Felújítják a majki remeteséget
Mik ezek?
X „A némaságot fogadott kamalduli szerzetesek rendi küldetésük szerint az emberiségért imádkoztak” - ehhez hasonló ismeretekkel indul útjára mindenki, aki Majkpuszta, az ország egyedülálló, és egész Európában ritkaság számba menő műemléke felé veszi az irányt.
Teszi mindezt azért is, mert a remeteség falai között sétálva kiegyensúlyozottság és kellemes hangulat fogja el az embert.
A remeték egykori otthonában, a 13 cellaház egyikében múzeumba gyűjtött festmények, írásos dokumentumok által kerülünk közelebb ahhoz a szellemiséghez, amely a kamalduli szerzetesek sajátja volt, és amelyek ennek a műemlék együttesnek a varázsa.
A tizenhármas cellaházban épp a kivitelező, a műszaki vezető, művészettörténészek kooperációja közben érkezünk. Segítségünkre a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatóhelyettese Dobó Ágota siet, aki a felújítás első ütemét mutatja be.
– Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság – mondja aktuális idegenvezetőnk, aki rövid történelmi áttekintés után a jelen és jövő feladatait elemzi. A négy ütemben zajló felújítás első munkálatait említi.
– Megerősítik a kolostor teljes külső és belső szerkezetét, restaurálják a szobrokat, domborműves címereket, a barokk cserépkályhákat és kővázákat, továbbá felújítják az épület elektromos és gépészeti rendszereit – vázolta.
Utunk az épület oldalsó részéhez, a hajdani refektóriumba, a remeték ebédlőjéhez vezet. „A lélek táplálása legalább olyan fontos, mint a testi” – közli az archaikus latin felirat. „Mögötte” Boromissza Péter konzorciumvezető négy restaurátor társával dolgozik.
– A falat borító freskókat Vogel Gergely oltár- és freskófestő készítette 1760 körül, a kamalduli rendet alapító Szent Romuáldot és a rend történetét, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, szenteket és Jézus utolsó vacsoráját ábrázolja – mutat a gyönyörű stukkók szegte mennyezetre.
A lezáratlan területen Egresy Zsuzsa tárlatvezető, múzeumpedagógus kalauzolja a látogatókat. Minden nap, fél óránként. A felújítástól függetlenül. A látogatók a Szent György vonalaknál jótékony, gyógyító energiával töltődhetnek. Elvegyülve köztük fültanúi voltunk: megnyílik a dimenziókapu, így imáik innen könnyen célba érnek.
További részletek a szerdai 24 Órában.
Fizessen elő a megye napilapjára, mert a 24 Óra önnek is jár!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Ernőcske 2012. július 20. 16:08
Én nagyon örülök neki. Tényleg nagyon szép az egész műemlék-komplexum, nagy kár lenne, ha hagynák lepusztulni. (Először a '70-es években jártam arra, siralmas volt a lerobbant épületek látványa.)
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





