Átigazolás

2023.07.24. 07:40

Videón a nyilatkozat: 13 távozó, 8 érkező a Komárom VSE mérlege

Becker Balázs és László Péter nyilatkozott az NB III.-as csapat nyaráról.

Kemma.hu

László Péter csapatában nagy volt a jövés-mentés nyáron

Forrás: KVSE

Az NB III. Észak-Nyugati csoportjára készül a Komárom VSE. Az előző szezonban 12. helyen záró csapat keretében nagy volt a fluktuáció, hiszen 13 játékos búcsút intett Komáromnak. Többen közülük a Koppánymonostor csapatánál folytatják.

László Péter, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy sokkal nehezebb feladat lesz a bennmaradás kivívása, hiszen a bajnoksága létszáma csökkent, már csak 16 alakulat szerepel ebben a csoportban, amiből három búcsúzik. A keret magja együtt maradt, de 13 játékos távozott, így nem volt egyszerű dolga a szakmai stábnak. László Péter a célokról is beszélt: az előző szezonban elért 12. helyen szeretnének egy kicsit kozmetikázni.

Érkezett: Oláh László (Kelen SC), Irmes Dávid (Hódmezővásárhelyi FC), Jankovics Máté (Fehérvár FC), Tímári Norman (Kelen SC), Wágenhoffer Márton (Gyirmót II.), G. Bíró Gergő (Ceglédi VSE), Kalmár Benedek (FC Komárno), Popovics Bertold (Pénzügyőr SE)

Távozott: Gelencsér György, Hajnal Gergely, Horváth Kevin (Koppánymonostor), Horváth Marcell, Imrek Norbert (Koppánymonostor), Juhász Roland (Koppánymonostor), Maka Alex, Peszmeg Viktor (Ecser), Pulai Martin, Simigla Attila (Mezőőrs), Torma Dávid, Tóth György (REAC), Vincze Viktor

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában