15 ezer dollárért védik Tóásót - gyűjtést indít a család
Mik ezek?
XTóásó Előd akár harminc évet is kaphat Bolíviában, a helyi hatóságok ugyanis államellenes bűncselekményként kezelik az ügyet.
A férfit még a múlt hét csütörtökön tartóztatták le, amikor kommandósok csaptak el rá és négy társára (a magyar-horvát-bolíviai állampolgárságú Rózsa Flores Eduardóra, az ír Micheal Dwyer-re, a romániai magyar Magyarosi Árpádra valamint a horvát-bolíviai Mario Tadic-ra) a Las Americas hotelben. A rajtütést Tadic és Tóásó élte csak túl, az utóbbi lélekjelenlétének köszönheti ezt, mert amikor meghallotta a puskaropogást, a földre vetette magát. Az eddigi hírek szerint azért csaptak le rájuk a kommandósok, mert Evo Morales bolíviai elnök meggyilkolására készültek.
A korábban Tatabánya több középiskolájában is informatikát tanító Előd nővére, Dénes Edit elmondta, hogy szerda este sikerült telefonon beszélnie öccsével, de utána még jobban elkeseredett, mert hallotta Előd hangján, hogy „lélekben nincs ott, ahol kellene”.
– Már a második napon tudtam, hogy akár harminc évet is kaphat. Azt nem tudom, hogy mikor tudunk vele legközelebb beszélni – tette hozzá Edit, aki nem szeretett volna arról beszélni, hogy a dél-amerikai országból azzal zsarolták meg, hogy pénzért jobb ellátást kaphatna öccse.
Gyűjtést szerveznek az ügyvédi költségekre
Tóásó Elődnek már egy honlapot is készítettek, amely a www.toasoelod.com címen érhető el. Ezen a weblapon arról is beszámol családja, hogy Bolívia legjobb ügyvédi irodája tizenötezer dollárért vállalta el Előd védelmét, ezért gyűjtést indítottak, hogy összejöjjön a szükséges összeg, amelyet minél hamarabb át kell utalni az ügyvédi irodának.
Dénes Edit elmondta, hogy Elődöt nem tudnák meglátogatni a La Paz-i börtönben, ha kiutaznának, de sajnos egyébként is nagyon feszült a helyzet a dél-amerikai országban, főleg Kepes András Rózsa Flores-filmje után, ezért a Külügyminisztérium is azt kérte a magyaroktól, hogy ha lehet, ne utazzanak Bolíviába. Sajnos a filmet úgy értelmezték odakint, hogy a magyarok meg akarták osztani Bolíviát, ezért azóta ismét erőre kaptak a tüntetések, magyarázta Edit.
Józsa Mátyás Buenos Aires-i nagykövet szerint Tóásó Előd messze nem terrorista, inkább egy fiatalember, aki hibázott.
– Egy 29 éves fiatalember, aki hibázott, és amikor meghívták ide, fizetséget felajánlva, nem tudta, hogy miben vesz részt. A pénz által megkísértve, hibát követett el, amiért most drágán megfizet – mondta el az MTI-nek a nagykövet, miután szerdán meglátogatta Tósáó Elődöt a börtönben.
Zambrano: A korrupció sajnos világméretű
Octavio Zambrano, az FC Tatabánya trénere a Bolíviával határos Equadorból származik. A vezetőedző szerint nem elterjedt a zsarolás Dél-Amerikában és Bolíviában, de a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig diktatúra volt az egész térségben, és akkor sok „furcsaság” történt, sokan el is tűntek.
– Most viszont demokrácia van mindenhol és valamennyire rendeződött a helyzet. A diktatúra is a szélsőjobb miatt volt. Abban az időszakban a jobb oldalra tolódott a politika Equadorban és Bolíviában, viszont most a középbal oldal van kormányon. A korrupció sajnos világméretű – részletezte a tréner a dél-amerikai helyzetet.
A nagykövet nehezményezte, hogy Tóásót bántalmazták őrizetbe vétele közben, ennek nyomai Előd arcán és egyéb testrészein is szemmel láthatóak. Minél előbb látleletet kell venni a sérülésekről, az első hírek arról szóltak, hogy ezt csütörtökön teszik majd meg, később péntekre halasztották az orvosi vizsgálatokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. Sasi 2009. április 26. 17:02
Hun! Te aztán marha okos vagy!!!!Ennyire biztos vagy benne????akkor állíts ilyen dolgokat ha 100%-ra tudod!!!!Amúgy meg rohadtul nem érdekel mit irogatsz,Én ismerem Elődöt és mindenki aki ismeri tudja, hogy jó ember!!!!www.toasoelod.com OLVASGASS ha ilyen okos vagy....
-
7. Egy ismerős 2009. április 25. 14:37
Kedves Hozzászólók!
Nem hiszem, hogy úgy kéne valakiről véleményt nyilvánítani, hogy nem is ismertétek. Amúgy meg nem azoknak szólt ez a felhívás akik nem akarnak segíteni rajta, hanem olyanoknak akik akarnak. Ti meg ha negatív véleménnyel rendelkeztek akkor azt tartsátok meg magatokban, magatoknak. Senki nem kíváncsi a ti véleményetekre. A románozás meg a legnagyobb butaság. Aki kicsit is ismeri Magyarország történelmét, azok tisztába vannak, hogy a székelyek is magyarok. Sőt még talán tisztább vérűek, mint az itt élők. -
6. Big Zs 2009. április 24. 19:36
Nem szép dolog véleményt nyílvánítani, ha nem is ismertétek Elődöt!!!! Ismerem régóta és nagyon jó ember, őt belerángatták valószínű valamibe.Sajnálom mert ő nem ezt érdemli!!!! Ti meg tartsátok meg a véleményeteket!!!!Igaza van Sasinak, kívánom én is nektek, hogy éljétek át egyszer Ti is amit Előd illetve a családja érez!!!!!
-
5. Hun. 2009. április 24. 19:10
Sasi ! ők nem csak ki tévedtek meg nem nyaralni mentekki!hanem megbizatásukat elakarták végezni!Ki tudja mennyi embert már megöltek,ne sajnáld öket rossz emberek voltak!!!
-
4. pujaro00 2009. április 24. 15:24
nem kár értük,
segitsék öket a románok -
3. Sasi 2009. április 24. 14:30
Hun! Azért kiváncsi lennék, ha a szeretteid közül valaki kiruccana egy kis kalandra és belekeveredne valamibe és így járna mit szólnál. Lehet Te is keresnéd a segítséget NEM???? szerencsétlen ki tudja milyen körülmények között van, azt se tudta mibe vesz részt!!!Kívánom neked hogy éld át Te is ezt az érzést!!!!
-
2. Hun. 2009. április 24. 14:13
Ezzel most még rosszabb let a világ véleménye Magyaroszágrol!!!Adjon nekik pénzt kik fel bérelték öket!!!
-
1. zsoo 2009. április 24. 11:45
hősz azért ne csináljunk belőlük...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









