NB III

2023.10.22. 16:10

Először kezdett a 17 éves komáromi focista, egyből pontot mentett góljával

Továbbra is verhetetlen a KVSE hazai közönség előtt.

Herczeg István

A Komárom VSE (fehérben) a Bicske ellen szerepelt, és otthon tartott egy pontot

Forrás: FB/KomáromVSE

NB III., Észak-Nyugati csoport, 12. forduló
Komárom VSE-Bicskei TC 1-1 (0-1)
Komárom, vezette: Muhari G. (Halmai K., Nagy B.)
Komárom: Bánfalvi - Szabó, Nagy T., Sandal, Köles, Wágenhoffer, Szénási (Irmes, 67.), Oláh, Nagy Z., Jankovics (Tóth, 92.), Kalmár. Vezetőedző: Garami Zsolt.
Bicske: Illés - Dankó, Lakatos (Molnár, 46.), Gaszner, Száhl, Király, Savanya (Torkos, 74.), Varga, Szalai, Hirman, Bozsoki. Vezetőedző: Csordás Csaba.
Gólszerzők: Jankovics (74.), illetve Szalai (32.)

A tabella ötödik helyén álló, sorozatban négy veretlen meccses szériával érkező Bicske volt a KVSE hétvégi ellenfele. A Komárom úgy várta ezt a találkozót, hogy hazai pályán még nem szenvedett vereséget. Ehhez nem kellett várni sokat, hogy közelebb kerüljön Garami Zsolt csapata, hiszen Szalai találatával a 32. percben megszerezte a vezetést a Bicske. 

A szünet után azonban ismét jól muzsikált a Komárom, és a 17 évesen kezdőként első meccsét játszó Jankovics Máté góljával egyenlíteni is tudott a csapat. Több találat már nem esett, így a Komárom megőrizte hazai veretlenségét, és egy nagyon értékes egy pontot tartott otthon a jó formában lévő Bicske ellen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában