Egyetlen ismeretlen aláírás miatt elárverezték az otthonukat
Mik ezek?
XA Május 1. útra merőleges tömbházak egyikében él az öt tagú Jámbor család. Az idősebb fiú halmozottan hátrányos helyzetű. Öccse a legkisebb, mindössze ötéves, míg húgocskája a közelmúltban töltötte be hatodik életévét. A kétszobás, komfortos lakásban már harminc éve nem élhetnek tulajdonosként gondtalanul, ám fizetési nehézségeik ellenére sem gondolták, hogy mások – valószínűleg jó szándékú, ám a gyakorlatban mégis végzetes – segítőkészsége miatt ekkora bajba kerülnek.
Történt ugyanis, hogy az egyik budapesti banktól részükre az RL 1376 055 834 8773 azonosító számú, tértivevényes-ajánlott levelet valaki átvette helyettük február 8-án. Ma sem tudni, hogy ki, csak annyi biztos, hogy nem ők. A levélben az állt, hogy a cseppet sem ismerősen csengő nevű pénzintézet a 2007 végén megkötött ötmillió forintos hitelszerződésüket azonnali hatállyal felmondja.
Ki tudták volna fizetni a tartozást
A Bécsben taxisként dolgozó családfő elismeri, hogy volt némi elmaradásuk, de apósa közelmúltban bekövetkezett halála után ki tudták volna fizetni, hiszen korábban is sokáig időben feladták a havi 55 ezer forintos törlesztőrészleteket. Elmaradásuk gyerekeik súlyos betegségének gyógyíttatása miatt keletkezett.
A bank mégis felmondta a szerződést, amit ők azért nem tudtak megfellebbezni, mert csak február 22-e után találták meg az okiratot a postaládájukban, ahova valaki bedobta.
Nem tudni, ki írta alá a tértivevényt
Az alapvető kérdés az, hogy ki? Nem tudják, s ezt az általuk kezdeményezett vizsgálat sem derítette ki. A tatai postavezető-helyettes által aláírt levélben ez is olvasható: „Megállapítottam, hogy a kézbesítő a küldeményt a kézbesítési szabályoknak megfelelően a küldemény címhelyén jelentkező helyettes átvevő részére kézbesítette le.” Az máig nem tudható, hogy kinek. Egyik szomszéd sem vállalja, az éppen beugró postás pedig nem emlékezik arra, hogy ki vette át tőle a sorsdöntő küldeményt.
Nem is volt Tatán a család
Az viszont biztosnak látszik, hogy Jámbor László nem lehetett, mert ő Bécsben tartózkodott február 8-án is, ahonnan több mint két héten át nem Tatára, hanem Budapestre ment közvetlenül, ugyanis a család többi tagja sem tartózkodott otthon. Ezt a feleség, Beatrix asszony azzal igazolja, hogy kisfiát február 8-án sürgősséggel műtötték a fővárosi János Kórházban, ahol ő mindvégig vele volt, míg a többi gyerek a Budapesten élő nagymamánál.
Mindez a bankot – melynek vezetője többszöri keresésünkre is elérhetetlennek bizonyult –, nem akadályozta meg abban, hogy a tértivevény visszaérkezését követően néhány napon belül ötmillió forintért ne adja el a család lakását egy Tata környéki községben élő fiatalembernek, aki az amúgy is nehéz helyzetben lévő háromgyerekes apától napi húszezer forintot kért a lakhatásért.
Ennek teljesítése számukra épp úgy lehetetlen, mint a bank legutolsó ajánlata, miszerint az alig több mint háromszázezer forintos tartozás fejében egyszerre fizessék ki az ötmilliós hitelt, s akkor övék maradhat a lakás. Nos, a magyar valóság 2010 tavaszán ilyen (is).
A banknak nem kell a valódiságot vizsgálni
A város két közismert ügyvédét is megkérdeztük, hogy a szerződésbontást közlő hivatalos okirat kézbesítésével kapcsolatos rejtélyek ismeretében látnak-e esélyt a háromgyerekes család otthonának megmentésére. Egybehangzóan állították, hogy a hitelfelmondás megalapozottnak tűnik, s nincs olyan jogszabály, mely kötelezővé tenné a banknak, hogy vizsgálja az átvételi elismervény valódiságát. Szerintük az érintetteknek csak akkor lehet esélyük, ha egyértelműen tudják bizonyítani, hogy nem ők írták alá a tértivevényt.
