráztak kezet Patrikkal. Aki csak eleinte tűnt elfogódottnak, a sok egyenruha láttán...
A laktanya épületében kicsit elbeszélgettek a kislegénnyel és szüleivel a „katona bácsik”, majd kezdődhetett a bemutató. Ám ekkor Patrik kobakján már a 11. harckocsizó zászlóalj jelvényével díszített fekete barret „feszült”.
Közben, az alakuló téren már ott sorakoztak a harcjárművel. A T-72-es harckocsi, a BTR páncélozott gyalogsági harcjármű, a D-20-as löveg és egy önjáró páncéltörő rakéta. A pontos elnevezések azért fontosak, mert Patrik mindenről, mindent tudni akart. Persze a tank volt a középpontban. Amikor az egyik honvédtiszt ölbe kapta a tiszafüredi fiúcskát, és felemelte a harckocsi „bejáratához” alaposan megoldódott Patrik nyelve.
– Én is katona szeretnék lenni! – mondta. – Miért van három féle gránát a tankban? – Nekem is van olyan tankom, amivel helikopterre is lehet lőni... Itt nem is olyan feltűnő, hogy nincs hajam, sok bácsi kopasz a laktanyában...
– Teljesen váratlanul jött Patriknál a betegség – válaszolt érdeklődésünkre Csilla asszony, a beteg kislegény édesanyja. – Sokáig nem is tudtuk, hogy mi a probléma. Aztán elkezdődött a kemoterápiás kezelés. Ez mindig egy kicsit elgyengíti a kisfiam, de azért tud ő hisztis is lenni.
Közben Patrikot kézről, kézre adták a marcona katonák. Akiknek férfias markában szinte elveszett a törékeny fiúcska...
– Kedden voltunk éppen vérképvizsgálaton – folytatta az anyuka. – Úgy tűnik, közel vagyunk már a záró kezeléshez. A mostani eredmények ugyanis kielégítők, és már előjegyeztek „bennünket” csontvelő-transzplantációra is. Láthatóan boldog a gyermekünk. Ez fantasztikus élmény neki. Hiszen mindene a harckocsi, és az egyéb harci járművek.
Patrik kedvéért már az alakuló téren beindították a harckocsit, csak úgy, a hangja miatt. Amelyet literes gázfröccs tett teljessé. Aztán irány a tankpálya. Patrikot ismét stafétabotszerűen, kéz a kézbe jutatták el a kerekes székéig.
Egyszer csak, porfelhőbe burkolódzva, óriási dübörgés kíséretében feltűnt négy harckocsi ék-, azaz támadó alakzatban. A bemutató végén, a lövegek leengedésével tisztelegtek a kisfiú előtt. Majd az egyik 43 tonnás acélszörny lelassított a kislegény előtt. Ismét felnyalábolták Patrikot, és a parancsnoki toronyban üldögélve, vitték egy tankkört... Azt hittük, ez a nap fénypontja a kisfiú életében. Ám, amikor sajtó munkatársaitól és katonáktól körül vett kislegény megpillantotta a távirányítós Tigris tankot, amely megállt a lába előtt. Az öröm, az izgulás, izgatottság a tetőfokára hágott.
– Ez az enyém? – hitetlenkedett Patrik.
És igazából csak akkor jött rá, hogy: igen, amikor Hende Csaba átadta neki a joystickot. Majd pár pillanattal később játék harckocsit is ölbe vehette. Teljes volt a boldogsága. A külvilág megszűnt a számára, ott és akkor megállt az idő.
A megvalósult csodák
A Csodalámpa Alapítvány nyolcéves működése során eddig 1500 életet veszélyeztető daganatos, leukémiás, transzplantált vagy izomsorvadásos kisbeteg vágyát teljesítette önkéntesei és támogatói segítségével. Ezt az újabb csodát egy-egy elismerő oklevéllel köszönte meg a szervezet Hende Csabának és Sándor Zsolt dandártábornoknak.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. fehér ember 2011. június 18. 20:43
Mihamarabbi gyógyulást Patrik!
-
1. Csipkebokor 2011. június 16. 20:22
Gyógyulj meg Patrik, és teljesüljenek a vágyaid!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









