Barátját keresi

2024.04.07. 06:50

100 milliót ígértek a tatai férfinak, hogy utazzon Dél-Afrikába. Azóta eltűnt

Eltűnt tatai barátját keresi Márta. Az 57 éves, daganatos beteg M. Lajost állítólag nagy pénz ígéretével csalták ki Johannesburgba. Azóta eltűnt, nem hallott felőle.

Kemma.hu

Százmillió forintot ígértek és Dél-afrikai repülőjegyet vettek az 57 éves tatai férfinak, akit húsvét előtt csaltak ki Johannesburgba. A halálos beteg M. Lajost azóta nem találja a barátja, Szűcs Márta, aki már 15 éve ismeri a férfit. Márta a Ripostnak elmondta, hogy barátja korábban építőipari munkásként járta az országot, mígnem halálos kór támadta meg a szervezetét. Lajos elveszítette a munkáját és hosszú időre megszakadt a kapcsolat közöttük. Csak ritkán keresték egymást telefonon. Márta húsvétkor hallott barátjáról utoljára, akkor azt mondta neki Lajos hogy Johannesburgban van, a Dél-afrikai Köztársaságban. A férfi azután eltűnt.

Eltűnt tatai barátját keresi Márta. Az 57 éves, rákos beteg M. Lajost állítólag nagy pénz ígéretével csalták ki Johannesburgba. Azóta eltűnt, nem hallott felőle.
A súlyos beteg M. Lajos húsétkor eltűnt. Idegen nő csalta ki Dél-Afrikába, azóta nem hallott róla a barátja. 
Fotó: Beküldött / Forrás: Ripost

– Egy hölgy heteken át győzködte a Facebookon, mire belement, hogy kiutazik. Hatalmas összeget ajánlottak neki, hogy turisztikai témában dolgozzon nekik, de nem mondta meg, hogy mit kell csinálnia. Szerződést írt kint alá, amiért cserébe majdnem 100 millió forintot ajánlottak neki – mesélte az aggódó barát, aki szerint azonnal gyanús volt neki a történet: Lajos maga mondta, hogy megvette neki a nő a repülőjegyet, és még március 25-én Párizsból Johannesburga utaztatta, és kapott 500 eurót, nagyjából 200 ezer forintot is. Márta szerint becsaphatták a barátját, rossz társaságba kerülhetett. 

Az eltűnt tatai férfinak 100 milliót ígértek

– A pénz miatt ment bele az utazásba. Mondta nekem húsvétkor, hogy a hatalmas összeget kezelésre, és jobb életre akarja költeni. Ez volt az utolsó reménye. Direkt kicsalták! Aggódom, hogy tőrbe csalták drogkereskedők, embercsempészek, vagy szervkereskedők! Nem nézi meg az üzeneteket, nem csöng ki, teljesen eltűnt. Próbáltam ismerősöket kutatni, de nem találok semmit – árulta el a 40 éves nő.

A barát egyelőre nem tudta kideríteni, mi történt a férfival. Április elején egy segélykérő posztot tett közzé az Eltűnt emberekért – megoszthatod nyilvános Facebook-csoportban, főként Párizsban élő magyaroknak címezve üzenetét, Lajos ugyanis utoljára onnan jelentkezett. 

– Aggódom, hogy valami rossz történt vele. Ha van olyan személy a csoportban, aki Párizsban vagy környékén él, ha látná esetleg, jelezné felém, azért nagyon hálás lennék – fogalmazott posztjában Márta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában