Kong az ürességtől a pláza - 56 üzlethelység maradt lakatlan
Mik ezek?
XA külső szemlélőnek a város egyik impozáns alkotásának tetszik az Omega Park. Eredetileg bevásárló és szórakoztató központnak épült a létesítmény. Hellyel-közzel a vásárlási és a szórakozási funkciókat betölti a „pláza”, de ilyen szempontból központnak még erős túlzással sem nevezhető.
Az objektum üzemeltetésével a felszámoló bízta meg a Scheveningen Kft.-t. Így lett a ház „asszonya”, vezetője Gurzó Tímea, akitől megtudtuk, hogy az ingatlan eladására kiírt pályázat 500 millió forintos bánatpénzét kedd éjfélig kell a felszámoló által meghatározott számlaszámra átutalni.
– A pályázat eredményhirdetése, közjegyző jelenlétében, legkésőbb szeptember 23-ára várható – emelte ki Gurzó Tímea. – Az ingatlan eladási árát 5,5 milliárd forintban határozták meg. A győztes pályázaton kívül, valamennyi résztvevő visszakapja majd a félmilliárdos „foglalót”. A ház egyik legnagyobb „hitelezője” az áramszolgáltató. A jelenlegi tartozás eléri a 75 milliót, de a cég, ígéretéhez híven, addig nem kapcsolja ki a villanyt, amíg a tulajdonviszonyok nem rendeződnek. Tudomásom szerint, a bérlők befizetett kauciója egy pénzintézetnél elkülönített számlán van, úgy rendelkeztek, hogy az áramszolgáltató és az egyéb közös költségek fedezetéül felhasználhatók legyenek, hogy elmúljon a ház bezárásának veszélye.
„Nagy a zűrzavar az Omega Park körül, suttogják a városban: kihalt az épület, kevés a vásárló, alig néhány üzlet van nyitva.” Ezeket a sorokat kollégám 2008. májusában vetette papírra a 24 Óra hasábjain.
Felidézni mégis érdemes, mert a helyzet, a ház légköre és hangulata nem változott. Fotósunk – mi tagadás – jókora bajban lett volna, ha tömeget akar fényképezni. Zárt üzletek, gumi talpú cipőben sétáló biztonságiak és üresen zakatoló mozgólépcsők a lencsevégre kaphatók.
A pénzváltó ablak mögött ifjú hölgy ül. Jókor érkezhettünk, mert éppen dolgozott, eurót váltott.
– Majdnem két éve foglalkozom ezzel – mondta Kecskés Krisztina. – Nem panaszkodhatom a forgalomra, mert cégünknél itt a legkedvezőbbek a valuta-árfolyamok. Sokan megfordulnak nálunk. Amúgy, kicsit unalmas a munka, mert üres a ház, pedig a környezet nagyon szép.
Felpattantunk a mozgólépcsőre, irány az emelet! A bowling-pálya előtti étterem rácsa még „félárbocon”. Nyitásra készülődtek.
– Ide célirányosan érkeznek a vendégek, ez a város egyetlen bowling-pályája – jegyezte meg az üzletvezető, Varga Tibor. – A nyár egy kicsit „langyosabb” volt, de nagyon bízunk benne, hogy a mendemondák nem igazak, és nyitva marad a park, hiszen éppen a téli hónapok – forgalom szempontjából – a leghúzósabbak. Szerencsére, nálunk szinte minden korosztály megfordul. Az éttermi részt is folyamatosan fejlesztjük, hogy komfortosabb legyen. Egyébként úgy vagyok a bezárás körüli híresztelésekkel, ha mindent elhinnék, nap, mint nap aggódhatnék...
Az emeleti kanyarban egy elegáns sportbolt búvik meg, szinte félhomályban. Petőfi és a „vendég ide, hogy is téved...” jut az ember eszébe.
Az eladó Csiaki Róbertné, Andi is egyedül rendezgeti a márkás holmikat. Polcokról süt a minőség, és a választék, az üzlet még is kihalt.
– A problémát az jelenti, hogy nincs belakva a hely – kezdet Andi. – Korábban egy másik üzletben dolgoztam, de ugyanitt. Az már bezárt, pedig jócskán takarékoskodtunk. A kettős bizonytalanság megy az ember idegeire. El tudjuk-e tartani magunkat, vagy egyszer csak zárt kapukra érkezünk...
Lehetőségek
* A házban összesen 68 kiadható üzlethelység található.
* Ebből, jelenleg 12 működik.
* A legnagyobb bérlemény a 2500 négyzetméteres go-kart pálya, amely Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye.
* A legnagyobb még bérelhető bolt mérete: 1800 négyzetméter.
* A legkisebb ilyen helyiség: 20 négyzetméter.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. vendégvagyok 2009. szeptember 12. 08:48
,,Kong az ürességtől a pláza - 56 üzlethelység maradt lakatlan"
üzlethelység...
ha már egy újságíró(nak magát képzelő) nem tudja, mi a különbség helység és helyiség között:
helység Tatabánya, Kiskunlacháza
helyiség a szoba, konyha -
5. inkább hegedű mint gordonka 2009. szeptember 11. 11:02
Hm-nek van igaza! Nyílnak a plazak, márkás termékekkel, de a magyar már a kínait sem nagyon veszi, szabad ideje nincs, akkor törvényszerű a bukás. A Magyar nem él úgy mint az osztrák. Az outleteknél is inkább mondvacsinált indokokat hoznak, hogy miért nem mennek, pedig az ok mindig ugyanaz: nincs vásárló erő!
-
4. interesting 2009. szeptember 9. 19:55
Szerintem ott lett elszúrva a pláza , hogy még december 23-án akartak kinyitni még karácsony előtt!
Nem szabadott volna, várták volna meg mg kicsit a sok üzlet meg szórakozó hely ami ki volt írva , hogy majd mikor nyit.. és utána lett volna nagy nyitás!...De mivel látták az emeberek h nincs üzlet akkor inkább nemis nagyon mennek el... És ugyan ezért nemnyitott meg a többi sem!
Zárjanak be, adják olcsóbban a bérteli díjakat , vagy pár hónapig ingyen legyen m addig tölrtés fel üzletekkel.. és utána lehet Opening party!!! -
3. Jozzsineni 2009. szeptember 9. 16:45
TURUL centerbe akkor sem mennék, ha csak ott lehetne kapni kenyeret.
-
2. Hm 2009. szeptember 9. 09:47
Ja kérem fordítva ültünk a lóra. Jött egy csomó kereskedő, de egyre kevesebb új értéket termelünk, csökken a GDP, csökkennek a reálkeresetek, honnan lenne vásárlóerő? A sokat hangoztatott fekete gazdaságból? Lehet, hogy az is nagyságrendekkel kisebb, mint ahogy a politikusok propagálják, mert már ott sincs fekete jövedelem, amit a plázákban el lehetne költeni. Mi akkor se dübörögtünk, amikor egész Európa dübörgött, egy idő óta viszont látványosan zuhanunk.
-
1. cenzorok 2009. szeptember 8. 21:21
Ugyanez a helyzet Sopronban is de a sunyi kisalfüld nem foglalkozik vele mert összefonodott a politikával és ráadásul dilettánsok is... lásd Pláza,Várkerület, Tesco, Family Center...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









