Beruházás

2024.05.10. 15:24

Szijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása is +fotók

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban. Ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 10-én Komáromban.

Kemma.hu

Komáromban, a frissen felújított Igmándi Erődben járt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 10-én, pénteken. A tárcavezető a projekt átadásán arról számolt be, hogy a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködés tette lehetővé Észak-Komáromban az Új Erőd, Dél-Komáromban pedig az Igmándi Erőd felújítását, ami igen időszerű volt, mivel a Csillagerőd és a Monostori Erőd korábbi felújítása ezek nélkül csak félsiker volt – közölte az MTI.

Szijjártó Péter az Igmándi Erődben
Szijjártó Péter fontos gondolatokat fogalmazott meg az Igmándi Erőd hivatalos átadóján Komáromban
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Mint mondta, a két ország közösen pályázott európai uniós forrásokra, és el is nyertek erre a célra 600 millió forintot, amelyből 230 millió forint jutott az Igmándi Erőd felújítására, ahol ezáltal multifunkcionális közösségi tér jön létre, hogy a város polgárai újra birtokukba vehessék azt méltó módon.

Itt volt bőven az ideje annak, hogy a komáromi erődrendszernek ezt az elemét is a történelem iránti tiszteletből, a Komáromban egykor a szabadságért és a szuverenitásért küzdő hősök iránti tiszteletből felújítsuk

– fogalmazott Szijjártó Péter, majd aláhúzta, hogy a komáromi erődrendszer jelenleg várományosként szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján, azonban a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen is felkerülhessen a jegyzékbe.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a város talán soha nem fejlődött ekkora lépésekkel, mint napjainkban, ez szabad szemmel is messziről látható.Leszögezte: a kormány az utóbbi években tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott Komáromban, amelyek révén 640 milliárd forintnyi beruházás, ezáltal pedig négyezer új munkahely jött létre.

– Ez a város és a kormány együttműködésének eredménye (...) Ez a város is kellőképpen bemutatja azt, hogy a nagy ipari fejlesztések hogyan válnak a városlakók javára például egy új városközpont, például az óvodák, az iskolák és a bölcsődék felújítása által, például új sportpályák által, új orvosi rendelők, új piac által. És abban reménykedem, hogy június 9-én a komáromi választópolgárok majd olyan döntést hoznak, amely lehetővé teszi a kormány és a városvezetés együttműködésének folytatását annak érdekében, hogy Komárom továbbra is büszkeségre adhasson okot minden volt, jelenlegi és leendő komárominak – mondta.

A miniszter ezután rámutatott, hogy Komárom különleges helyzetben van, mint minden város, amelyet egyik napról a másikra szétválasztanak. Felidézte, hogy a Duna a kommunista diktatúra alatt elválasztotta a város két részét egymástól, hosszú sorokat kellett kiállni a hídon, ma viszont szerencsésebb időszakot élünk, az európai uniós és schengeni csatlakozással a folyó már inkább összeköti az itt élő embereket.

Ennek kapcsán a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatokat is érintette, emlékeztetve arra, hogy voltak bizonyos döccenők és mélypontok a viszonyban, amikor „a két ország politikai vezetése nem túl kulturált formában, a Dunán keresztül üvöltözve tudott maximum egymással kommunikálni”. Szavai szerint azonban ez már a múlté, a kapcsolat mára rengeteget javult annak is köszönhetően, hogy mind a két kormány kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, ami jobb mindenkinek.

Jobb a magyaroknak, jobb a szlovákoknak, jobb a felvidéki magyarságnak és jobb a nálunk élő szlovák közösségnek

 – fogalmazott az Igmándi Erődben Szijjártó Péter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában