Egy hét alatt három motoros okozott balesetet
Mik ezek?
XA négy motorkerékpáros baleset közül három esetben (1 könnyű és 2 súlyos sérüléses) a motorkerékpár vezetője által elkövetett szabályszegés miatt következett be a baleset.
A motorosok fokozott ellenőrzése során a rendőrök a többi szabálytalanul közlekedő járművezetővel szemben is intézkedtek. Így például 346 sofőr esetében ellenőrizték az ittasságot, ebből egy motorkerékpáros, egy segédmotoros kerékpárvezető és 10 kerékpáros bizonyult ittasnak.
Motorosoknál emellett a rendőrök ellenőrizték, volt-e vezetői engedélye illetve az a megfelelő járművezetői kategóriára szól-e; használta-e a bukósisakot; betartotta-e a megengedett sebességet; volt-e a járműre forgalmi engedélye, az érvényes volt-e, valamint megfelelő volt-e a jármű műszaki állapota; volt-e rendszám a motoron; betartotta-e a vezető a személyszállításra vonatkozó szabályokat.
Az ellenőrzésre megállított motorosok közül egy esetben lejárt műszaki érvényesség miatt, egy esetben sebességtúllépés miatt, valamint segédmotoros kerékpár vezetőjével szemben egy esetben engedély nélküli vezetés és szintén egy esetben bukósisak hiánya miatt szabtak ki helyszíni bírságot a kollégák, míg egy motorost feljelentettek engedély nélküli vezetés miatt egy másikat pedig bukósisak hiánya miatt.
A fokozott ellenőrzést a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság augusztusban megismétli, hogy csökkenjen a motorkerékpárosok és segédmotoros kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett balesetek száma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





