Nyolc évet kapott az ötezer forintos emberrabló
Mik ezek?
XA férfit öt évre a közügyektől is eltiltotta a táblabíróság. A döntéssel az elsőfokú ítéletet helyben hagyták.
Dr. Ferenczy Tamás, az ítélőtábla sajtószóvivője elmondta, 2009. októberében két esztergomi fiatal nő bulizni ment Tokodaltáróra, és a szórakozóhelyen csatlakozott hozzájuk az akkor már ittas P. Zs. A két nő a férfi miatt gyorsan távozott, és elindult a buszmegálló felé, ám a férfi azonban követte őket.
A buszmegállóban a támadó gázriasztó fegyvert rántott, a két nőre fogta, rájuk kiabált, hogy térdeljenek le és emeljék fel a kezüket. Az egyik nő le is térdelt, a másikat a férfi térden rúgta, úgy kényszerítette a földre.
P. Zs. állította: a két nő meglopta, és ötezer forintot követelt azért, hogy szabadon engedje őket. A sértetteknél nem volt ennyi pénz, de a náluk lévőt felajánlották P. Zs-nek.
- Közben megérkezett a táti busz, amelyre a két nő fel akart szállni, de a férfi elállta a busz ajtaját, és visszalökdöste áldozatait. A buszvezetővel közölte, hogy a nők ellen rendőri intézkedés folyik, ezért nem szállhatnak fel. A járat így a nők nélkül indult el - részletezte dr. Ferenczy Tamás.
A busz távozása után P. Zs. továbbra is pénzt követelt a fiatal nőktől. A támadásnak végül a rendőrök vetettek véget, akiket egy szemtanú hívott ki.
- Az emberrablás bűntettéért hasonló esetben 5-20 év szabadságvesztés szabható ki. Az ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság által kiszabott nyolc év fegyházat - mondta el a szóvivő, akitől azt is megtudtuk, hogy a támadó korábban személy- és vagyonőr volt. Ezért lehetett rajta Security feliratú kabát, és hordhatott magánál gázriasztó fegyvert.
További részletek a január 25-i, szerdai 24 Órában!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. merengő 2012. január 25. 21:25
látom gyurgyo nem érted a lényeget. Nem csodálom. :) Mondjuk a kérdésre sem válaszoltál.
-
11. merengő 2012. január 25. 21:22
Cukipofa? Ajjaj, nyugtass meg, ugye a nemi identitásoddal nincs baj? ;)
Az általad megélt szituáció kapcsán, általad nem ismert körülmények figyelmen kívül hagyásával kezdtél oktalan vádaskodásba cimbora. Meglehetősen szerény szellemi képességekre vall, ha párhuzamot vonsz az és ez között. -
10. gyurgyo 2012. január 25. 21:20
9. Peetee: úgysem győzöd meg soha. De egyébként tök igazad van. Mindenki aki itt ír utólag reagál eseményekre. Otthonról (többnyire). Nincs is ezzel baj. Csak vannak piszok okos emberek akikkel szemben egyszerüen semmit nem lehet tenni. :-) Én ezt az ítéletet túlzottnak tartom , de semmiképpen nem arányos más ítéletekkel. Ezzel együtt ez egy bűnöző és bűntetést érdemel! Ez nem vitás.
-
9. Peetee 2012. január 25. 21:14
"Otthonról, pláne utólag nem nagy kunszt okosnak lenni"
Látod cukipofa, én pontosan ugyanígy vagyok ezzel, amikor egy általam megélt szituációt elemezgetsz a magad roppant furcsa és sokszor logikátlan módján. Hopp! -
8. gyurgyo 2012. január 25. 21:02
merengő: kezdjük megint a meddő vitát ? :-) Senki nem írt itt olyat, hogy a buszvezető hülye. Ezt mikor halucináltad? Állj le a szerekkel..okoskodás? Olvasd el a szöveged. Ez pont jó példa rá :-) És jön a válasz?
-
7. merengő 2012. január 25. 19:28
gyurgyo véleményed szerint az a kommentelő, aki lehülyézi a buszvezetőt és előadja, hogy mit kellett volna tennie, az szerinted pusztán véleményt mond, vagy okoskodik? Anélkül, hogy befolyásolni akarnálak, ez nem egyéb, mint okoskodás. Mégpedig felesleges okoskodás.
-
6. medve2000 2012. január 25. 18:48
börtönbe a két csirkefogóval!!! had gondolkozzanak el azon, hogy való-e ilyet csinálni vagy nem.
-
5. gyurgyo 2012. január 25. 18:21
2. MobyDick: biztos lehetsz benne , hogy tévedsz. egyébként a rendőr hátára az van írva, hogy POLICE vagy Rendőrség...és nem Security. Ez puszta közöny semmi más.
Merengő....te is mindig otthonról vagy akárhonnan okoskodsz nem? Ahogy mások is. A vélemény leírása nem is biztos, hogy okoskodás. -
4. merengő 2012. január 25. 16:19
Nos, kedves szarvasszakértő barátom, az a privát véleményem, hogy nem vagyunk egyformák. Van, akinek az adott helyzetben leesett volna a tantusz és van, akinek nem. Otthonról, pláne utólag nem nagy kunszt okosnak lenni. :)
-
3. Peetee 2012. január 25. 13:27
Nem gyanús 1 kicsit, hogy 1 egyenruha nélküli rendőr térdepeltet két fiatal lányt az éjszakában???? Se járőrautó, se társak, se semmi? De, kurv@ gyanús!
A buszsofőrnek annyi esze lehetett volna,h rákérdez a rendőrségnél mobilon, miután elhagyta buszmegállót: Zajlik-e most intézkedés 2 ember ellen 1 rendőrrel Tokodaltárón? Nem? Akkor kurva gyorsan kellene oda 1 igazi rendőr!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









