Tájékoztatás

2024.01.31. 11:24

Kiderült, miért nem volt járható a Bánki Donát utca Oroszlányban több mint egy hónapig

Csaknem másfél hónapos lezárást követően újra megnyitották a forgalom előtt a Bánki Donát utcát. Mint ismert, a szakemberek december elején az egyik szennyvízvezeték gerincét bélelték, miközben elrepedt a régi vezeték.

Wágner Zsanett

A csöveket feltárták, kijavították a sérülést, az alépítményeket helyreállították, és az útalapot rendbe hozták még karácsony előtt. A hosszú ideig tartó fagyos téli időjárás és a hó közbeszólt, a burkolatot csak január végére sikerült helyreállítani – számolt be róla az oroszlany.hu.

Azt írják, a projekt tervezett részei közé tartozik továbbá a szennyvízcsatorna gerinc földalatti bélelése, amely tavasszal folytatódik a Dózsa György úti kereszteződéstől a tó irányába. A városi honlap szerint az érintett területen fontos feladat a gépjárművekre vonatkozó súlykorlátozás betartása és betartatása, hiszen az adott útszakasz 3,5 tonna alatti súlyú gépjárművekkel vehető csak igénybe.

Felhívják a figyelmet az iszonyatosan megnövekedett forgalom által okozott problémákra. Főként a kamionok és teherautók tömege, valamint a tengelyterhelés által okozott rezgések nemcsak a Bánki Donát utca esetében, hanem több városi területen is megoldásra várnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában