Döntetlen

2023.01.29. 15:31

A hajrában bukott pontokat a Dorogi FC

A sereghajtó Dorog bravúrpontot szerzett a Gyirmót ellen, de lehetett volna több is.

Kemma.hu

A Dorog (piros-feketében) egy pontot szerzett a tavaszi nyitányon

Forrás: Kisalföld

Hosszú pihenőt követően újra pattogott a labda a másodosztályban. A Dorogi FC sereghajtó pozícióból várta az ősszel jól szereplő Gyirmót elleni találkozót. Marian Sluka az új igazolások közül egyedül a belső védőként bevethető Preklet Csabának szavazott bizalmat. A mérkőzés nagyjából úgy kezdődött, hogy azt a hazaiak szerették volna: főként gyirmóti helyzetekkel (ezekben fontos szerepe volt a csapathoz a télen visszatérő Madarász Márknak). Aztán mintegy varázsütésre megváltozott valami: a dorogiak szinte a kapujukhoz szegezték Csertői Aurél csapatát a 30. perc után, aminek a vége az lett, hogy a vendégek egy rosszul sikerült felszabadító fejes után előnybe kerültek a Vasastól kooperációs kölcsönként Dorogon szereplő Szalai József szép találatával a 41. percben. Válaszra az első félidőben a hazaiaknak már nem volt lehetősége, de joggal bízhattak egy jobb második félidőben.

A második félidőben azonban nem láthatott látványos feltámadást a hazai közönség. A dorogiak masszívan védekeztek, és még a kontráikban is ott volt a veszély. A mérkőzés végső kimenetelét aztán egy hazai cserejátékos döntötte el: Berki István két perccel a beállása után szinte pontosan ugyanoda lőtt gólt, ahová az első félidőben kapta a csapata, így a 83. percben lett döntetlen az állás. Az utolsó percekben újabb helyzetek már nem alakultak ki, így Sluka Marián csapata megérdemelten távozott ponttal Gyirmótról. Csertői Aurél csapatának gyenge hazai szereplése pedig tovább folytatódott a január végi mérkőzésen is. 

LABDARÚGÓ NB II., 21. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–DOROGI FC 1–1 (0–1)
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 521 néző. Vezette: Derdák Marcell (Kulman Tamás, Punyi Gyula)
GYIRMÓT FC GYŐR: Hársfalvi – Major, Hudák, Hajdú, Nahirnij – Nagy P. (Kicsun, 53.), Vass Á. (Kovács D., 53.), Kovács M. (Berki, 81.), Madarász – Simon A. (Pethő,70.), Medgyes Z. (Soltész, 70.) Vezetőedző: Csertői Aurél
DOROGI FC: Molnár Zs. – Barna, Gyurácz, Preklet, Papp M. – Lénárth, Magyari (Szerencsi, 72.), Sztojka (Kovács O., 89.), Kapornai (Király P., 72.) - Albert, Szalai J. (Vígh, 89.) Vezetőedző: Sluka Marián
Gólszerzők: Berki (83.), ill. Szalai J. (41.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában