A támadó visszatért, a fideszes képviselő újra arcon lőtte
A Széchenyi tér dízsburkolata vasárnap délelőtt
A verekedő férfi ellen garázdaság gyanújával indítanak eljárást, a gázpisztolyt használónál pedig azt vizsgálja a rendőrség, hogy jogos önvédelemről volt-e szó, adta hírül a távirati iroda.
Kolumbán György a TV2-nek úgy nyilatkozott, hogy akkor vette magához a gázpisztolyt, amikor otthonából kilépve meglátta a férfit, aki korábban már zaklatta őt, sőt, életveszélyesen is megfenyegette. Egyébként az engedélyt is emiatt váltotta ki a gázriasztó fegyverre a városatya, aki szerint a konfliktus teljes egészében magánjellegű, nem pedig politikai.
- Nincs olyan körülmény, ami mellett én eltűrjem, hogy Esztergom főterén engem valaki ököllel arcon vágjon - nyomatékosított a képviselő, aki két pohár bort ivott tegnap este.
A Tények vasárnapi riportjában dr. Kolumbán György felidézi az éjszaka történteket:
– A támadó többször megütötte és egyszer ágyékon rúgta a sértettet, aki ezt követően engedéllyel tartott gázriasztó fegyverével kétszer arcon lőtte támadóját. Komoly sérülést ilyen fegyver nem tud okozni, mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek csak – mondta el a Kemma.hu-nak Léber Gabriella, aki azt is elárulta, hogy a két férfit a készenléti rendőrség, épp a rendezvényen tartózkodó, de szolgálaton kívüli tagja választotta szét.
Dr. Kolumbán György még kora délután erősítette meg az MTI-nek: tényleg ő lőtt. Azt is elmondta, hogy egy férfi lépett oda hozzá a Széchenyi téren, egy papírlapot tartott elé, majd amikor olvasni kezdte, arcon ütötte. Ekkor lőtt először a képviselő, de a támadó nem sokkal később visszatért, akkor ágyékon rúgta a képviselőt, aki ekkor ismét rálőtt.
Vízgépet rekonstruál, ígérvénnyel tanít
Dr. Kolumbán György önkormányzati képviselő az idei tanévben társadalomismeretet tanít a Szent István Gimnáziumban óraadó tanárként. A feladatra az igazgató, Kurnász László kérte fel, s mint a tanévnyitón a Kemma.hu-nak elmondta, a városatya megígérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszerzi a tanításhoz szükséges képesítést.
A képviselő a kinevezését firtató szülőknek azt mondta az évnyitón, neki ígérvénye van arra, hogy a négy éven belül megszerzi a szükséges képesítést.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke ezzel kapcsolatban így nyilatkozott a közelmúltban: "A közoktatási törvény értelmében középiskolában nem taníthat olyan ember, akinek nincs pedagógiai végzettsége".
Dr. Kolumbán György mindemellett helytörténészként egy különleges, egyedülálló reneszánsz vízgépet is rekonstruál, melynek eredetije mintegy kétszáz éven át "dolgozott" az esztergomi várban. Az 1470 körül már működő masina mintegy ötven-hatvan méter magasra emelte a karsztvizet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 71 hozzászólás érkezett-
71. hege__ 2009. szeptember 28. 19:21
Momesz, én nem mondtam olyat, hogy valamelyik szocialista párt különb lenne a másiknál! :)
Esztergomban per pillanat a Fidesz nevű, magát jobboldalinak mondó, tetteiben azonban erősen balos bagázs uralkodik, jó ízlésre és a törvényekre fittyet hányva. Javaslom olvass utána, hogyan tesznek tönkre egy régi jó nevű gimnáziumot! -
70. sokatlátott 2009. szeptember 28. 13:06
momesz ajánlom figyelmedbe a 65. hozzászólást....
-
69. Varga József 2009. szeptember 28. 12:13
Rossz üzenet ez a társadalom felé.
Lehet itt jogászkodni, de! A képviselő úr jogi végzettséggel a szóváltás után hazamegy gázpisztolyáért, tudtában annak is, hogy ivott, aztán visszamegy a tetthelyre "elintézni az ügyet".
Jogellenesen nevezték ki tanárnak is, mindenki tudta azt is hazudnak, mert teljesen nyilvánvaló, hogy egy nyugdíjas ügyvéd nem fog beülni az egyetemre, hogy pedagógus végzettséget szerezzen. A joggal étek vissza és erőt demonstráltak már pedagógus munkakörbe való kinevezésekor is.
Most meg ez a kis balhé, és megint nem ártatlanul, ma született bárányként intézi ügyeit.
Ilyen embereket a tanulókra erőltetni rossz üzenet.
Rossz üzenet ez az önkényes leszámolós, mert a "jog és az erő velünk van".
Ez nem jobboldaliság, baloldaliság kérdése, hanem egyre inkább az erőszak, a jogokkal való visszaélés, a bűnözés kérdése. -
68. momesz 2009. szeptember 28. 11:56
Hege nem ismerem az Esztergomi iskola ugyet,nem tudom ki kit ultetett es hova,de gondolom ezt a Mafiozok Szelhamosok Partja is alkalmazza nem csak a fityesz.Legyen szep napod!
-
67. sokatlátott 2009. szeptember 28. 11:09
pimpa akkor elmondom mi az amit rosszul tudsz. A gáz riasztó fegyver VISELÉSÉHEZ kell engedély. A tartásához nem. Amíg te a kis birtokod kerítésén belül, a saját védelmedre tartasz gáz-riasztó fegyvert, addig az fegyverTARTÁS-nak minősül és ez nem engedélyköteles. Amint kiviszed az utcára, onnantól kötelező a fegyverviselési engedély. Ami egyébként egy nyomtatvány kitöltésével és 2 ezer forint illeték megfizetésével kb 30 napon belül kivitelezhető. Továbá a büntetési tételekben is tévedsz, de a dolog szempontjából ennek különösebb jelentősége nincs.
-
66. Magyarová 2009. szeptember 28. 11:07
Súlyosbító körülmény, hogy az első szóváltás után hazament és magához vette a pisztolyát. Ez előrevetíti, hogy előre megtervezetten készült a következő találkozásra, immár fegyverrel felvértezve!
-
65. sokatlátott 2009. szeptember 28. 11:02
Istenem, hová nem képes burjánzani az emberi hülyeség! Csak kapkodom a fejem: "megérdemelte a fideszes", "a komcsi jobban megérdemelte volna" és a többi. Mindkét oldal "képviselői" egymást hülyézik, egymást anyázzák, köpködik. Ha valaki rosszat szól a fideszre, máris rátromfolnak, hogy ő biztos komcsi, meg zsidó, meg mittudomén hogy még mi.. ha valaki a kormányt szidja akkor meg amazok kezdenek rá, hogy te biztos egy fedeszes vagy...csak durvább formában...emberek tényleg ennyire jó marionettbábuként azt csinálni, amit a politikusok elvárnak tőletek? Tényleg ennyire jó meghülyülni? Tényleg ennyire sötétek vagytok, hogy ha valaki nem a ti véleményeteken van, akkor az már csak a másik oldalról érkezhetett és mint ilyen, csak egy idióta lehet, meg zsidó meg a hasonló "bevált" szlogenek? Lassan visszatérünk a középkorba.. elképesztő, hogy értelmesnek tűnő, olykor tanult emberek is hova képesek lesüllyedni...
-
64. pimpa 2009. szeptember 28. 11:01
sanálom kulumbán urat de ha a 2-pohárbort megitta és utána használta gázpisztolyát,akor bizony nem használhata volna a fegyyverét.mert ittas álapotban nem szabad használni.igy majd szabálysértési eljárás fog elene induli.és ha valkinél dáz,vagy riszto fegyver van annak tudniakel,hogy nem ihat.amugy meg a jogos önvédelemre használta.a gáz és a riaszto fegyver használatához nem kell engedély.és nagyon sajnálom,hogy megszégyeniteteék a város közepén. aki bántalmazta 2-töl 5-évig terjedöszabadság vesztést kaphat de meg fogja uszni másfél év felfügesztésel.én igy tudodm.
-
63. hege__ 2009. szeptember 28. 10:52
Momesz, szerintem sem szerencsés, ha egy miniszter tanulatlan, de neki nincs előírva, hogy kell. Viszont egy középiskolai tanárnak elő van írva a pedagógiai végzettség! Magam is tanítok, de nem középiskolában, mert nem pedagógusi végzettségem van. Ilyen egyszerű. Az már más téma, hogy ha a fidesznyik polgármester rakja oda a nem megfelelő végzettségű elvtársát, hogy legyen egy ember aki lojális az általa erőszakosan odaültetett igazgatóhoz, az gyomorforgató is, nem csak törvénytelen.
-
62. Volt amkatona 2009. szeptember 28. 10:03
Szombaton a Turul-emlékműnél kirándultam a családommal, egyszer csak egy talpig feketébe öltözött piknikező csapatot pillantottunk meg egy tisztáson. A megyei jobbikosok vonultak ki csakládostul. Büszkén demonstrálták hovatartozásukat fekete öltözetükkel. Nekünk melegünk volt, gondolom nekik is, de a világ minden kincséért sem váltak volna meg a bakancsaiktól és a kabátoktól. Nem az a gond, ha kivonul bármely politikai csoport szimpatizánsa a természetbe - tegye nyugodtan - hanem hogy a 10-12 éves gyerekeket is beöltözteti a szülő egy olyan üzenetet hordozó ruhába, aminek a jelentésével ő maga sincsen tisztába. Az apukákon látszódott, hogy az egyenruhájukat úgy viselik, mintha nem lettek volna katonák soha. Valószínűleg nem is voltak, az "alakiság"-ról nem hallhattak soha. Sem rajtuk, sem szegény gyerekeken nem állt jól a ruha, a bakancsokról nem is szólva. Nehéz lehetett önfeledten a 44-es bakancsokban focizni. Az egészet azért írtam, mert véleményem szerint az egyenruhában történő demonstrálásnak is meg van az ideje és helye, ez esetben nem a Parkerdőben kellett volna...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
LADIK: itt a harmadik forduló | Íme a Ladik-plakátok | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Moziműsor | Kemmablogja | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak! | Újdonság - Képes köszöntő | Miss Középiskola | Ünnepváró
Róluk írtunk legtöbbet
Bálint Gabriella | Bastrnák Tibor | Bencsik János | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Gorgosilits Fábián | Dr. Völner Pál | Glász Gábor | Keleti György | Léber Gabriella | Lukács Zoltán | Marosi László | Meggyes Tamás | Michl József | Rajnai Gábor | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tatai-Tóth András | Vujity Tvrtko | Zatykó János
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
-
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
-
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
-
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
-
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
-
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
-
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
-
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
-
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
-
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
-
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
-
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...


