Palánkdöngetők

2022.12.27. 13:07

Díjakat vehettek át az idei év legjobb komáromi floorballosai

Osztrák, szlovén és magyar csapatok között jeleskedik az SZPK DESEF felnőtt férfi együttese.

K. L.

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. L.

Az idei bajnokságokban is jeleskednek a Szőnyi Palánkdöngetők Köre floorball együttesei. Az SZPK DESEF férfi felnőtt gárdája a nyolc osztrák, szlovén és magyar csapatot felvonultató 3 Nations Floorball League – IFL bajnokságban hét győzelemmel és két vereséggel az első helyen áll. Haris Tibor vezetőedző tanítványainak a célja az, hogy a legjobb négy csapatot felvonultató rájátszásban ott lehessenek március elején. Az SZPK B csapata az OB I-es bajnokság ötödik helyén áll.

A női pontvadászatban az SZPK Mentőangyalok eddig veretlenek maradtak, a második helyről várják a folytatást. Az SZPK Három Mill több korosztályban szereplő együttesei is jól állják a sarat, az egyesület vezetőinek, illetve a szurkolóknak nem kell attól tartaniuk, hogy nem lesz megfelelő az utánpótlásuk.

Az alig több mint húsz évvel ezelőtt alapított SZPK-nak jelenleg több mint száz igazolt játékosuk van, és büszkék arra, hogy két floorballos kivételével valamennyien komáromiak, illetve a környező településeken élnek. Az egyesület múlt héten tartott évzáróján díjakat is átvehettek az esztendő legjobbjai.

A következő játékosok kaptak elismerést: az év kölyök játékosa, fiú: Balogh Dávid. Lány: Csorna Csenge. Az év serdülő játékosa, fiú: Gjika Dániel. Lány: Pénzes Laura. Az év ifjúsági játékosa, fiú: Pénzes Levente. Lány: Kajtár Jázmin. Az év játékosa, férfi: Németh Richárd. Női: Lelovics Nóra. Lelovics Nóra azt is elmondhatja magáról: Magyarországon sorozatban másodszor lett az év legjobb női floorballosa, illetve azt is, hogy az U19-es női labdarúgó-válogatott tagja.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában