Diakónusokat szenteltek pappá
Mik ezek?
XA bazilikában szombaton, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepére Cseh Zoltán, Fejes Csaba, Kampfmüller Sándor, Kelemen László, Kulcsár Sándor és Szili András diakónus érdemelte ki azt a lehetőséget, hogy Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pappá szentelje őket. Két ötödéves papnövendék, Ádám Miklós és Lejtényi Emánuel diakónus lehetett.
– Papszentelésre, diakónusszentelésre, papi szolgálatunkért való hálaadásra gyűltünk ma egybe egyházmegyénk főtemplomában – hallhattuk a bíborostól, majd többek közt így fogalmazott.
– Ha Jézus minket is különleges barátságára méltat, legyen ez papi életünk középpontja. Ne azt méricskéljük, hogy életformánk egyes elemei milyen népszerűek egy nemhívő gondolkodás szerint, hanem azt keressük, hogy a valóságos, az élő Jézus Krisztushoz hogyan lehetünk hasonlók életünk nagy dolgaiban vagy akár apróbb részleteiben. Hogy pedig Jézus hogyan élt, milyen életformában, azt a négy evangéliumból, az Újszövetség többi könyvéből és a katolikus egyház hagyományából hitelesen megismerhetjük. Nem fantasztikus regények meséit vagy későbbi apokrif iratok feltételezéseit követjük, hanem azoknak a szakadatlan tanúságát, akik személyesen ismerték és szerették őt.
Erdő Péter így zárta gondolatait: – Kérjük az újonnan szentelendő papok és diakónusok, a jubiláns paptestvérek és mindannyiunk számára Szűz Máriának, az egyház anyjának és a papok édesanyjának pártfogását, hogy felismerjük, és teljes odaadással végezzük az új evangelizáció mai feladatait, egyre jobban átérezzük papi szolgálatunk és papi életünk semmi mással fel nem cserélhető értelmét és értékét, és megmaradjunk Jézus Krisztus barátságában és szeretetében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





