Kivégezték Magyarosi Árpádot
Mik ezek?
XEsztergomban vállalták csak a fiatalember holttestének boncolását, a család saját költségére.
- Virtuális rekonstrukciót és orvos szakértői jelentést készítettek magyar szakemberek a Bolíviában egy kommandósakció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának körülményeiről, s azok megállapítása szerint ?kivégezték? a 28 éves román állampolgárságú férfit, ezért a család ügyvédje emberölés miatt feljelentést tesz a magyar rendőrségen.
A Santa Cruz-i Las Americas szállodában történt áprilisi rajtaütés után készült, és nyilvánosságra került fotók, valamint egy magyar orvos szakértő által készített boncolási jegyzőkönyv alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarosi Árpád a rájuk törő fegyvereseknek megadta magát, kezeit felemelte, ennek ellenére, hét lövés érte, és félórás szenvedés után belső vérzés okozta fulladás miatt vesztette életét - ismertette a virtuális rekonstrukció eredményét Tarjányi Péter rendőrségi szakértő vasárnap, sajtótájékoztatón,
A Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének külügyminisztere, Nagy András Károly a sajtótájékoztatón azt mondta: emberi jogi pert indítanak a férfi halála miatt, míg Nyikos Attila, a család ügyvédje közölte: Európai Unió egy állampolgárának meggyilkolása miatt hétfőn feljelentést tesz az Országos Rendőr-főkapitányságon.
A bolíviai hatóságok április 16-án jelentették be, hogy felszámoltak egy terrorizmussal gyanúsított csoportot, amelynek tagjai szerintük meg akarták ölni Evo Morales elnököt. Kommandósok Santa Cruz egyik szállodájában agyonlőtték a vezetőjüknek tartott, bolívia-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó, román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Az akció során őrizetbe vették a magyar állampolgársággal rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Bolíviai börtönnapló! Fiúkát hátba lőtték, Tóásó őt siratja
- Tóásó-ügy: engedély nélkül lőttek és öltek a kommandósok
- Hollandiából is segíthetik Tóásó Elődöt
- Exkluzív! Gyilkosság Tóásó börtönében
- Bolívia: Tóásó nem tudott hazautazni, elvették az útlevelét
- Nem jött össze elég pénz - Tóásó ügyvédeinek ma kellett volna utalni
- Nem adták ki Tóásó tanúvallomását a bolíviaiak
- Tóásó-képek a bolíviai újságokban
- 15 ezer dollárért védik Tóásót - gyűjtést indít a család
- Bolívia: Tóásó Előd visszautasította a kirendelt ügyvédet
- Bolívia: Tóásó Tatabányán tanított, jó fej volt...
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 17 hozzászólás érkezett-
17. mit olvassak seggfej? 2009. október 12. 12:40
ugyanannyi kezed van mint nekem, ugyanannyi lábad van mint nekem, ugyanannyi szemed van mint nekem, max eszed van kevesebb ha ilyen hülyeséget beszélsz. Te minden baromságnak bedőlsz aminek az az egyetlen hitele, hogy papírra írták? Ugyanúgy emberből vagy mint bárki más, ki ne találd hogy te több vagy, vagy pláne különb mert állon baszlak
-
16. Akkor olvass 2009. október 9. 00:27
Arra könyvre ugyancsak nagy szükséged van neked is, ha ilyen nyelvezetet használsz, és ilyen gondolataid vannak!
Ajánlom olvasmánynak pl.: Orbán Balázs-A Székelyföld; Bözödi György-Székely bánja; Benedek Elek-Erdélyi történetek; Kós Károly-Varjú nemzetség, stb. -
15. Most már elég 2009. október 8. 23:02
Nem vagy te több, csak arrébb.... és ideje lenne ha mindenki eltakarodna a picsába gondolkodni egy kicsit, mert a tököm tele a politikával meg a sok buzi netharcossal, aki itt akarja saját magát meggyőzni a politikai nézetei helyességéről. Mert ha valaki azt hiszi, hogy mást meg tud vele győzni, az több, mint idióta. LEszarom, hogy ki melyik oldal seggét nyalja, négyévente választás van, ott lehet ugatni a szavazólapon, itt meg kuss és tessék végre emberi módon beszélgetni! Ha meg nem megy, akkor dögöljetek le egy könyv elé, annak legalább lesz valami haszna is.
-
14. Hegének 2009. október 7. 23:51
Még mindig áll az ajánlatom a Tajgetosz használati útmutatójával kapcsolatban!
Egyébként székely vagyok, tehát TÖBB vagyok! Olvasd el a saját történelmedet, és mindjárt rájössz, hogy miért! Vayg tán a magyar történelem nem is a sajátod? Hmmm...már értem...
Ja, és el lehet ezt is olvasni:
http://www.mno.hu/portal/668170
Ki vitte el a pénzt Rózsa-Floresék halála után?
2009. október 7. 19:40
Sobieski Tamás - KN
A spanyol érdekeltségű bolíviai lap, a La Razón újabb és fölöttébb érdekes fejleményekről számolt be az április 16-án rejtélyes körülmények között meggyilkolt Rózsa-Flores, Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer haláláról. A lap elárulta, hogy azért tudhatott meg újabb és újabb részleteket a Santa Cruz-i Las Américas szálloda negyedik emeletén végrehajtott kommandósakcióról, mert viszály támadt a kommandósegységen belül.
Az április 16-án hajnalban Rózsa-Floreséken rajtaütő és három csoportra osztott 25 fős kommandó első egysége behatolt Rózsa-Floresék szobájába, majd valószínűleg (egyelőre ismeretlen mennyiségű) készpénzt vihetett magával Rózsa-Flores Eduardo szobájából. Az azóta feloszlatott válságmegoldó és taktikai egységben (UTARC) azért bomlott meg az összhang, mert az első nyolc fő nem beszélt erről a másik két csoportnak, és nagyon összevesztek. A nyomozáshoz közeli források elmondták, ez az oka, hogy a különben megfeneklett nyomozás időnként lendületet kap, mivel a másik két csoport bosszúból újabb és újabb részleteket -
13. hege__ 2009. október 6. 08:08
Mi vaaaaaan! Ennyire sötét nem lehetsz! Mitől több valaki ha székely??? Neked agyadra ment az a sok ostobaság amivel teletömték a fejedet!
Vedd már észre, semmivel sem vagy több vagy kevesebb attól, hogy magyarnak tótnak, románnak, németnek, székelynek vagy cigánynak születtél! Egyszerűen ember vagy! Hogy mennyit érsz, az csupán attól függ, hogyan éled az életed, miket cselekszel. Az ilyen együgyűek mint te, szokták kijelenteni, hogy ők a magyarságukra a legbüszkébbek. Pedig ha képesek lennének gondolkodni, akkor rájönnének, hogy igen szerencsétlen lúzernek kell lenni ahhoz, hogy valaki arra legyen büszke amiről nem tehet. Tudod, hogy hova születet. Értelmes ember a cselekedeteire büszke, és ez alapján tart többnek vagy kevesebbnek valakit.
Őszintém sajnállak, és szánlak, mert bizony szánalmas vagy! :p -
12. HEGE ne sajnálj 2009. október 6. 04:50
Ne sajnálj te engem, inkább magadat! Nem Bayert kell nézni, hanem a műsort: a szakértőket, Árpád édesanyját! Hallgatni kell és meg kell hallani, amit mondanak, nem egy gép mellől rosszindulatoskodni!
Nem elítélni - bíróság helyett - egy (legalábbis az elítéléséig) ártatlan MAGYAR embert, sőt SZÉKELYT, mely - mint tudjuk - még a mgyarnál is több! -
11. morcos80 2009. október 5. 18:03
Én nem tudom hogy ebben a történetben mi az igazság, de az a gyanúm, hogy nem zörög a haraszt, ha nem futkos benne a vadmalac. Tehát élek a gyanúperrel, hogy ezek a csórikámék nem voltak patyolattiszták ebben az ügyben.
-
10. hege__ 2009. október 5. 18:01
8. , Bayert nem nézem, mert egy gusztustalan raszista szar firkásznak tartom. A "mélymagyar" mitől is mély, talán attól, hogy a bányász béka segge alatt van?
Őszintén sajnállak, hogy annyicska ésszel látott el a természet, hogy ilyen rongy embereket istenítesz, mint valami igazság bajnokait!
Bár lehet, hogy Bayer a te sötétségedhez képest tényleg megvilágosodás. :p -
9. Hege Oldb Ghost stb 2009. október 5. 15:22
Ja, a jó édes anyátoknak szívesen elküldöm a Tajgetosz használati útmutatóját!
-
8. Hege Oldb Ghost stb 2009. október 5. 15:14
Inkább nézzétek meg az ECHO TV-n Bayer Zsolt "Mélymagyar" műsorát, akkor megvilágosodtok (persze, ha figyelmesen nézitek, és értitek is, amit ott mondanak...effelől vannak kétségeim...aki eddig követte az eseményeket, az nem ír ilyen idióta dolgokat, mint ti).
Ha nem mozdultok el a gép mellől, kb. 1 hét múlva fent lesz a neten.
Addig meg: http://tv2.hu:80/Root/TV2Site/Nyitooldal/Musoraink/Naplo/Videok/InRepositoryPage.aspx?/Root/Videos/2009/10/05/Kegyetlen_rajtautes
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









