Így működnek majd a járások
Mik ezek?
X- Jövőre indul a járási rendszer, de sokan még azt sem értik, hogy miért vált szükségessé a területi közigazgatás ilyen mértékű átszervezése. Mi volt az indok?
- A kormányhivatalok felállításával 2011-ben egy folyamat kezdődött el, amely a járási hivatalok létrejöttével tovább egységesíti és hatékonyabbá teszi az államigazgatási szervek munkáját. Az államigazgatást a végrehajtó hatalom részeként az elmúlt húsz évben a jegyző képviselte a településeken, de ez a gyakorlatban egy rendkívül szerteágazó és közel sem egységes rendszerben történt.
- Mi a változások fő célja?
- Egyértelműen az, hogy az ügyfelek ne bolyongjanak a rendszerben, hanem egy helyen vehessenek igénybe minden szükséges közigazgatási szolgáltatást.
- Mondana pár helyi példát?
- Jó példa erre a földhivatali feladatok ellátása Kisbéren, amelyek jelenleg még csak Komáromban érhetőek el. Vagy éppen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélfogadása, ami több helyen nincsen, de a járási székhelyeken biztosított lesz. A járási kormányablak célja az, hogy az okmányirodákhoz hasonlatosan minél több ügyet egy helyen, gyorsan lehessen elintézni.
- Akkor a járási rendszer egyszerűbb és hatékonyabb lesz?
- Így van, hiszen az alapfilozófia szerint az állammal kapcsolatos ügyeinket a lehető leggyorsabban, könnyen elérhető helyeken és egyszerűen lehet majd elintézni.
- Olcsóbb is lesz a megújuló közigazgatás?
- A gyakorlott rendszerépítő tudja, hogy egy szervezeti átalakítás költséges, de utána megtérül a befektetés. A kormányhivatali integráció bebizonyította már, hogy az több szervezet egységes műszaki, személyi, működtetési, üzemeltetési feladatainak összehangolása megtakarítást eredményez. Ez várható itt is. Akinél ez a költségcsökkenés először jelentkezik, az nem is az állam, hanem az ügyfél.
- Pedig sokan éppen attól tartanak, hogy a megfelelő kormányablak vagy járási hivatal elérése plusz költségeket okoz majd.
- Éppen fordítva. Például egy kisbéri kistérségben élő vállalkozónak elég lesz Kisbérre mennie a pályázati dokumentációhoz szükséges igazolásokért, nem kell komáromi és tatabányai hivatalokban talpalnia a papírokért. De mondhatnám azt a példát is, hogy Oroszlányban ugyan van építéshatóság, de az ügy elintézéséhez szükséges több hivatal csak Tatabányán elérhető. A járási hivatalok tehát éppen azért állnak fel, hogy megkönnyítsék az ügyfelek életét. Ennek informatikai és személyi hátterén jelenleg is dolgozunk.
- Milyen kérdésekkel szembesül a különféle helyi fórumokon?
- Főként a praktikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdések merülnek fel, de mindig kiderül, hogy amit eddig a jegyző intézett, szinte mindig sok esetben igényelte a kistérségi központba, vagy még inkább a megyeszékhelyre való utazást. De például a személyi igazolványért, a lakcímkártyáért, jogosítványért, az útlevélért eddig is az okmányirodába kellett menni. Ez után is oda kell majd, csak kormányablaknak hívják majd a helyet. De más ügyekben – nyugdíj, vállalkozási engedélyek, családi támogatások, őstermelői ügyek és sorolhatnám, már nem kell a megyeszékhelyre is beutazni, mint eddig, a járási hivatalban el tudjuk intézni ezeket az ügyeket is.
Kormánydöntés a járások és a jegyzők közötti feladatmegosztásról
- Elsősorban okmányirodai feladatok, a gyermekvédelmi és gyámügyek, valamint egyes szociális, környezetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől a jövő év elején 30 év után ismét megalakuló járási hivatalok.
- A jogszabály több mint 80, törvényi szinten szabályozott államigazgatási feladatot határozott meg a járások számára. A jegyzőktől átkerülő államigazgatási ügyek évi csaknem ötmillió államigazgatási ügy intézését jelentik a járási hivatalokban, így az összes államigazgatási ügy több mint 40 százaléka kerül ide.
- A jegyzőknél maradnak egyebek mellett a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi feladatok, valamint az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a hagyatéki eljárás és az óvodáztatási támogatás.
