Kemma.hu podcast

2024.03.12. 13:33

Élesztő Ház: az alapító, Zakariás testvér megtapasztalta Isten kegyelméből a csendes ima útját - PODCAST

A tatabányai Élesztő Ház alapítója, Hidas János Zakariás volt stúdiónk vendége. Sugár Gabriella beszélgetett az oblátussal, a bakonybéli monostor közösségéhez kötődő, világban élő bencéssel.

Kemma.hu

Hidas János Zakariás volt stúdiónk vendége

Forrás: 24 Óra

Fotó: S.G.

Zakariás testvér kiemelte: a hagyományos vallási eszközök megerősítése mellett új eszközök, formák kimunkálása is a keresztények fő feladata. Ennek folyamodványa, hogy meg kell erősíteni, megújítani az egyház létező kereteit és új formákat is keresni. Ennek egyik kivetülése az Élesztő Ház, ahová várja az érkezőket, a kérdezőket, szemlélődő imádságra. Ez utóbbi szerdánként van, a napi zsolozsma naponta fél egytől és öt órától van, s ezt csendes ima követ.

Ezen alkalmak nyitottak. Zakariás testvér arról is beszélt, hogy, világi zsongásban lévő emberként miként fordult a hit felé. Negyvenegynéhány évesen volt egy 50. születésnapon, és akkor fogalmazódott meg benne, hogy milyen módon szeretne élni ötvenévesen. Új életet vizionált magának akkor, ahol Jézus van a középpontban.

– Kettős folyamat indult meg az életében: egyes elemek elengedése, mások felvétele. Megtapasztaltam Isten kegyelméből egy utat, a csendes ima útját – fogalmazott Zakariás testvér.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában