Diákerőszak: a tanárok kezében nincs eszköz a fegyelmezésre?
Mik ezek?
XBrutális. Kőkemény felvételek az egyik tévéadásban. Tinédzserek verekednek az iskolákban. Az egyiken: lány ver lányt. A másikban italautomatát rugdosnak. Parkban esnek egymásnak sokan, és szó esik – a felvételen kitakart – önkényuralmi jelképekről is. Az iskolai élet ma már az erőszakról is szól. A szálak megyénkbe is vezetnek.
Brutális a regényes sztori
Brutális. A mintegy húsz perces adás rövidebb blokkját Esztergomban forgatták. A sztori regényesen indul: egy fiatalember talált egy memóriakártyát az utcán, azon többek közt olyan videót, amelyen a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola bejárata látható, a riportban ottani diákok szólalnak meg; hangjuk eltorzítva. Látunk a kártyáról egy folyosói felvételt, ezen egy italautomatát rugdalnak karatés filmekből ellesett „technikával”. Hátborzongató.
A szájtátik kicsit azonosulnak az ütlegelő társsal
Dr. Rónáné Falus Júlia gyermekpzsichológus szerint a kortárs csoportokban hamar kialakul, hogy ki az áldozat és ki a vezér, és az agresszor gyakran a felgyülemlett felszültséget vezeti le azzal, hogy megver valakit. – Annak, aki áldozattá válik, a személyisége részévé válik, hogy védelem nélkül maradt, és nem áll mellette senki. Elkeserítő, hogy egyre gyakrabban passzív nézőközönség veszi körbe az áldozatot, többen videóznak a mobillal. A szájtátik ilyenkor kicsit azonosulnak azzal, aki ütlegeli a társát – vallja Falus Júlia. Szerinte főleg a 14–18 évesek sajátja az iskolai erőszak. – Döbbenetes, hogy már lányok verik egymást. Oka, hogy egyre több női szereplő agresszív a mozivásznon, a tévében. Régen a kisgyerekek agresszióval intézték el, ha valami nem tetszett nekik, most a 14–18 évesek között is elharapózik ez a viselkedésforma. Nem beszélik meg a problémáikat – tette hozzá a pszichológus.
Mágneskártyával mehetnek iskolába
Az intézményt 2007 őszétől irányító Nádasi László igazgató döbbenten értesült a TV2 Napló című tévéadásról; látta a felvételt, állítja, a belsők nem itt készültek. Ő is és munkatársai is úgy nyilatkoznak, hogy mostanában itt ilyen balhé nem történhetett. Két éve rendkívüli szigorítások határozzák meg az iskola életét. A kapukon csak egyéni mágneskártyával lehet ki- és belépni, csak tanítás előtt vagy annak végén. Óraközi szünetekben és órák alatt is folyamatos a kontroll, atrocitás nem marad nyom nélkül.
– Meg szoktam mondani diáknak, szülőnek: a pedagógus és az iskola alkalmazottja közfeladatot ellátó személy. Ha bárki inzultálja, eljárást indítanak ellene. Diákjaink sokfélék. A Géza-iskola kötelező beiskolázású intézmény; tehát ide mindenkit fel kell venni. Ezer fölötti a létszám, vannak köztük kisebbségiek is, akikre külön felügyel a többi kolléga mellett egy roma munkatárs, akit a megyei önkormányzat segítségével tudtunk alkalmazni; így van ez a város minden iskolájában.
Az iskolapszichológusi program megakadt
Nádasi László megemlíti: másfél éve, az akkori, sok hazai iskolai atrocitás kapcsán hangzott el az ígéret: iskolai pszichológusokat fognak alkalmazni az intézményekben. A folyamat valahol megakadt:
– Ne szépítsük: szegényes a az eszköztárunk. Addig felügyelhetünk a diákra, amíg a falakon belül van. Kívül nincs módunk, jogunk senkit rendszabályozni. Emlékezetes az egri kezdeményezés, hogy ellenőrizzék a diákok magánéletét. Ez az idő elmúlt – más kérdés, hogy mit tesz a család. Ez a generáció a tömeges munkanélküliség időszakában nőtt fel: otthon azt tapasztalja, hogy a munkának nincs becsülete, és bizony itt is nehezebben kezelhető. De nálunk mostanában semmi ilyen nem történt. Egy verekedésről tudok, kinn az egyik parkban, azt gyorsan feloszlattuk. Nem tudok önkényuralmi jelképek használatáról sem. Összemosódik több dolog; én helyesbítést fogok kérni a tévétől, mi nem a Kolping vagyunk – csak mellettünk van a helyieknek egy tanműhelye.
Szakemberek szerint az idézett felvételek java megrendezett – annyiban, hogy várják, mikor indul a telefon videója. De a bemutatott cselekmények nem nélkülözik a brutalitást. És ez riasztó jel. Ahogyan az is, hogy tanárnak, oktatónak, szülőnek egyre kisebb a becsülete, tekintélye bizonyos csoportok előtt.
Közösségek helyett csordaszellem
Azt nem jelentené ki egyértelműen Ferenczi Györgyné, a tatabányai Váci Mihály Általános Iskola igazgatónője, hogy a mai gyerekek durvábbak, mint a régen, de az osztályközösségek feloldódtak, helyüket átvette a csordaszellem. – Különbséget kell tenni az önmagáért való agresszió és a kamaszokra jellemző játékos erőfitogtatás között. Az állatkölykök is egymást játékosan marva tanulják meg megvédeni magukat. A gyerekekre kontrollálatlanul ömlenek az információk. Sokszor tudják, hogy elméletben mi a jó vagy a rossz, de hiányosan szocializálódnak, nem mindig tudják elfogadni, ha valami nem a szájízük szerint alakul. Egy diák például azért kapott igazgatóit, mert csúnyán szólt vissza a tanárnak, aki rászólt, hogy üljön le, mert kiesett a játékból. Talán a tanári képzés felhígulása is az oka annak, hogy a pedagógusok egy része nem érez magában elég erőt, lehetőséget sem a diákharcok kezeléséhez – véleményez az igazgatónő.
Hiteles viselkedési mintákra lenne szükség
Djuroska Krisztina iskolapszichológus szerint óriási szerepe van a médiafelületeknek a deviáns viselkedések kialakulásában. Igen fontos az egyéni és a csoportérdek közötti egyensúly megtartása. Az egyének sokszor eltérnek a normáktól, mert a normakövetésnek nincsen meg mindig a jutalma. Az otthoni norma alakítja a gyermek viselkedését, a szülőknek kiemelkedő szerepük van vagy lenne. Ahol a szülő nem mutat példát, a gyerektől sem várhatjuk el a példás viselkedést. Hiteles viselkedési mintákra van szükség. A nevelés alapja a család.
Hol áll és min akadt meg az a kezdeményezés, hogy iskolákba pszichológusokat helyeznének?
– Sajnos, elakadt. A nevelési tanácsadók foglalkoznak esetekkel; ennek vizsgálata, megoldása legkevesebb fél év – s közben naponta kell iskolába járni diáknak, tanárnak egyaránt. Nagyon nehéz, de nincs rá pénz.
Megyénk sem mentes a diákok balhéitól
Diákbűncselekmények
2007. január 12.: Tatán egy hetedikes gyerek nadrágját lehúzták a társai és így lefényképezték.
2008. május 7.: Öt esztergomi fiatalból álló társaság zsarolta az iskolástársukat. 2007 decemberétől nagy összegű készpénzt, mobiltelefonját és playstation játékot vettek el a fiatal fiútól. Az ügy egy 200 forintos kölcsönnel indult, amit az áldozat visszaadott, de a társai kevesellték.
2008. június 30.: Kétezer forint készpénzt, iratokat és 600 000 forint értékben értékpapírt rabolt el a nénitől egy ötfős fiú csapat Oroszlányon. Közülük ketten még gyermekkorúak, társaik 14-15 évesek voltak. A rablás során a néni elesett és
könnyebb sérüléseket szenvedett.
2008. július 14.: A 16 éves fiú támadott rá egy 15 éves srácra a nyergesújfalui sörfesztiválon. Minden előzmény nélkül
kirúgta lábait, majd azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem adja oda pénzét. A fiatalabb fiú félelmében átadta 18 000 forintját.
2008. szeptember 18.: A vasúti kocsikra felszerelhető ékeket próbálta meg ellopni három gyermek a MÁV dorogi telephelyéről. A 12 éves és két 13 éves fiú tizenhat éket szedett össze 192 000 forint értékben. Mivel még nem büntethetők, a rendőrség értesítette a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot.
2008. október 10.: A nyolcadikos lányt barátnői szeme láttára pofozta meg egy tizenhat éves lány, majd megfenyegette, hogy megöli, ha az esetről bárkinek is szólni mer.
Nevelőjére támadt
2008. március 10.: Az oroszlányi lakásotthonban az egyik nevelt többször megütötte, megkarmolta az otthon vezetőjét.
2008. március 12.: Tatabányán, a Puskin utcai gyermekvédelmi szakszolgálatnál a fiatalkorú gyerek meglökte a gyermekfelügyelőt. A tettes ellen más bűncselekmények miatt is volt eljárás, ezért két év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és két év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság.
2008. március 20. és április 21.: Az esztergomi gyermekotthonban egy fiatal lány az egyik nevelőjét hasba, másikat lábon és medencén rúgta. Egy hónappal később az intézményi pszichológus haját tépte meg. Az ügyészség vádat emelt ellene.
2009. január 21.: Vértesszőlősi gyermekvédelmi intézet udvarán mellkason lökte a nevelőjét az egyik nevelt.
2009. február 19.: Az oroszlányi Ságvári-iskolában mellbe vágta a tanárát egy gyermekkorú diák. Mivel akkor még nem töltötte be a 14. életévét, nem volt büntethető.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön hogyan állítaná meg az iskolai erőszakot?
- A szülőket vonnám felelősségre. 19.24%
- Gyerekpszichológust alkalmaznék minden iskolában. 15.39%
- Keményebben büntetném az agresszor diákokat. 65.39%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 34 hozzászólás érkezett-
34. medve2000 2011. március 11. 14:20
Hát ez óriási hiba, hogy a tanár nem tudja fegyelmezni a diákot! Kár volt ekkora lovat adni a mai tinédzserek feneke alá! Azok a betyár kölkek az MTH-ban bajnai csibészek, a szüleik is hasonlóképpen viselkednek a falu szégyenére. Össze kéne fogni a normálisabb szülőknek és kérni az Alkotmányt arra, hogy szigorítson a mai tinédzserek jogain, kötelességükön, felelősségükön. Ha így marad minden, akkor egyre több bűnöző lesz az ország levegőjét rontani.
-
33. pókica 2010. január 18. 11:01
Én az említett suliba járok és hogy őszinte legyek, semmi mágneskártyánk nincs és nem is volt a diákok úgy szöknek ki ahogy akarnak órákról. És az órán amikor matekon azt mondja a tanár: Ti csak szakmát tanultok minek a matekot megtanulni. Ti majd szabtok meg varrtok felesleges a matematikát megtanulnotok.címmen olvasta tovább a tanórán a sport újságot! Meg amikor a szakmunkások levannak sz*rva a középiskolások meg az istenek és őket érdemes legalább tanítani. Ebbe is látszik hogy még a szallagavatónk is külön van! Meg amikor Táton kimegyek a kocsmába és nem látok mást mint 12-16 éves korig terjedő gyerekeket cigivel a szájukba. Miről beszélünk....nevelés egyáltalán nincs...sehol ahol hajnali 2.-ig kivannak engedve a gyerekek és hulla részegen vándorolnak haza a discoba, kérdezem én milyen szülő az aki ilyen korú gyereket elenged!?
-
32. Forgandó 2010. január 14. 06:26
Kedves Yor!
A közös hang megtalálása a diák feladata lenne? Az órák alatti fegyelem megőrzése a diák feladata lenne?
Az én gyerekemmel sosem voltak problémák, sem a magatartása, sem a tanuláshoz való hozzáállása miatt, sőt csak dícséretben részesült gyakran a közösségért tett, végzett munkájáért, tanulmányi eredményéért.Viszont a probléma, őt is érintette, mint áldozatát az agresszív viselkedésnek. Mégis számtalan hibát láttam az egyik iskolájában a pedagógusai miatt, talán mert fegyelmezni is jobb és könnyebb a jókat.Ha erre a gyerekem esetében nem is volt szükség, őt inkább csak segíteni, irányítgani kellett volna.
Gondolom, néhány hozzászólónak is van már elég kellemetlen, rossz tapasztalata a pályára nem megfelelő, nem alkalmas pedagógusokról. Tisztelet annak a néhány nagy tudású és tapasztalatú oktatónak akikre természetesen nem vonatkoznak a soraim!
Abban egyetértek, hogy a probléma két szereplős, két oldalú. Sürgősen megoldást kellene erre találni. Talán több empátiával, odafordulással, következetességgel.
Egy elvesztett dolgot sokkal nehezebb pótolni, mint a meglévőre vigyázni!
És persze nagyon fontos lenne a családot, mint példát adó közösséget ápolni, hiszen súlyos sebei vannak! -
31. miri8 2010. január 14. 06:25
A mai gyerekekkel nagyon elszaladt a ló. Ha a szülő mer pampogni otthon akár öltözködés miatt, akár a bukás tantárgyak miatt, a gyerek megteszi azt, hogy pár napig haza se megy, ki tudja hol van. Mit tehet egy szülő ilyenkor? Ezeknek a mai gyerekeknek nem is a tanuláson jár az eszük, hanem a feltűnő öltözködésen, meg a kocsmákba-járáson. Esztergomban a buszvégen tele a kocsma tinikkel. Valaki erre illetékes személy már igazán kizavarhatná őket onnan. Mit keresnek bent? Dehát erre egy sima szülő kevés.
-
30. Yor 2010. január 13. 20:20
Tisztelt hozzászólók!
Egy dolgot, szinte mindnyájan kihagytak: a fegyelem fenntartása, ami elengedhetetlen egy osztályban! Egy tanár, viselkedésével, határozottságával tud fegyelmezni! Magam is tanár voltam hosszú ideig. Nem tapasztaltam, hasonló eseteket. Nem nevelni jöttek a tanulók, hanem tanulni. Talán ezt kéne velük érzékeltetni! Meg kéne találni a közös hangot a diákokkal! Sajnos, legtöbb hozzászóló nem nézi a lehetőségeket a tanár oldaláról! Nekik sem könnyű! -
29. Felhő 2010. január 13. 09:05
Én a gyerekemet, jóra, szépre és hitre szerettem volna nevelni! Már az óvónő felhívta a figyelmét, hogy anya nem mondott igazat a hit egyik kérdésében. Sírva mentünk hazafelé.
Aztán egyszer kénytelen voltam tanúja lenni annak, hogy egy idegen szülő és az óvónő a négy éves fiammal szemben állított valamit, amiről utólag kiderült, hogy nem volt igaz. Ugye én nem hazudok, kérdezte a gyerekem és én tudtam, hogy valóban neki volt igaza.
Hát csak ennyit szerettem vona leírni. A nevelés már kicsi korban kezdődik !
És a nem elvesztett bizalomnak is nagy szerepe van az ember életében! -
28. Szekunda 2010. január 13. 08:55
Nem értek egyet az Igazgató nővel aki a diákokés kamaszok viselkedését az állatkölykökkel és azok játékos megnyilvánulásaikkal hasonlította össze! Ott azért komoly oka van egy-egy cselekedetnek! Csak úgy nem történik semmi! Tanulnak és készülnek az egyáltalán nem könnyű életükre!Ha a hasonlatot találónak minősíteném, akkor feltenném a kérdést, hogy ezzel a viselkedéssel milyen életre és mire készülnek a diákok, kamaszok?
