Esztergom: rágalmazás miatt perelte jegyzőjét a polgármester
Mik ezek?
XA polgármester, mint magánvádló, egy levél kapcsán nyújtotta be a keresetét, amelyben a jegyző „többszörösen félrevezetett képviselő-testület”-ről is ír, s amely a Szeretgom.hu internetes portálon illetve annak időszaki kiadványában jelent meg.
Ezért előbb sajtóhelyreigazítási pert indított a Szeretgom szerkesztősége, vagyis Cserép János ellen, majd a fővárosi II.- III. kerületi bíróságon rágalmazás miatt feljelentette dr. Csomort Sándort a levélben írtak miatt, végül az esztergomi városi bíróságon, szintén rágalmazás miatt tett feljelentést, ez utóbbi büntetőperben azonban dr. Csomor Sándor mellet Cserép János is kapott idézést a bíróságtól.
A Győri Ítélőtábla a sajtóhelyreigazítási perben a közelmúltban teljes mértékben a Szeretgomnak adott igazat, miszerint a levélben foglalt állítások valósak, s száznegyvenezer forintos perköltséget állapított meg, amelyet a felperesnek, vagyis Meggyes Tamásnak kell megfizetnie.
A rágalmazás ügyében a két feljelentett dr. Csomor Sándor és a szeretgom.hu üzemeltetője, Cserép János volt.
– Ellenem azért szüntette meg a bíróság az eljárást, mert a fővárosban nem jött el a rágalmazás miatt indított tárgyalásra Meggyes Tamás, ugyanis rágalmazásoknál, ha a magánvádló nem jelenik meg, egy végzéssel megszüntetik az eljárást. Ez úgynevezett "res iudicata" ítélt dolog. A feljelentések tárgya ugyanazon levél volt, mindkét ügyben engem jelentett fel, és egy embert nem lehet kétszer ugyanazért eljárás alá vonni. Cserép János ügyében a tatabányai bíróság felfüggesztette az eljárást az ügyészségi nyomozásra hivatkozva. Meggyes Tamás és ügyvédje bejelentette a tárgyalás végén, hogy fellebeznek a végzés ellen – tette hozzá dr. Csomor Sándor.
Cserép Jánostól időközben megtudtuk, hogy a Győri Ítélőtábla jogerős döntése értelmében Meggyes Tamásnak a száznegyvenezer forintos perköltséget (hetven-hetvenezer forint első- és másodfokon) kell fizetnie, ezt azonban mindezidáig nem tette meg.
– A perköltséget egyelőre Meggyes Tamás parlamenti fizetéséből sem tudjuk letiltani, mert az ügyészség a teljes peranyagot, így az ítélet átvételét dokumentáló tértivevényt is elvitte Tatabányáról. Az ellenem indított eljárást is ezért függesztették fel, mert amíg a Központi Nyomozó Főügyészség nem szolgáltatja vissza az periratokat a megyei bíróságnak, nem tudják folytatni. A felfüggesztés ellen fellebbeztem, véleményem szerint a sajtóper jogerős ítélete alapján ellenem is megszüntethető lenne az eljárás, hiszen egyértelmű, hogy nem állítottunk hamis tényt, vagyis nem követtünk el rágalmazást – magyarázta Cserép János.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. anomin 2009. október 18. 20:48
akar a szarka es nem birja a farka a ballasa iskolaban konyv nelkul tanulnak az esti tagozatos roma diakok jol atvertek oket
-
5. közbizalom-fidespublica 2009. szeptember 10. 11:31
Be kéne bizonyítani a Fidesznek, hogy más politikát fog folytatni hatalmon, mint ez a fiú ott Esztergomban. El kéne tőle határolódni a pártnak. Én még bízok bennük, de ez az ügy nagyon vállalhatatlan.
-
4. Megfontolandó 2009. szeptember 10. 11:16
... a kivándorlás Kínába, vagy legalább is a jó példa helyi alkalmazása. Ott a közpénzt elherdáló (lenyúló) állami vagy helyhatósági vezetőt nemes egyszerűséggel kivégzik.
Hát igen, lehet, hogy nem véletlen a gazdasági válság kellős közepén a 8,2 %-os GDP növekedés. -
3. mamika01 2009. szeptember 9. 22:27
Kíváncsi vagyok,hogy fog betartani a feleségének a válóperüknél ha ennyire egoista őkelme? Remélem a "FELESÉGE" egy okos,értelmes BÍRÓT kap aki átlát az ilyen "EMBEREN"! (NŐVERŐ?)
-
2. MandZs 2009. szeptember 9. 17:36
Meddig hagyják még ezt? Kirúg, pereskedik, feljelent? Saját pénzén vagy közpénzen ámokfut? Szerintem közpénzen, mert gondolom a jegyző megnyert munkaügyi pere nem két forintba került a városnak. Az a legnagyobb baj, hogy nem ő az egyetlen fideszes ámokfutó. Van egy jó pár az országban belőlük. Egyetértek az előttem íróval, így van kicsiben, s jövőre így lesz nagyban, azaz országosan. Szép jövő Magyarország.
-
1. furu 2009. szeptember 9. 17:27
Na ez a kis köcsög megmutatja kicsiben, hogy milyen lesz jövőre a Fidesz nagyban.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