A postai szabályzat ugyanis meghatározza, hogy kinek, s milyen feltételekkel lehet átadni a küldeményeket. Ha ilyen nincs, akkor vissza kell juttatni a levelet a feladónak. Ebben az esetben a posta felelőssége is megállapítható lehet, ami ha bebizonyosodik, akkor kártérítési pert indíthat utólag a család, bár az is hosszadalmas lesz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. mindenvan 2010. március 19. 06:12
Szőrnyű! És állítólag az ajánlott leveleket már nem is kell aláírni, a postás simán bedobhatja a levélszekrénybe. Persze a feladó kézbesítettnek tekinti.
-
5. gyurgyo 2010. március 18. 21:16
Azt vissza lehet keresni, hogy melyik postás vitte ki a levelet. Ha azt mondják, hogy nem akkor hazudnak. Az is szabály , hogy ki veheti át. A személyazonosságot igazolni kell.
A bankok meg szarnak rá az emberre. Ha már alá van írva a szerződés banki kódex vagy bármi sem segít. Egy csöpp emberség nincs bennük. Én javasolnám a banki károsultak fórumát felkeresni. A nyílvánosság nagy úr! -
4. "miniszter" 2010. március 18. 14:32
Micsoda aljasság! Tisztességes embereket kitehetnek az utcára,egy tévedés (ha nem megrendezett)miatt.Még kávét is kínálnak a legtöbb bankban,amig alá írja az ügyfél a hitelszerződést.Most,hogy komoly probléma merült fel,nem lenne etikus türelmet adni míg az ügyet rendezni tudja a család.Remélem országos szintű botrány lesz az ügyből. Most megmutathatná valamelyik sztár ügyvéd,(akár ingyen is),hogy van még segítség és összefogás,jóérzés ebben az országban.Egyébbként a lakosság is összefoghat a család mellett,ha tényleg kiteszik őket a saját lakásukból.Hagy jöjjönenek ki a TV csatornáktól és tudja meg az egész ország.Remélem rendeződik az ügy. Együtt érzek a családdal,remélem a fiú jobban lett.
-
3. af002208 2010. március 18. 12:10
Nagyon sajnálom a családot.
A Posta, vagy is a postás felelőségét is vizsgálni kellene. Milyen alapon adja át a küldeményt másnak? A felsőgallai postás is önhatalmúlag dönti el, hogy hová kézbesít, és szólni sem szabad, mert meg van sértődve. Lehet hogy az ő postásuk is ilyen, előfordulhat, hogy lusta volt megírni az értesítőt, egyszerűbbnek tűnt odaadni a levelet másnak. -
2. morton 2010. március 18. 11:10
Aljas mocskos bank. Remélem, az a rohadék, aki kedvezően dönthetne a család érdekében, de nem teszi meg, ugyanezt fogja átélni! Azonkívül megnézném azt a tatai fiatalembert, akinek van bőr a sötét pofáján NAPI húszezer forintot elkérni a lakhatásért. Na, ilyen esetekben kellenének EMBERVÉDŐK, mert ha állatokat akarnának kitenni, már régen meg lennének mentve, de három gyerek és egy becsületes család megdögölhet ma Magyarországon. Nem csoda, hogy a bankosokat a világ legaljasabb gazembereinek tartják egyre inkább manapság.
-
1. keszeg94 2010. március 17. 19:05
Csak, hogy tudjuk, hol is élünk. Minden párt újabb és újabb törvények ígéretével kampányol és ebben a ciklusban is alkottak ill. módosítottek vagy 600-at. Olyan nincs a választékban amely a hülyeségeket, idétlenségeket, igazságtalanságokat akarja csökkenteni? Minden együttérzésem a családé. Ilyenkor ne lehet leírni a bank nevét? (Habár mind egyforma.)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Megyénk körül, megyünk körül!
|
LADIK: íme a hét döntős csapat
|
Íme a Ladik-plakátok
|
Szállás
|
Séta
|
Ladik
|
Balesetek
|
Moziműsor
|
Kemmablogja
|
Nagy ízvadászat
|
Jelentkezz Kemma-lánynak!
|
Újdonság - Képes köszöntő
|
Miss Középiskola
|
Ünnepváró
Róluk írtunk legtöbbet
Bálint Gabriella | Bastrnák Tibor | Bencsik János | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Gorgosilits Fábián | Dr. Völner Pál | Glász Gábor | Keleti György | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Marosi László | Meggyes Tamás | Michl József | Rajnai Gábor | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tatai-Tóth András | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



