Az órák tatabányai mestere
Mik ezek?
XDöcögősre sikerült a beszélgetésünk, hiszen a kis üzlet kilincsét kézről kézre adták egymásnak az ügyfelek. A lopott percekben Horváth József órás mester szívesen és őszinte lelkesedéssel beszélt szakmájáról.
– Nem elég jó szakembernek lenni, kell egy kis pszichológiai érzék is – vágott a közepébe rögtön az elején.
– Persze a mesterség ismerete a legfontosabb, de ha emberekkel találkozom a munkám során, akkor elengedhetetlen a kedvesség, udvariasság. Ha jó benyomással mennek ki az üzletből, akkor legközelebb is hozzám fordulnak, nekem szavaznak bizalmat. Beszédes természet vagyok, bevallom, a hölgy vendégeknek kicsit udvarolok is, és ha kell, finoman megdorgálom azt, aki rosszul bánik az órájával. Mindezt persze kellő szakmai alázattal teszem.
– Mit követünk el a ketyegők ellen?
– A legtöbb javítanivalót talán a vízálló órák adják. Főleg ilyenkor nyáron. Sokan nem veszik figyelembe, hogy a „water resistant” felirat csak az első elemcseréig érvényes. Mégis bemennek a vízbe karórástul sőt, még szaunázni is. Pedig a kabinban lévő magas hőmérséklet nem tesz jót az óra tömítéseinek, amik így elveszítik rugalmasságukat az időmérő pedig a vízállóságát. A másik gyakori baleset, hogy az óra leesik, odaütődik valamihez. Ez egy kvarcórán esetleg meg sem látszik, miközben az áramfelvétele megváltozik, nagyon hamar lemerül. Elhozzák elemcserére, aztán néhány hónap múlva megint jönnek vele, hogy nem működik. Akkor szoktam rákérdezni arra, amit elhallgatott az ügyfél, hogy az óra leesett. Ilyenkor az elemcsere nem megoldás, hiszen a nagyobb áramfelvétel miatt az új is hamar lemerül majd, de meg lehet javítani, garancia is jár hozzá.
– Mióta javítja az órákat itt a Sétáló utcában?
– Harmincnégy éve dolgozom ebben az üzletben. Előtte Oroszlányban voltam a Delta Ipari Szövetkezetnél nyolc éven át boltvezető. Háromszor nyertem el a kiváló dolgozó címet. A szövetkezet aztán áthelyezett ide Tatabányára, én nyithattam meg az üzletet, majd 1992-ben, amikor változott a gazdasági helyzet, átruházták rám, vállalkozóra a bérleti jogot. Később meg kellett vennem a boltot, azóta mint tulajdonos dolgozom itt. Tizenöt évvel ezelőtt megszereztem az ékszerbecsüsi képesítést is. Szeretem a munkámat, mind a két szakterületét, még legalább húsz évig tervezem a szakmában maradni. Otthon a kertem is olyan, mint az órás asztalom, meg lehet nézni, itt rend uralkodik. Ha már én magam nem leszek rendben, nem állok ki az ügyfelek elé, a fiam viszont továbbviszi az üzletet, hogy meglegyen a folytonosság.
– Hol tanulta a szakmát?
– Kalocsán jártam ipari iskolába három évig. 1960. január 12-én mentem el Lázár Sándor órás mesterhez tanulónak, szeptemberben pedig elkezdtem az iskolát. A szakoktatásunk Kecskeméten zajlott.
– Ma vagy régen volt könnyebb az órás mesterség?
– Bizonyos szempontból ma könnyebb, hiszen paneleket, tekercseket, modult lehet rendelni, míg régen, alkatrész utánpótlás híján nekünk kellett kreativitással működésre bírni az elromlott szerkezeteket. Az óra egy finom szerkezet, egy ékszer, amit a viselőjének meg kellene becsülnie, hazaérve levennie. Az órásnak pedig tudnia kell, hogy melyikhez hogyan, milyen eszközzel nyúljon, mert ezt is típusa válogatja.
– Munkája során, szakmai lapokban rengeteg szép darabot lát. El szokott csábulni vagy hűséges típus?
– Régóta hűséges vagyok az órámhoz. Ettől függetlenül szeretem a szép példányokat és észre is veszem őket jártamban-keltemben. Érdekel, figyelem, hogy milyen órát hordanak az emberek és hogy az illik-e a személyiségükhöz. És közben kitartok a jól bevált karórám mellett.
– Pontos?
– Természetesen.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





