Kupleráj működik a tömbházban?
Mik ezek?
XEgyre inkább úgy tűnik, rossz irányba mennek el a jogalkotók. Sok helyen a lakásokat nem lakás céljára használják, olykor zavarva a valóban ottélők nyugalmát, sőt, a biztonságérzetét is.
– A társasházi törvény, amelyet hét éve alkottak olyan alaptörvény, amely a tavalyi módosítást követően is a lakások használatának módját szabályozza – mondja Lengyel Péter, az ország legnagyobb társasház-kezelője, a Kékes Kft. műszaki vezetője.
– A jogalkotók rossz irányba mentek el. A lakásokat lakások céljára kellene igénybe venni. Ahelyett, hogy mereven elkülönítenék egymástól a törvényalkotók a lakások és a nem lakáscélú helyiségek fogalmát, inkább összevonták, „összemosták”. Ez a konfliktusok eredője. A különböző nem lakáscélú helyiségeknek jelentős forgalmuk. Ezek az ingatlanok pedig az utca frontjáról nem közelíthetők meg.
Miközben az egyik panaszos lakóhoz igyekeztünk Lengyel Péter még megjegyezte, hogy például a Dózsakertben is van egy peres ügyük egy rendelővel. A közösség azért perli az orvost, mert olyan mértékben terheli a betegforgalom a lépcsőházat, amely zavarja a lakókat.
Kopogtattunk. Németh István nyitott ajtót. A konyhában kínáltak hellyel bennünket, ahol a házigazda neje a bablevest rotyogtatta.
– A lépcsőházunkban sok a nyugdíjas – kezdte vendéglátónk. – Olyan emberek fordulnak meg a környéken, hogy legutóbb például a negyediken már az előszobából kellett kitessékelni őket. – Nem vagyunk mi a vállalkozások ellen, de igazi megoldást az jelentene, ha az irodákba, rendelőkbe az utca frontjáról juthatnának be az ügyfelek. A lépcsőházunkban ideggyógyászati rendelést is folytatnak. Nem vagyok szakember, de olykor olyan alakok fordulnak itt meg...
Németh István kiemelte, amennyiben reklamálnak a tulajdonosoknál, bérlőknél, azok sokszor személyes sértésnek veszik. De ők sem akarnak a saját lakásukban „másodrendű” állampolgárok lenni.
– Amennyiben összefogunk találhatunk erre a problémára megoldást – jegyezte meg a panaszos. – Nem szeretnénk kenyértörésig vinni a dolgot. Bennünk megvan a hajlandóság a békés megegyezésre. Jó lenne, ha a vállalkozók nem az erőfölény pozíciójából kezelnék a gondjainkat, mondva, hogy nekünk, kisnyugdíjasoknak úgy sincs pénzünk perköltségre. A nehézségeink körülbelül négy éve kezdődtek. Két év alatt a különböző vállalkozások „elfoglalták” a teljes földszintet. Most pedig már az első emeleten is van „lakásuk”. A nyüzsgést meg kellett szoknunk, hiszen ilyen lett a világunk, de ne kelljen már félnünk is. Reggeltől, estig egymásnak adják itt az idegenek a kilincset. Lakásaink értéke is csökkent, hiszen mindenki tudja, hogy ebben a lépcsőházban vállalkozások is működnek.
A Mártírok útján egy másik híresztelésnek eredtünk a nyomába. Itt a lakók azzal keresték meg a közös képviselőt, hogy egy némely lakás örömtanyaként is funkcionál. Addig álldogáltunk a toronyház tövében, amíg végre egy ottlakóval összefutottunk.
B. A. először rácsodálkozott a közölt információra, majd belekezdett: – Azt nem hiszem, hogy az említett két lépcsőházba, úgymond kupi működne. Igaz, láttam már felmenni oda hölgyeket, akik nem kifejezetten titkárnőnek, vagy belgyógyásznak tűntek. Az alig szoknya, a csizma és a necc harisnya számomra mást sugallt. De azt hiszem ők inkább „kint dolgoznak”, és itt lehet a pihenőjük. Egyébként az a lépcsőház, amely előtt most állunk, az jóval gyanúsabb. Itt naponta hét-nyolc delikvenst is láttam már megfordulni, és ugye, ennyi férfi látogató még a gyanútlanok figyelmét is felkelti.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. N.T.H. 2010. február 10. 19:57
melyik a a lépcsőház,tudja valaki??
-
6. ork 2010. február 9. 23:30
öcsém neked ritka nagy mszp fóbiád van, ennyire fosol tőlük?
-
5. emeszpé 2010. február 9. 10:48
ez a székházunk is megbukott
-
4. lakó 2010. február 9. 05:44
Igazuk van a lakóknak! Ahol nem lakás céljára haszálják a lakásokat, ott a közös képviselő dolga lenne az odafigyelés. Azon kívül, hogy beszedjék a közös költséget nem érdekli őket semmi. A közös költség beszedésén kívül mindenre azt mondják "meg kell szavazni"! Pl. Van ahol könyvelő irodaként működik a lakás. Ott sem több a közös költség, mint az ott élőknek, pedig a lépcsőházban a piszok nagy része az ott zajló forgalomból származik. A földszint tisztasága egyenesen borzalmas! Az összes házkezelőnek (általában kivétel, ahol egyszemélyben végzi valaki ezeket a feladatokat) csak az a fontos, hogy befizessék a közös költséget. Véleményem szerint annyi lakás kezelését kellene elvállalni, amennyi ebből adódó munkát tisztességgel, felelősséggel el tudnak végezni. Azonban van olyan eset amikor az új lakóknak már beköltözéskor megmondják, hogy ki a közös képviselő. Választási lehetősége sincs az elején. Mondja már meg valaki: ha minden esetben a lakóknak kell eljárniuk, akkor mi a dolga a közös képviselőnek?
-
3. morcos80 2010. február 9. 00:33
xy, gondolkozz egy kicsit, vagy legalább próbáld meg: Hány olyan országot ismersz, ahol a rendőröknek az a dolga, hogy lépcsőház/fő héderezzenek a tömbházakban? Annyira imádom az ilyen magadfajta okosokat...megszólalsz csak azért, hogy viszontlásd a mondandódat.
-
2. xy 2010. február 8. 19:49
És ezt ennyien látják "csak" a rendőrség nem? Vagy csak nem akarják látni ugye? Ahogy sok mást sem.
-
1. Bukta 2010. február 8. 19:04
Ez a cikk olyan, mintha a felénél megunta és félbe hagyta volna az írója.
Véget ért a munkaidő, vagy elfogyott az engedélyezett karakterszám? :-))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









