Tavaszvárás

2024.02.22. 07:47

Dorogon már felkészültek a folytatásra

Három hónap. Ennyi ideje volt felkészülni a Dorogi FC-nek az NB3 tavaszi folytatására.

Kemma.hu

Hosszú téli felkészülés után bizakodóak Dorogon a tavaszi folytatást illetően

Forrás: Dorogi FC/Facebook

Az NB3 Észak-Nyugati csoportjában az ötödik helyen vonultak el a téli szünetre a Dorogi FC játékosai. A több mint három hónaposra nyúlt pihenő előtti utolsó két mérkőzésüket kapott gól nélkül megnyerték, így talán kijelenthető, nem a legjobbkor ért véget számukra az őszi szezon.

Hosszú téli felkészülés után bizakodóak Dorogon a tavaszi folytatást illetően
Hosszú téli felkészülés után bizakodóak Dorogon a tavaszi folytatást illetően
Forrás: Dorogi FC/Facebook

A dorogiak január 16-án kezdték meg a felkészülést az idei évre, akkor még ugyanazzal a kerettel, amelyikkel befejezték az évet. Később azonban már változott a csapat összetétele, de jelentős változás még így sem történt, mivel egyetlen játékos távozott, miközben az érkező oldalra is egy név írható fel. A Dorogi FC-től a vármegyei első osztály utolsó előtti helyét elfoglaló Esztergomi FC-be szerződött a 18 éves Haas Flórián, miközben január óta a csapatot erősíti az UTE U19-es csapatának meghatározó játékosa, Boda Máté. A fiatal játékos a védelemben jelenthet segítséget Bekő Balázs csapatának a minél jobb szereplés elérésének érdekében.

A csapat a téli időszakban eddig összesen öt mérkőzést játszott, ezeken a találkozókon teljesen felemásan szerepeltek. Időrendi sorban: a Vasas második csapatától kikaptak, az Újpest II ellen döntetlen született, a harmadik mérkőzésen azonban már megízlelhették a siker ízét az MTK tartalékcsapatát legyőzve. A Fehérvár II ellen ismét vereség volt a vége, de az eddigi legutolsó felkészülési találkozón az ESMTK csapatát felülmúlták. Ezeken a találkozókon összesen négy gólt szereztek a dorogiak: Sidó Zalán és Selmeci Botond egy-egy alkalommal zörgették meg az ellenfél hálóját, Vígh Ádám azonban már két góllal örvendeztette meg a szurkolókat. 

A Dorog vezetőedzője bizakodó

A dorogiakra még vár egy edzőmeccs a felvidéki Nagyölved ellen, mielőtt nekiveselkednének a tavaszi szezonnak. Bekő Balázs vezetőedző bizakodva várja a tavaszi rajtot az ESMTK elleni összecsapás után tett nyilatkozata alapján: — Így kell hozzáállni egy mérkőzéshez ahogyan azt ma tettük. Szombaton még bírálnom kellett ezügyben a játékosokat, de most teljesen más volt a mentalitás a testbeszéd és a hozzáállás is. Mindezek mellett a játék is nagyon rendben volt, akár több góllal is nyerhettünk volna a jó erőkből álló ESMTK ellen. A csapat továbbra is jól áll a munkához, minden labdarúgó maximálisan odateszi magát az edzéseken, bizakodva várom a tavaszi rajtot - fogalmazott a dorogiak mestere.

Az NB3 első tavaszi tétmérkőzését a Balatonfüredi FC gárdájával fogják megvívni hazai pályán, március 3.-án.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában