Egy CIA-ügynökkel állt kapcsolatban Eduardo Rózsa Flores?
Mik ezek?
XA bolívia ügyészség szerint kapcsolatban állt Eduardo Rózsa Flores és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik ügynöke. A terrorizmus vádjával indított ügyben több magyar szál is van. A Rózsa Flores és társai elleni rajtaütésben, Santa Cruz-ban az egykor Tatabányán tanító Tóásó Elődöt is letartóztatták, és börtönbe zárták.
Marcelo Sosa ügyész elmondása szerint elektronikus levélváltásra bukkantak a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú, tavaly áprilisban agyonlőtt Rózsa Flores Eduardo és egy Belobice vezetéknevű férfi között, aki egykor az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) embere volt. A levelekben Rózsa Flores beszámolt az illetőnek bolíviai tevékenységéről és az általa vezetett, terrorizmussal gyanúsított csoport készülő akcióiról - állította az ügyész.
Az elektronikus levelezés az ügyész által zsoldosnak titulált Rózsa Flores számítógépében volt, amelyet akkor koboztak el, amikor egy rendőrségi kommandó 2009. április 16-án megrohanta Santa Cruz városában a szállodát, ahol a csoport lakott. Az akcióban három embert agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak.
A vád ellenük az, hogy helyi, szakadár üzletemberek szolgálatába álltak. Az egyik Santa Cruz-i politikus és üzletember, Branko Marinkovic ellen február elején Sosa ügyész hivatalosan vádat is emelt "terrorizmus és fegyveres lázadás" címén, de az illető sajtójelentések szerint már régen külföldre távozott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Tóásó ügy: hazánkban tárgyalt a bolíviai ellenzék
- Árulkodó videó! Nem is volt tűzpárbaj Bolíviában?
- Bolívia: reménykeltő fejlemények Tóásó Előd ügyében
- Kivégezték Magyarosi Árpádot
- Bolíviai börtönnapló! Fiúkát hátba lőtték, Tóásó őt siratja
- Tóásó-ügy: engedély nélkül lőttek és öltek a kommandósok
- Hollandiából is segíthetik Tóásó Elődöt
- Tüntetés robbant ki Tóásóék miatt Bolíviában
- Exkluzív! Részletek Tóásó Előd bolíviai börtönnaplójából!
- Bolívia: Tóásó nem tudott hazautazni, elvették az útlevelét
- Nem jött össze elég pénz - Tóásó ügyvédeinek ma kellett volna utalni
- Nem adták ki Tóásó tanúvallomását a bolíviaiak
- Tóásó-képek a bolíviai újságokban
- Bolívia: Tóásó nővére nem tud a román látogatóról
- Tóásó Előd sérüléseit ügyvédje fotózta le
- 15 ezer dollárért védik Tóásót - gyűjtést indít a család
- Bolívia: Tóásó Előd visszautasította a kirendelt ügyvédet
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. NBH 2010. február 9. 11:32
NBH
Volt az az ember minden a világon,forradalmár,katona,író,megélhetési zsidó,nyugdíjas,a lényeg az volt,nehogy normálisan éljen!Hát így járt a balfasz,emberére akadt Bolíviában. -
1. morcos80 2010. február 9. 08:36
már baromira unom ezt a ténát. Ha a faszinak nem lenne vaj a fején, nem lenne most kakiban. Érdekes, engem miért nem néz senki terroristának? Nem zörög a haraszt, ha nem futkos benne vadmalac....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









