Hagyományőrzés

2024.04.13. 20:49

A kecskédi néptáncosoknak meg sem kottyant a bajor sör vagy a borkóstoló

Egész délután dübörgött a művelődési ház színpada: a legkisebbektől a házasokig minden néptáncos fellépett az április 13-i jótékonysági gálán Kecskéden. A program a Kecskédi Néptánc Egyesület szervezésében jött létre.

Kemma.hu

Jótékonysági táncgálát és bált rendezett április 13-án, szombaton a Kecskédi Néptánc Egyesület.

A néptánc fellegvára lett délutánra a művház
A néptánc fellegvára lett délutánra a művház
Fotó: Hagymási Bence / Forrás:  24 Óra

Délután a kultúra kecskédi fellegvárában kezdődött a kultúrműsor a helyi általános iskola, a német nemzetiségi óvoda és bölcsőde csoportjai, a német nemzetiségi dalárda és a néptánc egyesület tánccsoportjai közreműködésével. Később, 19 órakor jó hangulatú bál kezdődött, amin a Gaudi Buam szolgáltatta a talpalávalót.

Az emeleti terem már jóval a kezdési időpont előtt megtelt. Sorra érkeztek a szülők, rokonok, barátok, ismerősök, no meg persze a fellépők is. Dr. Legát Csaba elnök köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, immáron hagyomány, hogy a tánc világnapjához (április 29.) közeledve és annak nagyszerűsége előtt tisztelegve gálával örvendeztetik meg a sváb település lakóit. Az idén összesen 16 produkciót láthatott a közönség. A dalárda nyitotta a műsort, majd a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki táncra perdült a színpadon. Az iskolások közül minden korosztály képviselője fellépett, de volt diák és házas tánccsoport is. A műfajok terén szintén nagy volt a választék: játékfűzést, polkát táncoltak, de Borkóstolónak, sőt még bajor sörtáncnak is tapsolhatott a közönség.

A néptáncosok műsorukban többnyire német nemzetiségi táncokat és koreográfiákat mutatnak be, de megjelennek a magyar néptánc gyöngyszemei is, mint például a verbunkok, karikázók, botos és pásztortáncok, páros táncok, melyeket a lendület és dinamika jellemeznek, amit a közönség igen nagyra becsül és becsült most is.

A néptánc támogatásáért gyűjtöttek

A rendezvény díjmentes volt, de becsületkassza működött. A Kecskédi Néptánc Egyesület az adományokból a későbbi fellépéseket finanszírozza. A Kecskédi Néptánc Egyesület 1963-ban alakult. Fennállásuk ideje alatt hagyományokat, kulturális értékeket gyűjtötte, ápolta, éltette és örökítette át generációkról generációkra. Kulturális örökségük sokrétű: az ének és a dal, a bajor nyelvjárás szépségeivel teletűzdelve és a tánc, mint művészeti tevékenységük legjelesebb hagyománya.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában