Dunába fulladt egy férfi Nyergesújfalunál
Mik ezek?
XMúlt héten a tatai Öreg-tó, ezúttal pedig a Duna szedett áldozatot Komárom-Esztergom megyében. Egy 56 éves nyergesújfaui férfi volt meggondolatlan. Barátjával ment horgászni. Iszogattak, majd feltételezhetően felhevült testtel bement fürdeni. A többi horgász vette észre, hogy a férfit élettelenül viszi a Duna sodrása. Életét már sem barátja, sem pedig az időközben megérkező mentősök nem tudták megmenteni.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a Duna teljes szakaszán tilos a fürdőzés. Erre táblák figyelmeztetik az embereket. A tiltás a folyó veszélyes természetének az oka. Emellett természetéből adódóan veszélyes víznek minősülnek a bányatavak is, így az esztergomi Palatinus-tó is, bár ez a tó rendelkezik kijelölt fürdőhellyel és ennek megfelelően kiépített infrastruktúrával, fizetett úszómesterrel.
A fürdőzésnek nyáron ellenőrzött körülmények között is vannak veszélyei. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az állampolgárokat, hogy fürdőzéskor, vízibiciklizéskor, csónakázáskor a gyerekek is tartsák be a rendszabályokat. Azok, akik nem tudnak úszni, feltétlenül vegyék fel a mentőmellényt. Kerüljék a bányatavakat, csak a kijelölt helyeket vegyék igénybe fürdőzés céljából. Felhevült testtel soha ne ugorjanak be a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor fellépő izomgörcs illetve szívelégtelenség miatt következik be.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Galambos Lajos | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





