Kiszabadították a tanyán élőket
Mik ezek?
XHiába gondoskodott a tél folyamán a kömlődi önkormányzat a kezelésében lévő utakon a hó folyamatos eltakaríttatásáról, a község és Parnakpuszta közötti útról Virágtanyára bevezető szakasszal most igencsak meggyűlt a baja.
A helyhatósággal a feladat elvégzésére szerződött vállalkozó eddig sikeresen tisztított meg valamennyi rá bízott területet, így a bekötő utat is, de már szerda este látható volt, hogy az állandósuló erős szél, s egy esetleges havazás rövidebb, hosszabb időre elzárhatja a Virágtanyán élő két családot a külvilágtól.
S ez így is történt. Csütörtökön a szél vitte az eddig leesett havat, majd pénteken újabb, nem kis mennyiségű érkezett erős szélfúvás kíséretében, s hiába próbálkoztak újabb és újabb gépekkel, azok sem birkóztak meg az úton nagyjából 60 centiméteresre duzzadó hóval. Kiss Ferenc polgármester ekkor döntött úgy, hogy az Aranykocsi ZRt-től rendeli meg a hó eltakaríttatását, majd Madari Ferenc alpolgármesterrel a helyszínen követték, miként sikerül „eltüntetni” a hótömeget.
A homlok rakodógép kezelője pénteken nagyjából délután fél 2 körül kezdte meg a munkát, s nem kis feladatot teljesített: a majdnem egy kilométeres útszakaszt, „sasszézva” ároktól árokig, olykor a fizika törvényeit megcáfolva, s a gép és ember teljesítményének határait súrolva három óra alatt tette a személyautók, így a Virágtanyán élők számára is járhatóvá a bekötőutat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