- A legtöbb feladatot az okmányirodáktól átvett ügyek fogják jelenteni a járási hivatalok számára. Ezek nagy részét a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, az útlevél- és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok adják.
- A járási kormányhivatalokhoz kerülnek például a gyermekvédelmi és gyámügyek. A gyámhivatalok járási gyámhivatal néven folytatják munkájukat. A szociális igazgatási ügyek egyharmada is a járási hivatalokhoz fog tartozni.
- A munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok és az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat.
- Ugyancsak a járások látják majd el szinte kizárólagosan majd a kommunális igazgatással, valamint a menedékjogi ügyekkel kapcsolatos feladatokat is.
- Az önkormányzatok részéről a kritika alapja az lehet, hogy a hatáskörüket eztán itt is csökkentve érzik.
- Fontos tisztázni, hogy a jegyzők eddig is túlnyomórészt államigazgatási feladatokat láttak el. Csak az állam eddig úgy látta, hogy jegyzőre lehet telepíteni sok-sok száz határkört és feladatot. De ennyi speciális feladathoz sem a források, sem a szaktudás nem volt adott. Az új szisztémában azok foglalkoznak a speciális ügyekkel, akiknek ez a szakterületük.
- Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati hivatalban dolgozó ügyintézők egy része a járási hivatalban folytatja, a másik részük pedig elveszti majd a munkáját?
- Az átszervezés nem indokolja a tömeges elbocsátásokat. Csak a feladatok újraelosztása lesz racionálisabb. De érdemes státuszokról beszélni ebben a témakörben. A hivatalok státuszainak felmérését követően, a járási hivatalok leendő létszámára már tettünk javaslatot. A kerek számok kedvéért, ha például veszünk egy most 100 főnyi hivatalt, ebből harmincan biztos, hogy a képviselő-testület munkáját segítik. Maradnak hetvenen, akik közül 43-an eddig is államigazgatási szakfeladatokkal foglalkoztak, így most ők a járási hivatalokba kerülnek. A többiek pedig az önkormányzati feladatokat látják el a jövőben.
- Ha őszinték akarunk lenni, akkor az emberek többségében még mindig sokszor az aktatologatós, kávéfőzős és körömfestős ügyintézés képe él. Akkor ez most megváltozik?
- Néhány esetből én nem vonnék le az egész közszférát érintő megállapítást. A munkaszervezés változtatásával az új rendszerben nem fordulhat elő, hogy valaki nem tud elintézni egy ügyet, mert éppen senki nem ért hozzá, szabadság vagy a túlterheltsége miatt két hét múlva áll rendelkezésre.
- Na, ez lenne az úgynevezett "Jó Állam", amely szlogenre az ember nem kis gyanakvással néz, jól ismerve az állami szektor működését.
- Az új rendszer fundamentuma a "Jó Állam" elve, ami azt jelenti, hogy szolgálunk és szolgáltatunk. Ahogy a kormányablakokban, úgy majd a járási hivatalokban sem kaphatja az ügyfél azt a választ, hogy nem tudom, menjen máshova, vagy jöjjön vissza később. Tény, hogy a helyi ügyintézők egy része eddig a szomszédos utcában lévő hivatalig ment el, most pedig lehetséges, hogy minden nap el kell utaznia a járási hivatalig. De egy ember utaztatása sokkal olcsóbb, mint egy egész ügyfélköré. Ugyanakkor kialakul majd az az ügysegédi rendszer, amely helyben meghatározott időpontokban segít az ügyintézésben.
- Tehát bizonyos időpontokban lesz ügysegédi fogadóóra még a legkisebb településen is?
- Így van. Ez az ügysegéd segít az ügyfeleknek mindenütt meghatározott időpontokban a járási központ helyi megszemélyesítőjeként. Például ha valaki bemegy hozzá egy problémával, mert mondjuk az internettel nincs nagy barátságban, de szüksége van egy űrlapra, akkor ott helyben megkeresi neki az ügyintézés útvonalát az ügysegéd. A képzésük szeptembertől kezdődik a kormányablak ügyintézőivel együtt.
- Nagy lobbik és viták zajlottak nyilvánosan és gondolom a háttérben is a járási illetékességi területek és székhelyek tekintetében. Melyek voltak a legvitatottabb kérések a megyében? Melyek találtak meghallgatásra és melyek nem?
- A járási hivatalok hatásköreiről nem voltak viták helyben, ezt a parlament folytatta le szakmai alapon. Itt inkább az illetékességi területhez való tartozás tekintetében fogalmazódtak meg kérdések. A megyénkben három ilyen javaslat volt. Császár először az oroszlányi járáshoz került, hiszen az ügyszámok statisztikái és a földrajzi távolság tekintetében ez logikusnak tűnt. Csakhogy az erős kistérségi kötődés ezt felülírta és így a kisbéri járásba került a település. Süttő esetében is indokoltabb ilyen alapon az esztergomi járáshoz tartozás, mint a tataihoz. Még ma is vitás eset Vértesszőlős ügye, ahol a polgármester a tatai kistérséghez tartozást tartaná jó megoldásnak, hiszen a korábbi történelmi hagyományok ezt diktálják, bár a település ma a Tatabányai Kistérséghez tartozik. Ugyanakkor erősebb szempont ennél az, hogy Tatabánya és Vértesszőlős az elmúlt évtizedekben szinte egybeépült, azaz állam és közigazgatási szempontból szinte elválaszthatatlan a két település.
- A negyedik vitás ügy az önálló dorogi járás kialakítása lett volna, ám a térség az esztergomi járáshoz lett besorolva.
- Ebben az ügyben sokat egyeztettem az érintett településeken és ennek tükrében tartom az eredeti álláspontomat. Az esztergomi járásszékhelyen túl a dorogi és a nyergesújfalui okmányirodára építve két kormányablakkal mindkét város vonzáskörzete el tudja érni azokat a szolgáltatásokat, amelyek a járásközpontban is elérhetőek lesznek. Lényegében hasonló a helyzet itt is, mint Bábolna és Komárom esetében. Közel vannak egymáshoz, Komárom lesz a járásszékhely, de a bábolnai okmányirodára építve minden ügy intézhető lesz az ottani kormányablakban is
- Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az, hogy ki legyen a járási hivatal vezetője? Elfogadták, hogy az öt év közigazgatási gyakorlatba beleszámít a parlamenti képviselőség is. Ez azt jelenti, hogy szakemberek helyett pártpolitikusok ejtőernyőznek majd a kisebb országgyűlésből a vezetői bőrfotelekbe?
- Attól, hogy egy volt képviselő egyben jogász vagy államigazgatási szakember, miért válik kevésbé alkalmassá egy járási hivatal vezetésére? Ha nem fordult volna korábban elő, hogy volt politikusok szakmai vezetői lettek területi államigazgatási szerveknek, akkor jogosnak érezném a kritikát. Aki például polgármesterként vezetett egy várost, vagy képviselőként a parlamentben eltöltött jó pár évet, annak politikusként az államigazgatást elég jól kell ismernie. Ez nem hátrány, hanem előny a járási hivatalok vezetői esetében.
- Az új járási rendszer fél év múlva már működik. Mi zajlik a háttérben addig?
- Már folynak az egyeztetések a hivatali helyiségekről, folyamatban van az informatikai háttér megteremtése. Szeretnénk szeptembertől egy olyan megyejárást elindítani, amelynek keretében a kollégáimmal minden településen választ adunk az összes felmerülő lakossági kérdésre az új rendszer működésével kapcsolatban. Konkrétan elmondjuk azt, hogy hol, miként és hogyan zajlik praktikusan egy ügynek az elintézése.
- A kormányhivatal jelen állás szerint mikor költözik az Omega épületébe?
- 2013. második negyedévében. Jelenleg a közbeszerzések zajlanak. Sok egyeztetés zajlik minden olyan szervvel, akikkel jó, ha egy helyen tudunk segíteni az ügyfeleknek. Nyugodtan mondhatom, hogy az országban egyedülálló, minta értékű projekt lesz ez.
- Azért a nyáron lesz idő egy kis szabadságra?
- Egy hétre igen, augusztus elején. A családdal utazunk a Balatonhoz. Nálunk hagyomány, hogy minden évben az ország egyik tájegységét keressük fel, hogy a gyermekeim előbb ismerjék meg a hazájukat és csak utána jöhet külföldi utazás.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. Ernőcske 2012. augusztus 8. 17:41
Ez nagyon szépen hangzik, de hol is leszünk átverve? Mert idáig minden variálásnak csak a lakosság itta meg a levét.
-
8. dobócsillag 2012. július 30. 09:37
Oh hát igen! Egyszerűbb ügyintézés, mint Esztergom esetében, ahol a Kormány Hivatal a kúriához fordult az ottani ügyek rendezése miatt! Akkor viszont ha a kúria dönt, minek a kormányhivatal? Persze elképzelhető, a fideszes kormányhivatal nem szivesen hozna olyan döntést, ami elmarasztaló lehet a többségi fideszes önkormányzatra. Akkor viszont fennmarad az a kérdés, mit várhatnak az állampolgárok egy politikailag elvakult közigazgatási rendszertől?
-
7. Ernőcske 2012. július 30. 09:28
A legnagyobb baj az egész bürokratikus hivatali rendszer. Bármelyik párt kerül a kormánykerék mellé, az első dolguk az, hogy feleséget, sógort, komát benyomnak olyan felesleges állásokba, amire az égvilágon semmi szükség, de ott nem kell dolgozni, viszont jól lehet (a te adódból) keresni. Ezek a f...kalapok aztán a hivatalokban fontoskodnak, hatalmaskodnak, hogy a paraszt azt gondolja, ők nélkülözhetetlen emberek, te meg egy nyaláb papírral a kezedben megjárod a hivatali irodák kálváriáját, mire valami ügyedet nagy nehezen el tudod intézni.
-
6. trafóház 2012. július 28. 21:01
"Így működnek majd a járások":
ügyintéző:- ez nem hozzánk tartozik-
kormányhivatal:-ez járási illetékesség-
ügyfél:-de hát onnan küldtek!-
Kormányhivatal:-rosszul mondták.-
ügyfél el.
Ezt még megjárja minimum kétszer.
Remek lesz! -
5. gazda88 2012. július 27. 18:54
A jogszabályok azért bonyolultak,hogy ne értse, akiről szól.Pár száz éve elég volt egy írást felmutatni, mert nagy volt az írástudatlanság. Az adóbevallás is elfér egy söralátéten, ha összegöngyöljük és ráállítjuk függőlegesen. A 13. havit eleve nem kellett volna adni,mert nevetséges, hiszen volt premizálás. Szomorú, hogy egy félhomályos irodában is át lehet aludni az éveket a nyugdíjig. E mellett persze mások szeme kiguvad a monitor előtt. A valódi áldozat az a munkaerő, aki viszi az ország terheit, és rabszolgaként dolgozik, és nem élvezi az "igazságos-arányos" egykulcsos áldását! A képviselők viszont nem mernek semmilyen fórumot tartani, mert félnek a néptől.
-
4. almarik 2012. július 25. 13:23
Az ügyintézés azért bonyolultabb, mint 100 éve, mert egyre több a jogszabály, egyre több a papírmunka. De ha ez nincs akkor vitás esetekben nehéz bizonyítani. Léhűtő hivatalnokok? Ez leegyszerűsítés. Vannak akik annyit dolgoznak mint az állat,kevés pénzért és vannak léhűtők sok pénzért. Azt kell kiszűrni hol több az ember mint a munka és azokat csoportosítsák olyan területre ahol több a munka mint az ember. Ha kevesebb a hivatalnok az ügyek még lassabban intéződnének ami az állampolgárokon csattan. Egyébként a közszférában dolgozóktól elvették a 13 havi jutalmat (amire hivatkozva nem emelték a bérüket!) a ruhapénzüket, az étkezési jegyüket megadóztatták. Ez azért nem kevés áldozat.
-
3. Ernőcske 2012. július 24. 15:53
Kormányablak? Tudjátok, mit ér az? A kiscsikó papájának azt a hengeres részét. De más hivatalokban isez a helyzet. Az ember azt hinné, hogy a számítógép és a net korszakában minden egyszerűbb lesz, csak belenéznek a gépbe, és máris tudnak minden információt. Ehelyett még azt sem tudják, hogy mit intéztem a szomszédos irodában. Komolyan mondom, gyorsabb volt az ügyintézés, mikor a hivatalnokok még kézzel körmöltek, és szaladgáltak adatokért az egyik irodából a másikba. És kevesebb papírt használtak el.
-
2. terezapu 2012. július 24. 13:34
Ispánokat,várurakat mikor állítanak szolgálatba?
-
1. gazda88 2012. július 23. 22:11
Hatalmas szakmai hiba és rossz érvelés. A sóhivatal tovább dagad, egyre több a léhűtő. Lesz mit lebontani, egy normális kormánynak. Mert pl. a régió is fölösleges volt. Tehát elég a helyi, megyei önkormányzat és a minisztériumok. Pontosabban ez is sok volt. Minden további szaporítás pazarlás és butaság. Miért nem elég az utca-felelős, aki figyeli, hogy ki kire szavaz?!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





