Forgórózsa

2024.05.12. 17:28

Számtalan program a népművészet színes forgatagán Tatabányán

A vármegye egyik legnagyobb népművészeti fesztiválját rendezték meg a hétvégén Tatabánya központjában. A tizenkettedik Forgórózsa Fesztivál számtalan programot kínálva hatalmas érdeklődés mellett zajlott az Agora környékén.

Kemma.hu

A népművészet színes forgatagát már május 10-én, szombaton dél körül is nehéz volt megközelíteni: a városközpontban a parkolóhelyek teljesen elfogytak. Az Agora közelébe érve aztán látszott, hogy ez a sok ember bizony a Forgórózsa Fesztiválra érkezett. 

12. Forgórózsa Fesztivál
Sokan táncra perdültek az Agora előtti táncházban a 12. Forgórózsa Fesztiválon
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Számtalan programlehetőség közül választhattak az érkezők, akiknek nagy része gyermekét hozta, hogy az népviseletbe öltözve a színpadra léphessen. A nagysátorban egy-egy csoportos produkciónál tucatnyi mobiltelefon szegeződött a színpadra: a pillanatot a büszke szülőknek meg is kellett örökíteni. 

Felsorolni is nehéz, hogy hányféle program várta az érkezőket. Órákig tartott, míg körbejárták a hatalmas tereket, az Agora helyiségeit, ahol a gálaműsor mellett kiállítások, versenyek, bemutatók, kézműves kirakodóvásár, gyermek-kert, vurstli, sőt, még Boszorkányudvar is volt. Az Agora nagyszínpada is kiállító térré változott: szombaton a györgyfalvi, Ipoly-menti, vasárnap pedig a bánhidai és pilisszántói tisztaszobák elevenedtek meg.

12. Forgórózsa Fesztivál
Vitéz László története több generációt ültetett le a paraván elé
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Nem csak a színpadon lehetett viseletbe öltözött embereket látni. A vásárban gyönyörű, kézműves tárgyak között sorakoztatta fel portékáit például egy Erdélyből érkezett asszony, aki évek óta itt van a fesztiválon, s gyönyörű viseletben árulja szőtteseit.  

12. Forgórózsa Fesztivál
 Gyönyörű viseletekben léptek a színpadra a csoportok
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

A Forgórózsa Népművészeti Központ és az Agora rendezvényén a generációk találkozásának lehettünk tanúi a három nap alatt. Kicsik és nagyon egymás után léptek a színpadra szemet kápráztató öltözékekben. A programba pedig bekapcsolódtak már más helyszínek is: volt például kiállítás és Gerzanics Magdolna Dalostalálkozó a zeneiskolában, vagy rajzpályázat eredményhirdetése a Puskin Művelődési Házban. 

Hagyomány már az is, hogy minden évben újabb és újabb tájegység mutatkozik be. Az idén a forgatag díszvendége a gencsapáti, györgyfalvi és Ipoly-menti hagyományőrzők voltak. Archív fotók mutatták be gyönyörű viseleteiket, s remek programokkal, felvonulással is készültek. Táncházaikban már nemcsak táncosok ropták.  A gyerekek programjait is nagy érdeklődés kísérte: az örök klasszikus Vitéz László történetét például több százan követték.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában