Felkészülés

2024.02.11. 14:50

Nem tetszett a csapat hozzáállása a dorogiak edzőjének

Újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Dorogi FC, ami után korántsem volt elégedett Bekő Balázs vezetőedző.

Kemma.hu

Bekő Balázs biztos benne, hogy javulni fognak a jövőben

Forrás: Facebook/Dorogi FC

A Dorogi FC a téli felkészüli mérkőzéseken eddig felemás sikerrel szerepel, azonban bizakodásra adhatott okot, hogy a hét közben az MTK II csapatát sikerült legyőzniük, ráadásul a fővárosiak hazai pályáján. Ezúttal az a Fehérvár II volt az ellenfél, akik korábban a vármegye másik csapatával, az Opus Tigáz Tatabánya ellen döntetlent ért el.

Az NBIII-ban a dobogóért küzdő dorogiak nem voltak kellően élesek a mérkőzésen, ennek az eredménye pedig nem is lehetett más, mint vereség. Bekő Balázs nem is hagyta szó nélkül a látottakat, szerinte a későbbiekben sokkal többre lesz szükségük játékban és hozzáállásban.

— Annyira nem vagyunk jók, hogy így menjünk bele egy meccsbe. A játékosok fáradtak, és túl akarták csak élni a mérkőzést. Ez nem vezethet eredményre. Az ilyen mentalitás csak ezt eredményezhette. Biztos vagyok benne, hogy többet ez nem fog előfordulni - fogalmazott a mérkőzés után a szakvezető.

Felkészülési mérkőzés
Fehérvár FC II - Dorogi FC 1-0 (1-0)
Dorogi FC: Tulipán - Selmeci, Berkó, Lénárth, Hoszpodár, Papp - Harmat, Szerencsi - Balla, Vígh, Tóth L.
Cserék: Pálfi, Forgó, Nagyházi, Ferkó Á., Barna, Tóth B., Schäffer, Ferkó M., Boda

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában