Újbor

2024.01.11. 16:03

Tudunk egy jó programot: túra és pincemustra lesz Etén

A Vince-napi hagyomány minden évben kiemelkedő esemény a borosgazdák, borkedvelők körében.

Kemma.hu

Évről évre gondos kezek művelik a helyi szőlőket

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Ha fénylik Vince, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod

– tartja a közismert időjárási mondás.

Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják.
A Szent Vincéhez kötődő hagyomány a Villányi borvidékhez közeli Drávaszögből terjedt el.  A szőlősgazdák a Vince-nap időjárásából és a metszett “vincevesszők” állapotából jósolták a szüret gazdagságát. A vesszőket üvegbe, melegbe tették, és várták, hogy kihajtson. Ha sok rügy hajt ki, akkor bőségesen lesz bor, ha nem, akkor viszont szomjazás várható.

A Kisbéri Bakancsosok és Országjárók Társasága idén is pincemustrát szervez az etei szőlőhegyre január 20-án, szombaton. A mustra mellett természetesen a túra sem maradhat el. 13 kilométer gyaloglás után ellátogatnak Pulapusztára, ahol lehetőség nyílik mindenki számára, hogy házi sajtokat vásároljon. A program már Etén folytatódik, de a borkóstolás előtt még megtekintik Ete korábbi polgármestere, Rohonczi László saját építésű, a település nevét viselő álomautóját, valamint rádiómúzeumát.

Ezután az útjuk a szőlőhegyre vezet, ahol több pince újborát is megízlelhetik. A túrán való részvétel regisztrációhoz kötött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában