Emailen is lehet köztársasági elnököt ajánlani
Mik ezek?
XAz MSZP úgy véli, a Schmitt Pál körüli hosszan elhúzódó, kínos botrány rengeteget ártott Magyarországnak és a köztársasági elnöki poszt megítélésének.
– Ha Orbánnak és a Fidesznek valóban fontos Magyarország tekintélye, akkor nem pártkatonát ültetnek a Sándor palotába, hanem egy olyan köztiszteletben álló, pártok feletti, nemzetközileg elismert és feddhetetlen személyiséget, akit nem csak a kormányzó erők támogatnak, hanem a demokratikus ellenzék is elfogad. Ehhez azonban valódi, pártok közti egyeztetésre van szükség, mert ami eddig történt, az csupán a konszenzus paródiája volt – mondta Winkfein Csaba.
A szocialisták szerint ha Áder János, Kövér László vagy más párttag, kormánytag kerül a köztársasági elnöki székbe, akkor a Schmitt-botrány tovább folytatódik.
- Felszólítom a megyei fideszes országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzanak meg pártkatonát köztársasági elnöknek és támogassák legalább azt a javaslatunkat, hogy négyötöddel lehessen elnököt választani. A rendszerváltáskor képviselt álláspontunkhoz visszatérve ma is azt javasoljuk, hogy az emberek közvetlenül választhassanak köztársasági elnököt. – mondta Winkfein Csaba.
A párt az alaptörvény módosítását kezdeményezi, hogy az államfőt ne kétharmados, hanem négyötödös többséggel válassza az
Országgyűlés, de azt is elfogadhatónak tartják, ha a Fidesz vállalja, hogy a jelöltjét nem kétharmaddal, hanem négyötöddel jelöli. Csak ekkor van értelme további egyeztetéseknek, vallja az MSZP.
Winkfein Csaba csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Komárom-Esztergom megyében is az elkövetkező hetekben a megyei és a helyi pártirodákban várják a választópolgárok javaslatait személyesen, telefonon, vagy e-mailben (koztarsasagielnokjelolt@mszp.hu) arról, hogy ki legyen a következő köztársasági elnök.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 32 hozzászólás érkezett-
32. gazda88 2012. április 15. 18:56
A hazaárulónak van félni valója.
-
31. merengő 2012. április 11. 22:00
Egy éles példát emeltem ki csupán, de nem ez volt az egyetlen eset, amikor pártot, illetve politikust ért kritika a közt. elnök részéről. Viszont ehhez a példához nekem is van mit hozzátennem. Jellemző, hogy mind a köztársasági elnök, mind a fidesz a félórás beszédből sikeresen meg tudott jegyezni egyetlen mondatot, melyre a későbbi teljes kormányellenes retorikáját építette és építi a mai napig is. Tervszerű politikusi hazudozás...ugyan már ne legyünk álszentek! Miben különbözik Gyurcsány és az MSZP a többi politikai szereplőtől? Megsúgom: annyiban, hogy Gyurcsány kimondta azt, amiről a többiek hallgatnak, de ugyanúgy teszik. Lehetett a teljes igazságot a közvélemény elé tárni? Nem, mert a közvéleményt mindössze egy érdekelte és érdekli a mai napig is: hogy most azonnal jobban lehessen élni. Ostobaság! Ilyen közhangulatban politikai öngyilkosság a tényeket a közvélemény elé tárni, mert képtelenek racionálisan felfogni, hogy ha fejreállunk, sem lehet a gazdaságot talpra állítani népszerűtlen intézkedések nélkül. Mondjam, hogy ez is Orbán hibája? Azé az Orbáné, aki egy sunyi kommunikációval elhitette az arra fogékonyakkal, hogy itt adócsökkentés és és adakozások mellett is eljöhet a kánaán. Egy ilyen hangulatban bármilyen megszorításról szóló kommunikáció azonnali kormánybuktatást hozott volna. Hozott így is, mert az emberek jó része a "hazudtunk" kezdetű mondaton kívül semmit nem jegyzett- és főként értett meg a beszédből. Orbán fellázította a híveit egy 300 forintos vizitdíj miatt és szajkózta nagy hanggal az adócsökkentés szükségességét. Ezzel párhuzamosan kedvenc témájuk volt a benzinár, melybe a kormány beavatkozhatna, mégsem teszi. Ehhez képest a jóságos Orbán Viktor, az őszinteség szobra, minden választási ígéretével szembement (ami várható volt mindenki számára, aki egy kicsit is konyít a gazdasághoz, hiszen az látható volt, hogy amit ő ellenzékben vizionált, az jól hangzó kampányszöveg, de minden racionális alapot nélkülöz).
Azóta tömegével kerülnek utcára az emberek, csökkentek a bérek, egy antidemokratikus tollvonással ellopták több millió ember magánnyugdíj-pénztári megtakarítását, kedvezmények sorát vonják meg és ha felmerül a benzinár kérdése, nagyokat hallgatnak és nem szívesen emlékeznek arra, hogy nemrég még igencsak nagy hanggal szidták elődjüket, amiért nem avatkozik bele a benzinár alakulásába. Ez az a kormány, amelyik egyetlen mondatot kiragadva egy félórás beszédből, hazugságról regél úgy, hogy végighazudta az eddigi két évét. És hogy visszakanyarodjak kicsit az eredeti témánkhoz is: ne feledjük megemlíteni Sólyom László azon megmozdulását, amikor A Parlamentben bizonyos díjak átadása alkalmával nem nyújtott kezet néhány díjazottnak, politikai okokból. -
30. granfan 2012. április 11. 13:53
Kedves merengő, ne hidd, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy nem én mondom az utolsó szót, ám van itt valami, ami zavar.
Gyurcsány akaratlan "coming out"-ja a tervszerű politikusi hazudozásról egy olyan rubikon volt, amit nem lehetett szó nélkül hagyni a közélet szereplőinek, így az akkor regnáló elnök is joggal fogalmazhatta meg véleményét. Ez közel sem párpolitikai kérdés volt, hanem a hazai politikum általános hitelességi kérdése, és az elnök sem pártos szempontból kritizálta, hanem abszolút értékben. Hogy ez hasonlított a fidesz állásfoglalásaira, nos az éppen azzal is magyarázható, hogy az igazság ezekhez állt közelebb. -
29. merengő 2012. április 10. 22:41
Kedves granfan!
A világért sem szeretném, ha félreértenél, de az az érzésem, hogy szándékosan játszod az értetlent. Értem ez alatt a pártpolitikai állásfoglalásra felhozott példádat környezetvédelem témában. Én olyan konkrét esetről beszélek, ahol politikai ellenlábas személyt, vagy pártot ért éles kritika a köztársasági elnök részéről. Ismétlem: ezt egy köztársasági elnök nem teheti meg. Márpedig erre akadt példa szép számmal. A legkirívóbb az őszödi beszéd utáni helyzet volt, amikor Sólyom kissé szereptévesztésbe csúszva éles, ámde megalapozatlan kritikát fogalmazott meg a kormánnyal és a kormányfővel kapcsolatban, meglehetősen hasonló gondolati mezsgyén haladva, melyen a fidesz haladt. Ezt hívom én pártpolitikai állásfoglalásnak és nem a környezetvédelem kérdéskörét.
Ami Orbánt illeti: valóban tekintünk el attól, hogy te mennyire ismered. Sajnos én attól is kénytelen vagyok eltekinteni, hogy mit nyilatkozott, mert az sem vehető készpénznek, ezt regnálásnak álcázott ámokfutásának kezdete óta számos esetben bizonyította már be. Orbán esetében egy dolgot lehet elhinni: ami már megtörtént. Ez, sajnálatos módon az esetek döntő részében homlokegyenest ellenkezője volt annak, amit kommunikált.
-
28. granfan 2012. április 10. 22:21
A legfontosabbat lefelejtettem...
"..Hogy Orbán igényelné a kontrollt, ezt valamiért csak fanatikus hívei szeretnék elhinni,.."
Tekintsünk el attól, hogy én, ismerve a célszemélyt, pontosan tudom, hogy ő valóban ezt szeretné, ám a tételt igazolni nem lehet, így kénytelenek vagyunk arra hagyatkozni, hogy O.V. maga nyilatkozta ezt, egy minapi interjúban. Innetől persze lehet ebben ismét csak kételkedni, de hát mégis tőle származik... -
27. granfan 2012. április 10. 22:01
Kedves Merengő! Csak, hogy az egyetértés irányába is elmozdulás mutatkozzék... Én egy cseppet sem gondolom, hogy a fidesz szimpatizánsai lennének maga a nemzet, bármekkora kétharmadról is légyen szó. A nemzet bizony-bizony magában foglalja a politikai ellenfeleket is, talán még maga mobydick is idesorolható, erősen behúnyt szemmel. De ez nem is kérdés. Amiben viszont szerintem van egy kis tévedésed, az a "pártpolitikai" megnyilatkozás mibenléte. A pártpolitika fogalma már önmagában sem egyszerűen megfogható, de abban biztos vagyok, hogy egy ideológikus megnyilatkozás nem tekinthető annak. Azért, mert egy párt mondjuk önmagát ökopártként fogalmazza meg, és tevékenysége pártszerűen ezen témakör köré szerveződik, nem jelentheti azt, hogy a közt elnök innentől kezdve nem foglalhat állást -mondjuk éppen támogatólag- környezetvédelmi ügyekben. Ha tehát a jövendő elnökünk jobboldali kötődésű lenne, amire azért jó esély mutatkozik, szerintem nyugodtan állástfoglalhat ideológikus kérdésekben is, hiszen nem az jelenti a pártpolitikát. A pártpolitika sokkal inkább egy szervezet belső politikája, ami magával a működésével kapcsolatos tevékenység, illetőleg egy-egy stratégia kifelé való kommunikálása. Ez nyilvánvalóan nem jelentheti azt, hogy az elnök innentől kezdve nem nyilatkozhat meg pro, vagy kontra a pártok által is tárgyalt kérdésekben, ha mondjuk álláspontja egybeesik valamelyik, -jobbára őt delegáló- párt véleményével.
-
26. merengő 2012. április 10. 20:41
Kedves granfan!
Olyan érzésem van, mintha nem egy nyelvet beszélnénk, vagy kettőnk számára bizonyos mondatok eltérő jelentéssel bírnának. A jó köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét. Hogy ennek az esélye megteremtődhessen, fontos kritérium, hogy pártpolitikai állásfoglalásoktól mentes legyen a tevékenysége. A nemzet csak ebben az esetben fog az elnökkel azonosulni, ellenkező esetben csak a pártszimpatizánsok fogják ezt megtenni és ugrott a nagy nemzeti egység. Erről beszéltem lentebb is, érzésem szerint érthető módon. Olyanról viszont nyomokban sem beszéltem, hogy a köztársasági elnök lenne maga a nemzet. Viszont a nemzetet kell, hogy képviselje. Tetszik érteni? A nemzetet és nem a fidesz szimpatizánsait. Nem kívánok felesleges számháborúba belemenni, de a nemzet nagyobb része fogadta el köztársasági elnökének Göncz Árpádot, mint amekkora nem fogadta el. És szerény tapasztalatom alapján ez így, ebben a formában SP-ről nem mondható el, hiszen jobboldali érzelmű polgárok is akadtak szép számmal, akik körében nevetségessé vált. Hogy Sólyom mennyire volt jó köztársasági elnök, erről nem mondanék kiterjedt véleményt. Ő is állást foglalt pártpolitikai kérdésekben, pártpolitikai szemszögből fogalmazott meg bírálatot és ezzel az én szememben le is vizsgázott. Egy köztársasági elnök számára ez méltatlan és megengedhetetlen. Én annyira nem örülnék senki helyében annak, hogy az mszp el tudná őt fogadni jobb híján. Ez nem azt mutatja, hogy jó volt, csupán azt, hogy SP-nél bárki csak jobb lehet. Áder, vagy Kövér hozzáállásával kapcsolatban is úgy vélem, érthetően fogalmaztam. Épp arról elmélkedtem, hogy egyik sem az a fajta, hogy bólogatna, márpedig Orbánnnak ilyen eszményképe van az ideális köztársasági elnökről. Te nem az én kommentemet olvastad? Hogy Orbán igényelnéa kontrollt, ezt valamiért csak fanatikus hívei szeretnék elhinni, bár az a gyanúm, hogy ők sem tudják. Az eddigi pályafutása nem arról tanúskodik, hogy szívesen venne bármiféle kontrollt, vagy felülbírálatot. Nagyon szépen hangzó védőbeszéd lenne ez, csak sajnos nem igaz.
-
25. granfan 2012. április 10. 18:15
Kedves Merengő! Először is én azt gondolom, érdemes lenne eloszlatni egy jóindulatú félreértést... A közt. eln. nem maga a Nemzet. És egyáltalán nem kell neki a valójában ürességet jelentő semlegesség anonimus-álarcát feltenni, nem kell saját politikai értékválasztását megtagadni, szögreakasztani. Ilyen "nemzetazonos" embert egyébként sem lehet találni. A jó elnökkel a nemzet fog azonosulni, s ezáltal lesz maradéktalan képviselője. Az elnöki intézmény céljai szerint bár valóban nem jobb, vagy baloldali, mégis lehetséges egyazon jogi környezetben más-más felfogásban üzemeltetni. Lásd Sólyom L. esetében, aki igencsak erőteljes léptekkel elindult egy önálló politikai entitás felé vezető úton, holott legitimációjában nem szerepelt az, hogy új irányt szabjon a választásokon nyertes (akkor éppen ballib) politikai kurzusnak. Ennél már szerencsésebb, ha nem akaszt tengelyt egyvégtében saját fontosságát, szerepét túllihegve. Mindazonáltal aki azt gondolja, hogy mondjuk Kövér L. vagy akár Áder J. bólogató plüsskutyaként viselkedne a miniszterelnökkel szemben esetleges nézetkülönbség esetében... nos az nem ismeri ezeket az embereket és nem is olvasott mást saját pártpropagandáján kívül. Kövér volt az, aki Viktornak lepaprikajancsizta S.P.-t súlyos hangoskodások között, és Ádert sem kell félteni, ha az igazáért kapaszkodik. Ami az érdekes, O.V. is éppen ilyen ellentmondások miatt gondolja alkalmasnak ezeket, az urakat, mert pontosan tudja, hogy neki szüksége van kontrollra. És csak olyan képes érdemben ellenállni, aki felkészült belőle.
-
24. merengő 2012. április 10. 16:53
Ebbe a pártkatonázásba most nagyon próbál belekapaszkodni a jobboldal. Tegye, figyelemelterelési kísérletnek megteszi, bár elég harmatgyenge. Az evidens, hogy ha egy kormánynak lehetősége van rá, akkor olyan köztársasági elnököt fog ajánlani, akivel keresztül tudja verni az elképzeléseit. Azonban, ha már felmerült Göncz Árpád neve, nem árt figyelembe venni, hogy őt az MDF érában választották köztársasági elnöknek. Együtt tudott működni olyan kormánnyal, amely az ő pártjáétól eltérő politikai nézeteket vallott. Nem pártpolitikai alapokon hozott meg döntéseket. A liberális értékrendjét nyilván nem tagadhatta meg, ostobaság is lenne bármelyik köztársasági elnöktől is azt várni, hogy megtagadja azt az értékrendet, melyet magáénak vall. Azt azonban még fél szemmel is látni lehet, hogy a plágiumbotrányba belebukott ex köztársasági elnökünk egy dróton rángatható bábja volt a fidesznek. Saját gondolatokkal nem bírt, ezt Orbán nem is engedte volna. Orbán számára az az ideális köztársasági elnök, aki úgy cselekszik, ahogy azt neki pontosan meghatározzák. Schmitt erre jó volt, pontosabban csak erre volt jó. Ettől volt ő valóban pártkatona. Továbbá attól, hogy nyíltan hangoztatta is jobboldali elkötelezettségét, mely elfogadhatatlan egy köztársasági elnök intézményétől. Az a köztársasági elnök, aki nyíltan állást foglal egy pártpolitikai nézet mellett, az nem a nemzet, csupán egy párt, vagy egy eszme egységét képes megtestesíteni. Saját véleménye mindenkinek van a politikáról, tehát ilyen értelemben pártatlan személy nem létezik. Azonban fényév különbség mutatkozik e tekintetben is Göncz Árpád és Schmitt Pál között. Hogy Áder mennyire lenne jó köztársasági elnök, ezt két irányból is lehet vizsgálni. Mivel Orbántól némiképp eltávolodott az elmúlt években, sok mindenben nem értettek egyet, Orbán szemszögéből nem annyira ideális jelölt, mert őt nem biztos, hogy egy feltételek nélkül rángatható bábként tudja majd használni a kormány. Másfelől azért lehet jó választás, mert miután évek óta távol maradt a belpolitikától, az iránta táplált rokonszenv, vagy ellenérzés kevésbé befolyásoló tényező ma a közvélemény számára. Hogy Kövér alkalmas lenne, ezen elég jót nevettem. A fidesz keményfiúja, a maga sajátos modorával nem kifejezetten az a típus, amelyik protokolláris körökben annyira elfogadható és elfogadtatható lenne. A köztársasági elnöki pozíciót eléggé lejáratta SP ezzel a botránnyal, így is rajtunk röhög a világ, nem kéne ezt a helyzetet még egy tenyeres-talpas megmondóember figurájával még tovább rontani.
-
23. MobyDick 2012. április 10. 15:08
jól van gyökérarcú elmondtad ami a szívedet nyomta (ami a kutyát sem érdekli egyébként) lassan a nyugtató is hatni fog kitartás.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





