Tüntetés robbant ki Tóásóék miatt Bolíviában
Mik ezek?
XDénes Edit, Tóásó Előd nővére a kemma.hu-nak elmondta, a Szeptember 24-e téren, Santa Cruz belvárosában hétfőn kezdett tüntetni tizenkilenc szervezet. Többek között azt követelik, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság derítse ki, miért halt meg Rózsa Flores Eduardo, Martin Dwyer és Magyarosi Árpád, amikor kommandósok törtek rájuk április közepén.
Ahogy arról már többször beszámoltunk, a hivatalos álláspont szerint a három férfi, valamint Mario Tadic és Tóásó Előd Evo Morales bolíviai elnök meggyilkolására készült. Előd és Mario túlélte a rajtaütést, La Paz-ba szállították és terrorizmussal gyanúsítják őket.
A bolíviai tüntetésen többek között olyan transzparensek kerültek elő, amelyek szerint Evo Morales egy diktátor. A tüntetők, amelyek között a parlament illetékes vizsgálóbizottságának tagjai is ott voltak, többek között azt követelik, hogy vigyék át Santa Cruzba Tóásó Elődék ügyét, valamint azt, hogy a bolíviai hatóságok tartsák tiszteletben az emberi alapjogokat, s ne kiáltsanak ki mindenkit terroristának vagy szeparatistának, ha véleménye eltér a hivatalos állásponttól. Az ügyben eljáró bírót és ügyészt Morales szolgáinak tartják Santa Cruzban.
– Jó érzés, hogy Elődért is tüntetnek. Ha Santa Cruzba kerülne az ügye, esélye lenne a tisztességes tárgyalásra, mert ott nem akarnak bűnbakot csinálni belőle. Örülök, hogy törődnek vele – mondta el Dénes Edit, akitől azt is megtudtuk, hogy Előd ügyvédei türelmesek, nem adják fel a fiatalember védelmét csak azért, mert egyelőre nem sikerült összegyűjteni a 15 ezer dolláros ügyvédi díj felét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Exkluzív! Részletek Tóásó Előd bolíviai börtönnaplójából!
- Bolívia: Tóásó nem tudott hazautazni, elvették az útlevelét
- Nem jött össze elég pénz - Tóásó ügyvédeinek ma kellett volna utalni
- Nem adták ki Tóásó tanúvallomását a bolíviaiak
- Tóásó-képek a bolíviai újságokban
- Bolívia: Tóásó nővére nem tud a román látogatóról
- Tóásó Előd sérüléseit ügyvédje fotózta le
- 15 ezer dollárért védik Tóásót - gyűjtést indít a család
- Bolívia: Tóásó Előd visszautasította a kirendelt ügyvédet
- Bolívia: Tóásó Tatabányán tanított, jó fej volt...
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









