Maga hívta ki a mentőt, miután elütötte a vonat
Mik ezek?
XÉletveszélyes sérüléseket szenvedett az a 33 éves tatai nő, akit kedden gázolt el egy Budapest felé tartó nemzetközi vonat.
Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a nő a nyílt pályatesten, tiltott helyen akart átkelni. A kerékpárját átemelte a szalagkorláton. Észrevette, hogy jön a vonat, tétovázott is egy darabig, hogy melyik sínpáron érkezik a szerelvény.
- A vonat azonban elgázolta a nőt, aki még maga tudta értesíteni a mentőket - mondta el a kemma.hu kérdésére Léber Gabriella.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínelés ideje alatt a vonatok csak egy sínpáron, csökkentett sebességgel közlekedhettek.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. Ernőcske 2012. június 20. 13:22
Jav: szerencsétlenek
-
12. Ernőcske 2012. június 20. 10:29
Igazatok van, na még annyit, hogy nem értem, sok autós, gyalogos vagy bringás hogy lehet akkora marha, hogy körültekintés nélkül áthajt a síneken. Úgyis a mozdony lesz az erősebb, de a sok tapló nem képes tanulni a tévéhiradókból (vagy csak a brazil szappanoperák nézéséig terjed az érdeklődési körük), de sajnos manapság egyre gyakrabban számolnak be vasúti balesetekről, ahol mindig a figyelmetlen gépjárművezető (vagy gyalogos, illetve bringás) húzza a rövidebbet. És a legnagyobb röhej, hogy ezek a szerencséntleneb képtelenek a más kárából (rosszabb esetben halálából) tanulni
-
11. cirmike14 2012. június 20. 10:06
Én nem messze lakok ettől a helytől és azt mondom akit itt elüt a vonat, az meg is érdemli!! Aki ismeri a helyet az tudja, hogy a vonat a felüljáró alól egy kanyarból jön és ha nem dudál akkor nem biztos, hogy valaki észreveszi. Ha kb 10-15 métert odébb megy, már belát a felüljáró alá. De aki erre lusta, azt csapja el. A rendőröknek meg ha lenne esze, műszak vége előtt oda állnának, és oszthatnák a büntetést. Én Tatabányán átmentem Dózsakert felé (mert késett a vonat) 15.000 volt a büntetésem. Na azóta nem járok át a vágányokon. A másik dolog, itt olvasom a cikkben, hogy ő maga hívta a mentőket. Itt a balesetnél a fél utca lent volt, és mindenki tudja, hogy a rendőrök előbb értek oda. Nem tudom, biztos jó számot hívott?
-
10. MobyDick 2012. június 20. 08:30
azért a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a balesetek nagy százalékában életunt idiótákat kaszáltak el itt a vonatok. nem vagyok vasutas csak egy aránylag jó memóriával megvert hírolvasó.
azzal meg nem sokat lehet kezdeni hogy sok marhának fontosabb a lustaság mint a biztonság. nem lehet ötméterenként felüljárót építeni csak azért hogy a sok elkényelmesedett városi f.sz ne a vonatok közt lavírozzon. még tatabányán is a síneken megy át a büdös paraszt pedig ott az állomástól a peronokig van felüljáró. ja csak az már vagy 50 lépcsőfok nehogymár a menőjenő ennyit gyalogoljon inkább irány a temető. -
9. Sínbohóc 2012. június 19. 16:09
Valóban nem fogalmaztam egyértelműen. A Günterrel szemben nincs felüljáró, az 1-es útén nincs járda, ami van az kb. 400 méterre van onnan az állomáson.
Műszakváltáskor (du. kettő környéke) két nemzetközi vonat is áthalad 10 percen belül, az állomáson a vágányok között ugrálnak, tolják a bicót, esetleg a babakocsit(!)
Bár a múltkor Tókertnél láttam olyat, aki robogóval ment a töltésoldalban hátulról közelítő személyvonattal. -
8. Ernőcske 2012. június 19. 15:37
Nagyon régen jártam arrafelé. Ez tulajdonképpen a régi Szomódi út, amit a sorompó megszűnése után drótkerítéssel kettéválasztottak? (Ekkor épült meg az Almásfüzítő felé vezető felüljáró.)
-
7. yertle 2012. június 19. 14:30
Én nem sokkal a baleset után értem az állomásra, tehát én is bizton állíthatom, hogy ott történt. Illetve Sínbohóc szavaiból azt vettem ki, hogy ő is tisztában van vele, hogy ott történt a szerencsétlenség. Ezért mertem kérdőre vonni tőle azt az állítását, mi szerint nincs felüljáró.
-
6. dájnamit 2012. június 19. 14:01
ez a güntnernél volt az állomáson voltam amikor tötrtént a güntnertől kb 200 méter a gyalogos felüljáró!!
-
5. Ernőcske 2012. június 19. 13:53
Egyébként yertle, Tatán valóban van felüljáró (gépkocsis a város [1-es út] két végén, gyalogos pedig a Nagyállomásnál). De mivel ismétlem, nem tudom, hol történt a baleset, inkább megvárom a bővebb tudósítást.
-
4. Ernőcske 2012. június 19. 13:47
Mivel most olvasok először az esetről, nem tudom, hogy melyik részen történt a baleset, de tény és való, hogy Tata belterületén az utóbbi kb. másfél évben jó néhány vasúti baleset előfordult. Emberek! Vegyétek már végre észre, hogy mindig a mozdony az erősebb! Nem akarom magamat fényezni, de ha pirosat mutat a lámpa, mindig megállok, még akkor is, ha gyalog vagy bringával vagyok. Bármikor előfordulhat, hogy pl. rosszul lépek, és a lábam beszorul a sínek közé. És a vonat jön...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





