Ismét felfedezték Tata szépségeit - videó!
Mik ezek?
X Az Öreg-tóval kapcsolatban megemlítik az itt telelő madarak sokaságát, de az Esterházy-kastély, és Keresztelő Szent János szobra sem maradhatott ki a felsorolásból.
A Kálvária-dombbal kapcsolatban kiemelik, hogy mai nevét az itt fellelhető kálvária szoborcsoportról valamint a kálvária kápolnáról kapta.
Nem maradhatott ki az Angolpark sem a nevezetességek felsorolásából, míg az arborétummal kapcsolatban arról is írnak, hogy tulipánfa, selyemfenyő, vasfa és még sok egyéb örökzöld és lombhullató is található ott.
Ha már Tata, mindenképp érdemes megnézni a régi zsinagógából kialakított Görög-római Szobormásolatok Múzeumát. A múzeum kertjében áll a közelmúltban elhunyt Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, amelyet 2004. november 18-án, a Holokauszt Emléknap alkalmából avattak fel. A „Minden idők mártírjainak emlékére“ nevet viselő holokauszt emlékmű „életnagyságú bronz emberalakok egymás utáni csoportja, ahol a figurák fokozatosan tűnnek el a rájuk applikált, illetve befoglaló formaként megjelenő kőtömbben.
A régi piarista rendház és az Eötvös József Gimnázium meghatározza a tó látképét, de azt talán már kevesebben tudják, hogy az iskola épülete madártávlatból egy E betűt formál, de ez nem Eötvösre, hanem az Esterházyakra utal - legalábbis a városi legendák szerint.
Ha már Tata a vizek városa, akkor bátran mondhatjuk, hogy a malmok városa is. Érdemes elidőzni a tóparti vagy épp az Ady Endre úti malom előtt is. A barokk kisváros tele van számos látnivalóval. Nem véletlen, hogy a különböző médiumok időről-időre felfedezik éppúgy, mint a turisták.
Nézze meg a Tata szépségeit megörökítő videót is!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