Én állatpárti vagyok. Ne bántsuk már őket! -
27. Palatábla 2010. január 13. 06:12
Az "énidőmben" is voltak jó és rossz tanárok, szerettük vagy nem őket, de a tiszteletet annak is megadtuk akit kevésbé kedveltünk. Arra pedig akit szerettünk, felnéztünk, tanultunk tőle és ennyi idő elteltével sem felejtettük el a nevét. Figyeltünk rá, mert szerettük, mert szerettünk volna hasonlítani valamiben hozzá vagy olyanná lenni, mint ő.
Ma nehezebben menne a választás! Talán ez is lehet oka annak a sok kudarcnak amit a pedagógusok felmutathatnak. Valami elvesztette az értékét! Ezt kellene helyreállítani, ha még lehet!
A napokban hallottam, hogy vannak, lesznek iskolák, ahol két pedagógus jelenlétében folynak az órák! Ha rendbontás támadna az órán, akkor az egyik pedagógus külön, félrevonva a rendbontókat, foglalkozna azokkal a tanulókkal akik zavarják az órát, kiemelve a többiektől.
Ehhez én nem fűzök semmit! Talán el kellene gondolkodni egy ilyen híren!
ITT TARTUNK!
Ma nagyon kevés pedagógust ismerek, akiket, akár magamnak is példaként állítanék! -
26. xy 2010. január 12. 17:31
Az alapvető probléma az hogy itt már mindenki azt hiszi hogy neki mindent lehet. A tanár csarolhatja a diákot, hogy ha nem fogja be a száját óra közben akkor megbuktatja. A diák megütheti a tanárt mert később úgysem lesz következménye. A szülő bemegy és a tanárt megveri ha 1-est adott az áldott jó gyerekének... stb. Én is a rendszerváltás környékén voltam diák és soha eszünkbe sem juthatott az ami ma alap egy suliban. Ha a tanár bejött felálltunk és kussba voltunk. Igaz az is, hogy a tanárok is másképpen viselkedtek. Későbbi tanulmányaimban sokszor csarolt azzal a tanárnő ha kések az órájáról megbuktat (dolgoztam és onnan jártam suliba és nem engedtek el előbb). Sok tanár is marha magas lóról beszél. Mindkét oldalban van hiba. De azért verekedni órán, meg tanárt rugdosni... ez már sok.
-
25. perna hajder 2010. január 12. 17:29
Igen,hamar kialakul,hogy ki az áldozat és ki a vezér,ha már a tanár nem lehet az,mert az első beszólásnál elveszíti az összes tekintélyét,hisz nem reagálhat egy durvaságra,úgy ahogyan a természet törvényei megkövetelik azt minden csoportban-az állatvilágban is.Falkavezérszerepben így mindig a legbutább és legdurvább gyerek tetszeleghet.Mindenhol így megy ez,azért olyan az értékrend,amilyen.Nevelni nem lehet tekintély és büntetés nélkül,mert akkor az ártatlanok bűnhődnek,büntetik őket a durvák,erőszakosak,szemtelenek,pimaszok,gátlástalanok- és nincs határ...Pedig kell falkavezér,gyerekcsoportban is:a pedagógusnak kéne annak lennie-ma nem így van,mert a bizalom minden szinten a gyereké,számonkérni csak a pedagógust lehet-lassan már ez a helyzet.Megnézhetjük magunkat,mert így mindig rosszabb lesz.Péda van rá bőven,nem kell sokáig keresgélni.Egyébként itt a neten olvastam valamelyik nap,hogy tudósok kutatásokkal bizonyították:a kiskorban,indokolt esetben!- testileg fenyített gyerekek jobban teljesítenek az életben,kötelességtudóbbak,mint szépszóval nevelni próbált társaik.Ez így is van.Beidegződés kérdése,hogy valamit szabad vagy nem,ami korai gyermekkorban kialakul.Sok gyereknél mindent szabad,visszabeszélni egyenesen sikk a mai tinik nagyrészénél.Na azzal már sem törvény,sem szakember,sem tudomány nem megy semmire,de a társadalom sem fog sokra jutni-azt hiszem.Bár a családok helyzetének romlása is nagymértékben hozzájárul az ilyen folyamatokhoz-sajnos.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Csaba | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









