Jegyzet

2024.05.17. 21:00

Előzzük meg!

Két kérdés között mindig előkerül. Gyors mozdulattal a karomra erősíti, és már indítja is az orvos a kis gombbal. Ilyenkor a szó is bennakad. Nem a világ legkellemesebb érzése, amikor szorít a karpánt, másrészt koncentrálok: hátha az érték a normál határon belül lesz.

Kemma.hu

Az elmúlt években a készülék kijelzőjének értékei sokat változtak. Emlékszem, két évtizeddel ezelőtt, amikor egy Bányásznapi forgatagban egy ismerősöm, aki szűrésekkel vett részt a programban, a vérnyomásmérés után sápadtan érdeklődött hogylétem felől, majd irányított a legközelebbi büfébe, hogy azonnal igyak egy kávét. Vészesen alacsony volt a vérnyomásom – bár én ebből szerencsére nem éreztem semmit. 

Sokáig nem is volt gondom ezzel. Néhány évvel ezelőtt aztán a testem fura jelzéseket küldött. A háziorvosom pedig egy vizsgálat alkalmával el sem engedett addig, amíg nem látta, hogy a mért összeg miként, hogyan csökken. Vánszorogva persze, alig győztem kivárni, amíg a nagyon magasból a normál felé közelített. 

Minden alkalommal rám kerül a mérőeszköz, s valamiért az orvosi rendelőben egy kicsit magasabb az érték, de vállalható.

Ma van a hipertónia, a magas vérnyomás világnapja. Becslések szerint a világon évente 7 millió ember halálát okozza és további 1,5 milliárd ember életét nehezíti meg a magas vérnyomás, illetve az ezzel járó szövődmények. A magas vérnyomás az egyik vezető halálozási ok világszerte. Ezért hihetetlenül fontos a megelőzés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában